Magyar Egyház, 1939 (18. évfolyam, 10. szám)
1939-11-01 / 10. szám
10 MAGYAR EGYHÁZ is nagyon illő munkában, a főzésben segédkezett neki. És mig az edényben főtt az illatos étel, fejében is főttek a ravasz tervek. Mire is gondolt volna másra, mint ami oly sok keserűséget okozott neki: az elsőszülöttségi jogra! Hát ő már élete végéig alárendelt viszonyban lesz testvérével ? ő már örökre lemondhat azokról az előnyökről, amelyek az elsőszülöttséggel járnak? Pedig milyen nagy dolgokat tudna ő véghez vinni azok birtokában, mig ellenben Ézsau nem is törődik vele, csak a vadászáson és evésen jár mindig az esze! Mire is való az a jog olyannak, aki nem tudja használni? Mire az étel megfőtt, ő is elkészült tervével. Mikor farkas étvággyal előkerül bátyja és enni kér, csak úgy ad neki, ha lemond az elsőszülöttségi jogáról. Lehet, hogy ellenkezni fog, vagy talán meg is haragszik érte, dehát akkor könynyen tréfára lehet venni a dolgot. Viszont arra is megvan a remény, hogy Ézsau, aki mikor éhes, csak az evésre gondol, akármilyen kérését teljesiti. Számításában nem is csalatkozott. A vadászás közben alaposan megéhezett Ézsaunak az volt az első szava: “Adj ennem abból a veres ételből, mert fáradt vagyok”; mire Jákob azonnal előjött azzal, amit kifundált: “adok neked enni, ha nekem adod a te elsőszülöttségi jogodat.” Ézsau pedig a világ legtermészetesebb hangján felelte: “mit használ nekem az én elsőszülöttségem?” Csak elő azzal az étellel s legyen tied amit kívánsz! Jákob szinte hinni sem akart a fülének. Hogyan, hát bátyja ilyen könnyen lemond arról, ami után ő hosszú álmátlan éjszakáin is annyira sóvárgott? Nem tudta elhinni, hogy komolyan beszél, azért igy szólt: “Esküdj meg nékem, hogy valóban megteszed azt, amit mondtál!” S miután ez megtörtént, eléje tette a tál lencsét és kenyeret, amit Ézsau jó étvággyal elfogyasztott, majd mintha semmi sem történt volna, “felkele és elméne.” Meggondolatlanul és nagyon olcsón adta oda Ézsau az ő elsőszülöttségi jogát! Még ha úgy gondolta is, hogy mint vadász embert, lépten-nyomon veszély fenyegeti s könnyen martalékul eshet a vadállatoknak, mégis nagy könnyelműségről tett bizonyságot azzal, hogy drága örökségét egy tál lencséért, tehát oly csekélységért adta el, aminek csak annyiban volt reá nézve értéke, hogy rövid időre éhségét csillapíthatta vele. Valóban olcsón, nagyon olcsón adta el. Amik megirattak, a mi tanulságunkra írattak. Ézsau esete úgyszólván naprólmegismétlődik közöttünk is. Elrettentő példája ő az atyai örökségére keveset adó mai keresztyénnek. Előképe a drága elsőszülöttségi jogát könnyelműen, csekély értékű előnyökért áruba bocsátó magyar reformátusnak. Mert nekünk is van egy drága örökségünk, mely a mi atyáinkról, hitükért még életüket is feláldozni kész őseinkről szállott reánk. Szent vallásunk ez a drága örökség, amely nekünk Isten gyermekei között az elsőszülöttség jogát adja meg. Mégis mily sokan és mily könnyelműen lemondanak róla! Inkább hallgatnak a test sóvárgó indulatára, a világ csábításaira és a Jákob fondorlatos beszédénél is simanyelvübb Ígérgetésekre, mint az Ige hervadhatatlan jutalmat ígérő szavára: “Tartsd meg, ami nálad van, hogy senki el ne vehesse a te koronádat!” Mivé lett itt a reformáció drága öröksége ! Különösen szembeötlő ennek az örökségnek az elértéktelenédése október végén. Nyoma sincs itt, ebben az úgynevezett protestáns államban a reformáció emléknapjára való előkészületeknek. De annál inkább készülnek az óhazai bolondok napjára emlékeztető Hallowe’enra való jelmezek. Sőt ezek a készülődések csaknem zátonyra juttatják még azoknak az egyházaknak a jószándékát is, amelyek október 31-ikét benső lelki komolysággal akarják megünnepelni, mert pont ezen a napon rikkant bele a hivő lélek áhítatába a hallowe’eni tömeghisztéria lármája. Hogyan is tudott Amerika protestáns népe ilyen semmiségért lemondani az elsőszülöttségi jogával járó reformációi ünneplésről, mikor sokkal jelentéktelenebb események emlékére is kész lelkesedéssel ünnepelni?! Nem csoda aztán, hogy az olcsó szórakozások utáni vágy, vagy a test kényelmének és gyönyörűségeinek a keresése oly sokakat távol tart máskor is az Isten házától. Az, aki egy tervbevett szórakozás kedvéért, akár esik, akár fuj, képes elmenni mértföldekre is, könnyen talál mentséget, mikor hitbeli drága öröksége közömbössé vált előtte. így lesz aztán az ősök bibliás kegyességéből ünnepi keresztyénség és igy lesz az Urvacsorázás oly kevésszer kinálkozó alkalma is elhanyagolható kötelesség, mert drágább a test vágyainak tál lencséje, mint az elsőszülöttségi joggal járó lelki eledel. Nem csoda, hogy az utánunk jövő generáció ily nagy közönyösség láttán