Magyar Egyház, 1933 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1933-10-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 33 A nagy része azonban ott maradt, de nemsokára ennek is menekülnie kellett egy nagy népmiegmozdulás miatt, melyet Németh brilliáns módon rekonstruál kínai és görög források alapján. Krisztus után 458-ban a kínaiak megverik az avarokat, vagy zuan-zuanokat, kik menekülésük közben megtámadják és elűzik a Turfán vidékén lakó szabirokat, kik elfutván ismét rátörnek egy más népre, nevezetesen a Nyugat Szibériában lakó bolgár-törökre s magyarokra. A bolgár-török és magyar nép onnan lemenekül Kaukázusba s a mtagyarok itt laknak 465—800-ig. 830 körül jelennek meg a magyarok a Don és Dnyeper közit Levediában, a kazár birodalom veszedelmére. Itt 889-ig maradtak, mikor is hazánkba törtek be. A honfoglalók etnikai megjelenése, műveltsége, társadalmi és hadi szervezete török volt. A bolgár-török nyelv még a vezérek korában is élt, párhuzamosan a magyarral. Érdekes, hogy Németh szerint a magyarság valószínűleg már a VI. században körülbelül egységes, azaz miai nyelvét beszélte. A finnugor eredetű magyar nyelv maradt az uralkodó, noha Németh bebizonyítja, hogy a honfoglalás idején a hét törzs, illetve nyolc törzs közül csupáncsak egy volt finnugor eredetű, a Magyar törzs; a többiek mind török eredetűek. A honfoglalók tehát egy törökös törzsszervezetben voltak, kik között a Magyar törzs volt a vezértörzs s igy a névadó törzs is, mig a többiek korábban, vagy későbben hozzácsatlakozott török-eredetű törzsek, vagy törzstöredékek voltak. Ezeket a török elemeket azonban az erőteljes finnugor eredetű magyarság sajátságos módon teljesen magába olvasztotta. Ebben az általános keretben rengeteg uj, meglepő és megdönthetetlen állítás teszi gazdaggá, élvezetessé és mindvégig érdekessé a könyv tartalmát. A kapuk, melyeket nyitva hagy Németh, széles és izgatóerejü problémákat tárnak fel előttünk. Ezekre azonban csak ujjal mutat, mivel biztos talajról nem beszélhet. Uj eredményei is, problémái is minden magyart érdekelnek s méltók, hogy szellemi kincsünkké tegyük. Különösen érdekesek a török népalakulatok és nevek vizsgálata, mely kulcsa a magyar problémák megoldásának, azután a kínai források sok adatának bámulatos Ügyességű értékesítése; nemkülönben a kaukázusi haza történetének mozgalmas képben való rekonstruálása a két első magyar névnek, Mugeris és Gordas felfedezésével; a magyar népnévnek a vogul magy-szóból (mely a vogulok és osztjákok közös neve) és a török éri, iri “ember” szóból való származtatása, ugyancsak a magyar törzs^ és személynevek eredetének és származásának kutatása: de különösen nagy érdekességre tart számot a hunok nyelvének vizsgálata, mellyel, tudomásunk szerint, Németh Gyula foglalkozott először tudományos módszeres formában. Szerinte a hunok nem-bolgár-török, vagyis köztörök nyelvet bírtak. A mü igazi méltatása, sőt ismertetése is, e lap kereteit nem igényelheti. A mü olvasása azonban az olvasók számára nagy nyereséget jelentene, amiért is szívesen ajánljuk. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy nagyhírű szerzője egyházunk főesperesének sógora. Bár különböző téren, de mindkettőjük maradandó értékkel gyarapítja a magyar szellemi életet s hálára kötelezi a magyar történelmi utókort, Princeton University. ÉNEK A SZERETETRŐL. Jézus, mikor a földön járt közöttünk S vizsgálta sorsát földi embereknek, Nagy érző szive ott vert hangosabban, Hol a szemekből könnyesők peregtek. Hol jajszót hallott s titkolt sóhajoknak Sejtette fölsirámló, halk neszét... S mint legfőbb orvos, könnyeket törölni Járt-kelt a nagy világon szerteszét. S amerre ment, hol az Ínség fogadta, Bűn és nyomor kiáltó réme leste: Mint a jó pásztor, balzsamos beszéddel Az elveszettet hivta, és kereste. Az éhezőket megelégitette. És megruházta a ruhátalant, Nagy lelke bársonyával betakarta Mind a szegényt, mind a boldogtalant. Oh, most is él, mint szent, örök tanúság, Szivünkbe vésve nagy parancsolatja: Vegyük fel gondját minden elhagyottnak! Nyomában az jár, aki megfogadja. Mert — úgy mond — aki jót cselekszik mással: Énvélem tesz jót s boldog ember az, Mert minden könnyel egy cseppet töröl ki Az én szemem könnyéből az igaz. Hány boldog éli gondtalan világát, Mig soknak nincsen betevő falatja, Nem látja meg a szenvedőt, az árvát, Kezét felé hiába nyújtogatja. Felhőtlen égnek kékségét merengő Szemekkel nézi s nem gondolja meg Hogy hányra hullt a vakság éjszakája! S az iszonyattól szive megremeg. Oh, hány van, aki gazdag asztalárul Sajnálja azt is, ami hulló morzsa, Mig Lázár sir a szennyes ut porában S fekélyes testét nincs, ki balzsamozza. Ám eljön az Ítélet pillanatja: A szenvedő a mennybe vitetik, Hol az Ur keblén szunnyad, mint a gyermek S ki szívtelen volt: lent gyötörtetik. Ti, kik szeretni tudtok még valóban, Dalom virága hadd hulljon reátok! Áldás fakad a lábatok nyomában, Zsoltárrá válik mind-megannyi átok! A kezeteknek drága magvetése Kisarjad s nem lesz több komor telünk, Virágos a szeretet útja. melyen Kezünket fogva Jézus jár velünk. Tanítsátok meg végre a világot, Hogy hinnünk kell a jóban és a szépben, Hogy most is élnek angyalok a földön S csodák is vannak, nemcsak a mesében. Tanítsátok meg végre a világot, Hogy élnünk gyűlöletben nem lehet, Hogy Jézusunk csak egy vallást tanitott S legszebb vallás az emberszeretet! Amennyi hulló könnyet letöröltök, Amennyi siró szem nevet reátok, Amennyi árvát édes anyaképpen A Miatyánkra megtanít a szátok, Ahány veszendőt fölszedtek a porbul És fölruháztok rongyos-meztelent: Annyiszor áldjon titeket az Isten, Ki a jutalmat osztja odafent. Sipos István. Baja Mihály.
