Magyar Egyház, 1952 (31. évfolyam, 3. szám)

1952-03-01 / 3. szám

MAGYAR EGYHÁZ Z A LEGFÉNYESEBB TEMPLOMSZENTELÉS A legfényesebb templomszentelés Ma­gyarországon az volt, mikor Ura népe örvendezett uj temploma felavatásán. Pedig de kicsi volt annak a Kraszna melletti falucskának a népe: 99-en éltek ott mindössze a lápok között. S pedig, de igénytelen volt az a felszentelésre váró templomocska is. Fából való. Még papjuk sem volt az uraiaknak, úgy kellett kihívni Naményból Kiss Áron tisz­­teletes urat. Ki is jött. Kocsija elé nem szórhattak virágot fehérruhás lányok. Részint azért nem, mert nem volt már akkor semmi vi­rág a dérlepte mezőkön ezen az 1822. évi november hatodikén. Részszerint pedig azért, mert nem volt kocsi sem. Hogy jö­hetett volna ide a zsombékok, erek, lápok, laponyagok hazájába kocsi. Lóháton jött a tiszteletes ur, s mögötte egy másik lovon Fodor István kurátor kocogott, háti ko­sárban hozván a bibliát, palástot és szent edényeket. Szegényes, szerény volt bizony mind a környezet, mind az előkészület. S ráadá­sul még, ahogy végigkocogtak a falucska egyetlen utcáján, egyetlen férfit sem lá­tott a tiszteletes ur. Csak asszonynép, s csak gyermekek álltak a kunyhók előtt s köszöntötték mosolyos orcával a kedves vendéget. — Hol van a férfinép? A vén kurátor a messzeségbe intett: — Készülnek a szentelésre, tiszteletes uram! Nemsokára megkondult a kis falu kis templomának kicsiny harangja, s özönleni kezdtek a népek, de csak fehérnépek s gyermekecskék a templom felé. Férfiem­ber sehol. A tiszteletes ur összevonta szem­öldökét. De a kurátor sürgette: — Tessék a palástot! Felvette hát s a kurátor kíséretében elindult a homokdombocska tetején álló kis templomhoz, melyet körülvett már a nép. Megálltak a templomajtóban. S e pillanatban iszonyú hangon elbődült a tornyocskában egy kis lápi tülök. Amely­nek a hangja elver mérföldekre is. És akkor a kurátor szétmutatott észak, kelet és dél, meg napenyészet felé: — Most kezdik, tiszteletes uram! És akkor kezdődött. A halászok, csiká­­szok, pákászok, madarászok, lápi embe­rek akkor kezdették meg tisztességtételü­ket a templomuk felavatásának örömün­nepén. Kigyult északon, kigombolygott délen, kiragyogott keleten és kisugárzott nap­enyészeten, egyszerre köröskörül minde­nütt a roppant nádasok tüze. Amiket meg­­gyujtottak a templomszentelés nagy örö­mére. Egyszerre tüzbe borult Ura és templo­ma körül az egész látóhatár. De milyen tüzbe! Felhőkig verdestek a lángok, tüzgyürü, tüzbástya, tüzvár vette, ölelte körül a fa­lucskát és a meggyujtott nádasok úgy ro­pogtak, mintha millió tenyér mámorosán ujongva tapsolna, örülne most Ura ün­nepén. Megrenditően szép volt. S a meggyujtott nádrengeteg felől jöt­tek sietve, jöttek pernyével beszórva, mo­solygós orcával a lápi emberek. Jöttek a templomba. Akkor Kiss Áron tiszteletes ur megren­dült lelkében a roppant fényesség, a rop­pant szépség és a lápiak szép tisztesség­tétele láttán. És előpatakzottak ajkán az áhitatos lápi nép között a versbe ihlető­­dött dicséret szavai: “Nagy a seregeknek Ura, De azért e kisded URA Oltárt épit ő neki. Egy zsombék is lehet oltár, Egy könyörgés, avagy zsoltár Égbe szállhat innét is. Leszállt az Ur a lápokra, S mint a Mózes csipkebokra: Istent hirdet a nép is!” — bői. — Tel. SPring 7-8441 VICTOR PASCAL SPECIALIST TAILOR TO CLERGY OF ALL DENOMINATIONS Vestments for Altar, Pulpit, Platform and Social Wear 141 FIFTH AVENUE New York 10, N. Y.

Next

/
Thumbnails
Contents