Magyar Egyház, 1952 (31. évfolyam, 3. szám)
1952-03-01 / 3. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ Utószó Memorandumunkhoz Lapunk januári számában leközöltük azt a memorandumot, melyet egyházkerületi közgyűlésünk, tehát a Független Amerikai Magyar Református Egyház legilletékesebb testületé határozott s főesperese, főgondnoka és főjegyzője aláírásával eljuttatott rendeltetési helyére. Az elnöki kabinet iroda hivatalosan értesített bennünket kézhezvételéről s a róla tudomást szerzett szenátorok és képviselők közül többen közölték velünk helyeslő véleményüket. E memorandumról — főleg lapunk utján — tudomást szereztek mások is. Elfogulatlan emberek nemcsak hogy kivetni valót nem találtak benne, sőt — közülük szintén többen — elismeréssel adóztak érte. Voltak azonban olyanok is, — természetesen római katholikusok — akik megrovásban részesítettek bennünket, különösképpen azt a vádat emlegetve, hogy a memorandum aláírói római katholikus-ellenesek s ezzel sokat ártanak a felekezeti békének és megnehezítik a római katholikus és református magyarok közötti kooperációt, még pedig pont olyan időben, amikor arra a legnagyobb szükség volna. Ez a vád elsősorban az aláírókra nézve igazságtalan, másodsorban pedig úgy reájuk, mint református közösségünkre nézve alaptalan. Az aláírók ugyanis nem a saját nevükben, hanem a minden hittestvérüket alkotmányosan képviselő egyházkerületi alkotó tagok nevében Írták alá és küldték el a memorandumot. Bár ők is egyetértenek annak tartalmával, a dolog természeténél fogva mégis méltánytalannak kell minősítenünk, ha azért valaki őket egyénileg akarja kipécézni. Ami pedig magát a római katholikus-ellenességet illeti, alaptalan vádnak kell azt bélyegeznünk már csak azért is, mert sem a memorandumban, sem más alkalommal nem kritizáltuk római katholikus vallásu testvéreinket, hanem mindig nevén nevezve a gyermeket, Rómának ezt vagy azt az egyházpolitikai álláspontját és hierarchiájának a más vallásuakkal szemben való keresztyénietlen magatartását emlegettük. Márpedig a kettő között lényeges a különbség. Mi, reformátusok, hitelveink szellemében nemcsak konfirmandus gyermekeinknek tanítjuk, hanem mimagunk is halálosan komolyan vesszük, hogy a más vallásuakat is úgy kell szeretnünk, mint testvéreinket. A mi felfogásunk szerint ugyanis Isten mindnyájunknak édes Atyja, igy mindnyájan testvérek vagyunk, tekintet nélkül arra, hogy közülünk ki melyik felekezethez tartozik. Az egyházi kereteket illetőleg pedig úgy értelmezzük a Hiszekegyet, hogy akik “egy testté keresztelkedtünk meg” (I Kor. 12:13), annak az egy testnek, a Krisztus Testének, tehát az Egyetemes (latin, szóval katholikus) Keresztyén Anyaszentegyháznak a tagjai vagyunk mindnyájan. Ebben az egyetemes egyházban van római katholikus, görög katholikus és több megreformált katholikus felekezet. Ez utóbbiak közé tartoznak aztán a különféle protestáns felekezetek. Ezek mind alá vannak rendelve a Főnek, a Jézus Krisztusnak. Ezzel szemben mi Rómának a hivatalos felfogása? Az, hogy az egyedüli egyház a Római Katholikus Egyház. Mindazok, akik nem tartoznak Rómához, tévelygő eretnekek, egyházuk nem egyház, papjaik nem papok, templomaik nem templomok s a bennük kötött házasság nem házasság, hanem ágyasság; híveikre nézve, ha elkárhozni nem akarnak, A RÄSraN
