Magyar Egyház, 1950 (29. évfolyam, 3-6. szám)
1950-06-01 / 6. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ SAVONAROLA JEROMOS a megtérés megrázó erejű hirdetője. Girolamo Savonarola 1452 szeptember 21-én született Ferrarában. Huszesztendős korában szülei akarata ellenére, sőt tudta nélkül a dominikánusok bolognai kolostorában felveszi a szerzetesi csuhát. Hétesztendei szigorú élet és tanulás után rendje megbízásából, mint prédikátor Firenzébe, majd Ferrarába, a szülővárosába megy, később Firenzében a Szent Márkkolostor priorja lesz. Ezzel kezdődik el életének egy olyan csodálatos szakasza, mely őt rövidesen “tanítóvá, evangélistává, prófétává, reformátorrá és Isten kegyelméből mártírrá” avatta. Firenze a reneszánsz középpontja a fénynek, művészetnek és az újjáéledő tudománynak a városa volt. Dicsőségét korlátlan hatalmú urának, Lorenzo de Medicinek köszönte, aki a régen köztársasági elvek szerint kormányozott városállamot lassan és észrevétlenül a maga diktátorsága alá vonta. Hogy Firenze a “rózsák városa” az erkölcstelenségnek, a nyílt paráznaságnak a fogalmává lett, az egyrészt összefüggött középkori értelemben vett nagy városi jellegével, másrészt pedig azzal az irányzattal, mely az élet élvezését és erkölcstelenséget szinte egyházilag igazolva látta. Egy ilyen korban, amikor tehát megszokottá vált már, hogy az egyház főpapjai gyermekeikkel és hivatásos paráznákkal orgiáztak, Firenzében egyszerre csak felhangzott Savonarola kiáltása: “Bánjátok meg bűneiteket és térjetek meg, mert Isten ítélete közel jött hozzátok!” Az emberek számára uj volt a hang és a mód, ahogy Savonarola prédikált. Főképpen pedig nem szokták meg azt, hogy valaki nyíltan merjen az egyház vagy a város hatalmas urai ellen szólni. Egy napon Firenze polgárai hatalmas máglyán elégették farsangi maszkjaikat, és szépítő szereiket, sírva és mellüket verve tömegesen vallották meg bűneiket és kezdtek valósággal megtéréshez méltó uj életet. Savonarola pedig a francia csapatok kivonulása után alakult uj kormánynak a következő üzenetet küldte: “Ti kormányformátokat megváltoztattátok. Ha azonban politikátokat véghez akarjátok vinni, életmódotokat is meg kell változtatni. Uj éneket kell énekelnetek az Urnák! Éljetek úgy, ahogy keresztyénekhez illik, járjatok el a prédikációkra, a melyek erre tanítanak meg bennetek. Aki Isten igéjét nem akarja meghallgatni, az megsérti Istent. Jertek mindnyájan. S a vezetők legyenek az elsők, akik jönnek, hogy jó példával szolgáljatok a többieknek. Ha ti is Isten félelmében gyökereztek, akkor Ő kegyelmet ád néktek, hogy egy jó kormányzási formát találjatok.” És valóban jöttek a város vezetői, a kormány és előkelők is bűnüket megvallani, kegyelmet találni, “Isten kegyelmében meggyökerezni.” Csodálatos uj lelki reneszánsz ígérete öntötte el Firenzét. A jó diadala azonban kihívja a gonosz dühét. Először bibornokságot kínáltak föl neki, majd amikor ezt az egyszerű szerzetes visszautasította, egyházi átok alá helyezték. “Nem keresek földi dicsőséget, — mondotta Savonarola, — elég nékem Krisztusom, hogy Te annyira szerettél engem, hogy véredet ontottad értem.” Egy éjszaka aztán elhurcoltatták Savonarolát a kolostorból, börtönbe vetették másik társával együtt (Silvestro és Fra Dominica). Pár heti testi kinoztatás és kihallgatás után kimondották az ítéletet: fölakasztás, utána pedig elégettetés. 1498 május 23-án igy imádkozott Savonarola két társával: “Ó Istenem! Te valóban tökéletes láthatatlan Szentháromság vagy; három az egyben, Atya, Fiú és Szentlélek. Jézus, Te valóban örök Ige vagy, Szűz Máriától születtél és fölmentéi a keresztfára, hogy a te véred kiontsad a mi bűneinkért . . . bocsásd meg nékem azt is, ha tudtomon kívül kárt vagy botránkoztatást okoztam ennek a városnak.” Silvestro imádkozott, Fra Dominica énekelt, Savonarola pedig áldást mondott azokra, akik őt gúnyolták, miközben az egyházi hóhérok hozzáláttak feladatuk teljesítéséhez és a mártírokból rövidesen nem maradt más, mint egy kevés hamu, amit a pápa dühe az Aonába szóratott. Akik az Ő igehirdetése hatására jutottak élő hitre, még esztendők múltán is virággal szórták tele május 23-án (éjszaka, hogy a pápai zsoldosok észre ne vegyék) azt a helyet, ahol a hős mártír életét áldozta az Evangéliumért. Ma pedig egy kerek márvány emléklap van a máglya helyén, amelyen Firenze városa a klérus minden tiltakozása ellenére elismerte, hogy nagy fiát “igazságtalan ítélettel” emésztette el.