Magyar Egyház, 1950 (29. évfolyam, 3-6. szám)
1950-06-01 / 6. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 Budapest ostroma alatt a Ráday utcai theologiai épület nyirkos, sötét pincéjében találkoztam vele. Ott élte át a vihart diákjaival. Biztatta, erősítette őket. Védte őket a garázda orosz katonáktól. Ezután gyakran betegeskedett. De a katedrától nem akart megválni addig, mig megfelelő utódot nem talált. Az átalakuló magyar református egyház azonban nem adott neki sok időt erre. 1948-ban át kellett adnia professzori székét annak a férfiúnak, akitől oly sokban különbözött akivel annyi nehéz elvi csatát vívott a háborút megelőző időkben. Közben szemefénye, öröme és büszkesége, a Kálvin János Társaság is megszűnt. 1950 tavaszán vészes vérszegénység következett be s a leggondosabb kórházi ápolás se tudta megmenteni ennek az életnek. Hitvalló egyházunknak, tanítványai és tisztelője seregének nevében teszem le sírjára a hála és szeretet virágait. Csordás Gábor. idegen szobrok között Újra elmúlt egy nap s nem jött hozzám senki szelíd kezével, engesztelő szeretetével, Busan barangoltam utcákon és tereken át, idegen szobrok között, emberek között. S az emberek, akárcsak a szobrok hideg közönnyel néztek arcomba, De volt köztük néhány, ki fürkészve bámulta magas vállaimat és szegény szivem fölött a ruhámat s az irigység gonosz késeit szemembe szúrta. Mint rossz árnyak — gyűlölettel teltek — suhantak mellettem, gyilkos lehelletük meleg páraként elfödött engem és futni kezdtem, föl-föl, a járdákról a hegyre s egy erdőbe értem. Fölém hajoltak a fenyők, betakartak a felhők, váltamra ültek és énekelni kezdtek a madarak és elfelejtettem az embert s megtaláltam az Istent. Flórián Tibor. A FALAKON “Szeresd az irgalmasságot.. Lassan már több mint egy féléve, hogy Isten különös akaratából Texasba kerültem, a nataliai presbiteriánus egyházba. Maga a név “Texas” az olvasó előtt csak úgy, mint legtöbb amerikai előtt azonnal ezernyi jelentésben kavaroghat, mint általában minden ami távoli, romantikus, ködös, ismeretlen. Én is igy voltam vele, mielőtt útra keltem és aztán Uncle Sam legnagyobb államának legfiatalabb városkájában lehorgonyoztam. Ugyan már rég megtanultam, hogy előítéleteink mindig tudatlanságon, téves értesüléseken vagy hibás okoskodáson nyugszanak, de itt kikötve csak még jobban megvilágosodott előttem a “rész szerint”, a “tükör által” való homályos látásnak és az ilyen látáson alapuló Ítélkezésnek minden hátránya, sőt bűne. Merem állítani, hogy egyéni és társadalmi szenvedéseink egyik legsúlyosabb kórokozója az előítélet. Azért mert elfogultságunkban lelki szemeink valahogy a nagyitó üveg szerepét veszik föl. Közismert dolog, hogy mikroszkóppal nem lehet messze látni, távlatokat felmérni. Egyszerre általában csak egy vagy kevés dolgot lehet alatta szemügyre venni. Csupán úgynevezett metszeteket. Amilyeneket saját életünkből is kivehetnek mások. Amaz örök Kisértő, a Sátán legeredményesebb módszere mindig is az ámítás volt és ravasz fortéllyal, az “egészség” illúziójával igyekszik eltölteni még a legbetegebb embert is. S ha merénylete sikerül, az eredmény az lesz, hogy kiváltságos helyzetünkben fogjuk látni a magunk jogait, a fajban az örök értéket, nemzetünkben a