Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1953-01-01 / 1. szám
16 MAGYAR EGYHÁZ fizet az izmaelita. Add csak ide a csapdát, no meg sok zsineget, jó lesz huroknak.-Jó uram, ne neveztessed már magad. Tudod, hogy megszólnak, ha hiányzol a templomból.-Megszólnak, megszólnak—nevet fel keserűen a férfi— Hát azt nem látják meg, hogy a paizsos férfi mindig itt ólálkodik a ház körül? Nincs kőolaj, só. Lábbeli is kell a gyerekeknek. Igen kellene vagy két garas.-Jó, jó. Csináljad úgy, ahogy te akarod—sóhajt az asszony. A szükség és szegénység igen nagy ur s űzi kifelé a derékig érő hóban a szegény embert a putnoki erdőbe és le a Szörnyű-völgybe. Kevés változattal ugyan ez a párbeszéd ismétlődik még kilenc más családnál. Mindegyik azt hiszi, hogy ő csak egyedül fog hiányzani a templomból és ki veszi észre a távollétét? Ám abban az időben 10 férfi hiányzása egy kis faluban nagyon is feltűnik. Beharangoznak. Tiszteletes és tudós prédikátor uram egyre ráncolja homlokát a mózesszékben és az ajtót figyeli. A kurátor uram, Gál Gergely már tudja, hogy prédikátor uram miért haragszik s igyekszik együttérzését kifejezni folytonos izgésével, mozgásával. Tiszteletes és tudós prédikátor uram nem hiába volt igen okos ember, rögtön elhatározta, hogy változtat prédikációján és az ünnepek szentül való megtartásáról fog prédikálni. Nagy bibliájában feltűnő dühösséggel lapoz s végre a Mózes 2-ik könyve 20-ik részénél megáll, a 8 és 11 versekre reáteszi az ujját és maga elé bólogat: ez az, ez kell nekik. Felment a szószékre. Dörgött, csattogott úgy, hogy még az utcán elmenők is összerezzentek. Szegény híveire borigatta a vizes lepedőt és megmagyarázta bőséges áradattal azt, hogy milyen mozgást nevezünk munkának és hogyan kell az Isten gyülekezetébe szorgalmatosán eljárni. Beszéde végén conzistorialis (presbiteri) gyűlést hirdetett. (A régi időben mindig tarthattak presbiteri gyűlést, az egyháztanácsosok mindig ott voltak a templomban, hacsak olyan meggondolatlan nem akadt közöttük, mint az öreg Csabai István, aki elég vakmerő volt és elment "nyesdeket vadászni.”) --------- « ♦ » --------Most pedig átadjuk a szót az öreg, fodrosra tépett régi jegyzőkönyvnek: "Az ünnepeknek szentül való megtartásáról lévén a máter ecclésia végzések. Minthogy, kivált a férfiak közül sokan a templomot elmulasztották, azonban látta reggel a kurátor Gál Gergely, hogy vasárnap virradóra esett friss havon sokan a faluból kerteken hol kiszivárogtak, onnan gyanított hozzá, hogy azok bizonyosan nyesdeket vadászni, keresni mentek. Azért is legottan, hogy a nép a templomból kitakarodott a Curátor elküldte az egyházfit, hogy menjen el házankint és tudakozza meg, hol vágynak azok az emberek, akik felől gondolta, hogy bizonyosan az erdőre mentek nyesdészni. Az egyházfi, Rási Péter elmenvén tudakozódni azoknak házokhoz, az otthonvalók mindjárt megvallották, hogy kimentenek nyesdeket keresni. Ezek voltak pedig a nyesdvadászók: öreg Csabai István konzistorialis személy (presbiter). Öreg Gál Mátyás. Négy testvér atyafiak, úgymint Öreg vagy Sánta Rási János, Idősebb Rási Gergely. Rási György, Rási Mihály. Alsó Veres Gergely. Két testvér atyafiak; Nagy István, Nagy Márton. Középső Veres István. Ezek osztán mind a consistoriumba citáltattak, de minekelőtte a parochiára behivattattak volna a kurátor Gál Gergely házához kellett nékiek menni. S mikor ott voltának a kurátor ezen szavára: Hiszen azt mondja Tiszteletes uram is, hogy mindegy az, hogy nyesdeket vadászni mentetek-e vagy kaszáltak vagy kapáltak volna. Erre azt böffentette ki a száján Nagy Márton: Ö keme is hazug. Ezt nehezen szenvedték el az elöljárók. Azonban a kelemén nagy biró is Rási István a házba bétoppanván (mert a biró beszokott járni a consistoriumba) tudakozza: Mi baj, mi lárma van itt? A biró mikor meghallja, mitsoda szép szavai voltak Nagy Mártonak, kivitette az utcára ás nyakát a kalodába tétette. Nagy Márton ott állott meggörnyedve. Aztán megkérdezték tőle: Mit csinálsz itt? Négy ökröt loptam—feleli dacosan. Piha. Esztelen és makacs”. . . . --------- « ♦ » --------Azután összeültek a nagyfejüek és ítélkeztek nyomorúságos körülmények között élő véreink krisztusi megértő szeretet nélkül. Nem gondolt egyik sem arra, hogy szívesebben dicsérte volna a szegény zsellér ember száraz helyen az Urat, mintsem tépetni magát tövisekkel. Ázott, fázott, mert kergette a szegény ember sorsa. Nagy Márton ”25 pálcának szenvedése vagy 25 rhénes forint fizetésére Ítéltetett. A többiek 20 pálcát és 4 rhénes forint fizetésére.” Azután hozzá kezdtek alkudozni. (De kegyetlen is tud lenni az ember testvéréhez!) "A 20 pálcát 15-re lealkudták, inkább a pálcát, mint a rhénes forintot fizetik. El is kapták a 15 pálcát, Nagy Márton pedig 20-t. Öreg Csabai István megváltotta az ütést,68 dénárokat fizetett. Minthogy pedig ő konsistorialis (egyháztanácsos) személy volt, aki tartozott volna a többieket is meginteni a rossztól, az ő széke a konsistoriumból végképen kitétetett (magyarán kitették a szűrét az egyháztanácsból) és a többiekkel jól megpirongattatott.” --------- « ♦ » ---------161 év pergett le ez esemény óta. A kalodába tett és megpálcázott, emberi méltóságukban vérig sértett szegény emberek ivadékai tartották fel egyházukat mindezideig: Becsületes és hű kálvinisták voltak. És ha valamelyik az utódok közül odahaza a szélsőségesek közé kerül, akkor se ítéljük el őket, mert öntudatlanul vezeti le keserűségét a botozó, kalodás és őket megérteni nem akaró múlt ellen. Én hiszek bennük és tudom róluk, hogy ők senkinek sem okoznak olyan keserűséget, mint amilyeneken ők átmentek. Ha majd a sötét felhők elvonulnak, a jelen keserűségeit éppen úgy elfelejtik, mint a múltét. A régi zsoltár pedig újra zeng diadalmasan és betölti a keleméri völgyet, felszáll a putnoki hegy tetejére és egy foszlány reáhull belőle a
