Magyar Egyház, 1952 (31. évfolyam, 3. szám)

1952-03-01 / 3. szám

6 MAGYAR EGYHÁZ mü próbálkozásokban való lelkiismeretes résztvevések, álomrabló töprengések, a nyilván mutatkozó kimondásától ismé­telt visszarettenések után végre kénysze­rítve érezzük magunkat véleményünk nyílt kimondására. A véleményünk pedig az, hogy halot­taknál elfelejtettebben halottnak, nem létezőnek látszik az a magyar érzület, amelyet a különféle amerikai magyar álmok és tervek, megmozdulások szövői eddig még mindig létező adottságnak vettek. Szerintünk ezen és főképpen ezen dől el minden közösségi akarásunk, meg­mozdulásunk sorozatos kudarca. A sze­mélyek, a vezetők, az alkalmazott mód­szerek mind mellékesek e mellett a fő-ok mellett. Amig ebben a fő-okban változás nem áll be, addig akár angyalt is hiába küldene közénk Isten arra buzditónak, hogy magyar vonatkozásban valami dön­tően nagyot, szépet és számitót produ­kálj unk. Itt van például a Kossuth-centenná­­riummal kapcsolatban felvetett véradási mozgalom. Az előzetes jelekből Ítélve en­nek sem látjuk azt a sikerét, amelyet az eszme első fogadtatása olyan ígéretesen sejtetett. Még kevésbbé azt a sikerét, amelyet az országosan mozgósított illeté­kes amerikai hatóságok fűznek hozzá. A tömegek húzódozni látszanak attól, hogy egy itce vér adásáig mutassák azt, hogy ők Kossuth népe, vérben-lélekben ma­gyarok. Pedig a vérvétel olyan körültekintéssel történik, hogy még önként ajánlkozásra sem fogadják el olyanoknak a vérét, akik­nek maguknak is szükségük van arra; te­hát legalább ajánlani, jó bizonyságot tenni kockázat nélkül lehet 18 és 59 év között minden férfinak és nőnek. Pedig Isten ezt a pint-nyi vért maga megspórolta az amerikai magyarság csaknem minden tagjának, vagy önma­gán vagy szerettein keresztül. Mivel? Azzal, hogy az amerikai magyarság zö­me két világháború szörnyű véradójától menekült meg. Másutt, az ősi földön, patakokban folyt a magyar vér. A köny­­nyek árja pedig még ma is tengernyi. Pedig ha véradásig menően nem va­gyunk hajlandók segíteni a sötétség erőinek feltartóztatásáért küzdők tábo­rát, mindenünket veszíthetjük; azt is, akik vagyunk, azt is, amink van. És az ismételt felhívások mégis cse­lekvő válasz nélkül maradnak. Csupán itt-ott jelentkezik egy pár, a mozgalom­nak inkább sikertelenségét, mint sike­rét, népszerűségét mutató jó lélek. Vegyük másik példának a Kosuth Lajosról angolnyelven megirott köny­vet. Az szép, hogy áldozatos egyének és intézmények jóságából ingyen tiszte­­letpéndánykép eljut az Elnöktől kezdve az Union 48 állama kormányzóihoz; a kongresszus annyi-mennyi tagjához; néhány tucat könyvtárba. De a magyar érzület mérője nem ez, hanem az, hogy hány amerikai magyar otthonba jutott el magyar érzületből, érdeklődésből, amerikai barátokat nyerő, uj nemzedé­ket nevelni igyekvő szándékból — meg­vásárolta^ akár fél-árban beszerzet­ten. Ez a mérő is pontosan odamutat, mint a többi. Tényleges cselkedetig, ál­dozatig menő magyar érzés nem csak egy itce vér adásáig, de még egy dollár­nak bőséges szellemi ellenszolgáltatás ellenében elköltéséig menően is döbbe­netesen kevesekben van. Mi ennek az oka? Rendszer, módszer, a kérők személye, avagy a kérelem, az ajánlás tárgya? Egyelőre tanácstalanul állunk az egyedüli igaz oknak látszó jelenséggel, a cselekvő magyar érzület hiányával, a magyar sorskérdések iránt tanúsított határozott közönnyel szemben. Ameri­kai magyar életünknek uj, okaiban ki nem derített, az építőktől és vezetőktől még számba nem vett jelensége ez. Ez több, mint nyelvbeli elváltozás. Kezdetben azt hittük, hogy csak az és hősies erőfeszítések tétettek mindenütt, hogy a lelkűiét épsége a nyelvi szükség­letekhez alkalmazkodás mellett is meg­maradjon. Itt olyan mélységes érzület­beli elváltozásról van szó, amelynek okait máról holnapra és egy-két mon­dattal megmagyarázni nem lehet. En­nek neki kell feküdnie Magyar Amerika legjobb elméinek, mert addig pusztában elvesző hang lesz minden buzdítás, ho­mokra épített vár minden tervezgetés, amig az alappal, népünk lelkületével, tisztába nem jönnek. Független Egyházunk közösségéhez addig is van egy-két szavunk, amig a tu­dósok esetleg törik a fejüket, hogy hol és miben kapott egyelőre halálosnak látszó döfést az amerikai magyarságnak eddig aranytiszta, nemes, elpusztitha­­tatlannak hitt magyar érzülete. Ez a szó pedig őszinteségben és ko­molyságban nyugodtan a prófétákéhoz helyezhető szívből jön hozzátok. Füg­getlen Amerikai Magyar Református

Next

/
Thumbnails
Contents