Magyar Egyház, 1952 (31. évfolyam, 3. szám)
1952-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ Z A LEGFÉNYESEBB TEMPLOMSZENTELÉS A legfényesebb templomszentelés Magyarországon az volt, mikor Ura népe örvendezett uj temploma felavatásán. Pedig de kicsi volt annak a Kraszna melletti falucskának a népe: 99-en éltek ott mindössze a lápok között. S pedig, de igénytelen volt az a felszentelésre váró templomocska is. Fából való. Még papjuk sem volt az uraiaknak, úgy kellett kihívni Naményból Kiss Áron tiszteletes urat. Ki is jött. Kocsija elé nem szórhattak virágot fehérruhás lányok. Részint azért nem, mert nem volt már akkor semmi virág a dérlepte mezőkön ezen az 1822. évi november hatodikén. Részszerint pedig azért, mert nem volt kocsi sem. Hogy jöhetett volna ide a zsombékok, erek, lápok, laponyagok hazájába kocsi. Lóháton jött a tiszteletes ur, s mögötte egy másik lovon Fodor István kurátor kocogott, háti kosárban hozván a bibliát, palástot és szent edényeket. Szegényes, szerény volt bizony mind a környezet, mind az előkészület. S ráadásul még, ahogy végigkocogtak a falucska egyetlen utcáján, egyetlen férfit sem látott a tiszteletes ur. Csak asszonynép, s csak gyermekek álltak a kunyhók előtt s köszöntötték mosolyos orcával a kedves vendéget. — Hol van a férfinép? A vén kurátor a messzeségbe intett: — Készülnek a szentelésre, tiszteletes uram! Nemsokára megkondult a kis falu kis templomának kicsiny harangja, s özönleni kezdtek a népek, de csak fehérnépek s gyermekecskék a templom felé. Férfiember sehol. A tiszteletes ur összevonta szemöldökét. De a kurátor sürgette: — Tessék a palástot! Felvette hát s a kurátor kíséretében elindult a homokdombocska tetején álló kis templomhoz, melyet körülvett már a nép. Megálltak a templomajtóban. S e pillanatban iszonyú hangon elbődült a tornyocskában egy kis lápi tülök. Amelynek a hangja elver mérföldekre is. És akkor a kurátor szétmutatott észak, kelet és dél, meg napenyészet felé: — Most kezdik, tiszteletes uram! És akkor kezdődött. A halászok, csikászok, pákászok, madarászok, lápi emberek akkor kezdették meg tisztességtételüket a templomuk felavatásának örömünnepén. Kigyult északon, kigombolygott délen, kiragyogott keleten és kisugárzott napenyészeten, egyszerre köröskörül mindenütt a roppant nádasok tüze. Amiket meggyujtottak a templomszentelés nagy örömére. Egyszerre tüzbe borult Ura és temploma körül az egész látóhatár. De milyen tüzbe! Felhőkig verdestek a lángok, tüzgyürü, tüzbástya, tüzvár vette, ölelte körül a falucskát és a meggyujtott nádasok úgy ropogtak, mintha millió tenyér mámorosán ujongva tapsolna, örülne most Ura ünnepén. Megrenditően szép volt. S a meggyujtott nádrengeteg felől jöttek sietve, jöttek pernyével beszórva, mosolygós orcával a lápi emberek. Jöttek a templomba. Akkor Kiss Áron tiszteletes ur megrendült lelkében a roppant fényesség, a roppant szépség és a lápiak szép tisztességtétele láttán. És előpatakzottak ajkán az áhitatos lápi nép között a versbe ihletődött dicséret szavai: “Nagy a seregeknek Ura, De azért e kisded URA Oltárt épit ő neki. Egy zsombék is lehet oltár, Egy könyörgés, avagy zsoltár Égbe szállhat innét is. Leszállt az Ur a lápokra, S mint a Mózes csipkebokra: Istent hirdet a nép is!” — bői. — Tel. SPring 7-8441 VICTOR PASCAL SPECIALIST TAILOR TO CLERGY OF ALL DENOMINATIONS Vestments for Altar, Pulpit, Platform and Social Wear 141 FIFTH AVENUE New York 10, N. Y.