Magyar Egyház, 1933 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1933-10-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 31 sem beszéltünk, mint a rokonról. Volt, aki visszaemlékezett a rendkivüli szellemességére. Másik az elbájoló megjelenésére. Harmadik a felejthetetlen táncára. Negyedik a barna fürteire. Ötödik a szőke hajára. Hatodik a sürü bajuszára. Hetedik a bajusztalan szájára. Mindenki csak szépet és kedveset tudott róla. Az ötszáz dollár is izgatta a kedélyeket. Kissné őnagysága, aki a második koszorúslány volt negyedszázadnak előtte, világosan emlékezett arra, hogy az amerikai rokon és Micike hogy turbékoltak egész éjszaka, kivilágos-kivirradtig. Doroginé pedig hallotta, ámint megkérte Micikét, de az nemet mondott. Majd levelezőlapot irtunk. Rengeteg üdvözletei küldtünk. Millió üdvözletei, millió puszit, millió kézcsókot, millió szervuszt és millió kézszoritást. Szegény hajó, majd megszakadt amig áthurcolta a megemlékezésünket az Óceánon. Éjféltájban táncra perdült a vendégkoszorú. Én pedig meghúzódtam a szoba egyik sarkában és onnan tekintgettem hol a táncolókra, hol meg az életnagyságu képre. Egyszer csak mellém telepszik az ezüstlakodalmas házigazda. Hogy valami kedveset mondjak neki, az amerikai rokonra tereltem a beszélgetést. — Milyen fájdalom, hogy nem lehet közöttünk a nemesszivü rokon! — áradoztam megilletődött hangon. — Hát bizony elég kár — válaszolt az ünnepelt. — De azért van egy kis vigasztalás. — És mi légyen az? — Hogy az ötszáz dollár szerencsésen megérkezett! KÖNYVEK-LAPOK. Németh Gyula A Honfoglaló Magyarság Kialakulása. (A Magyar Tudományos Akadémia kiadása. Budapest, 1930. Hornyánszky V. könyvnyomda.) A tudományos miagyar nyelvészeti irodalom nagy kinccsel gazdagodott a tudós professzor, Németh Gyula müve által. Méltó elismerése ennek s igaz pecsétje az a tény, hogy a munkát a Magyar Tudományos Akadémia adta ki. Ezenfelül azonban azt is bátran megvallhatjuk, hogy a budapesti egyetem e kiváló citológiai tanára ma az egész világ legkiválóbb turkológusa. Különösen bebizonyította ezt jelen munkája által is, mely a maga nemében korszakalkotó jelleggel bir. Épen azért várnánk a m/unkának más müveit nyelvekre való gyors átültetését is. Valami elszomorító dolog maradiságunk is, anyagi tehetetlenségünk is, mellyel a magyar szellem ilyen általános értékű, nevünkre nagy dicsőséget jelentő drága ternielvényeit a világ elől elzárni s a magunk szűk szellemi légkörében megfulladni engedjük. Nem is csak e sorok Írójának véleménye ez, de többek közt a Princetoni Egyetem turkológus tanáráé is, ki járt Magyarországon s volt alkalma bepillantani hosszabb időn at tudományos életünk világába. Valamli szokatlan az az abszolút objektivitás, mellyel a modern nyelvkutatás minden eszközét és módszerét felhasználva, dolgozott e tudós. Nincs munkájában semmi találgatás, vagy hazardirozás, mely a nyelvtudósok szinte elkerülhetetlen nagy veszedelme. Németh Gyula óvatos és biztos lépésekkel halad előre a sötétben is kőről-kőre lépve, nagy nyelvtudományi készsége mellett vezettetve egyszersmind kiváló történelmi érzéke által is. Munkája induktiv s megállapításai a kétszerkettőnégy erejével hatnak. Nem vezet, hanemi a bizonytalan homályban is távlatot mutat, bizonyít és meggyőz. Válogat, téglát-téglára épit s a végén bemutatja az uj tudományos épületet, mely régi tudatlanságunkkal szemben hatalmasan bontakozik elő a magyarság történetelőtti idejéből. A honfoglaló magyarság kialakulása áll előttünk a könyvben. Erről írott magyar forrásaink nem lehetnek, mondáink se sok. Az arab, görög, orosz, kínai és török Írott töredékeken kívül és túl a nyelvészeti archaeologia és paleontológia marad az egyetlen fogódzó pont és lépcső, melyeken a miagyar őstörténet homályába némileg behatolhatunk. Nehéz és veszedelmes itt a nyelvésznek az útja, sőt sokszor lehetetlen is. Németh Gyula minden megbízható eszközt elővett, kemény csomókat megoldott, uj utakat nyitott másoknak is és sok világosságot hozott. Könyvének néhány érdekes pontját adjuk alább, melyek ezen főkérdés megoldása közben jöttek létre: “milyen szerepük volt az ősi finnugor elem mellett a törököknek a honfoglaló magyarság kialakulásában?” Megállapított tényként fogadja el Németh Gyula, hogy a magyar nyelv uráli eredetű. A magyarság ősei több ezredévvel Krisztus előtt a finnugorok és szamojédok őseivel éltek együtt az Ural hegység vidékén. Ennek az uráli hazának és népnek a szomszédságában nyugatra “igen szoros, talán rokoni kapcsolatban élt” a mai indogermánság “őse”, keletre pedig vele “talán még szorosabb kapcsolatban élt” a törökség. Ezen indogermán-urali-török rokonságnak a kifejtése, hogy mennyire precíz és mesteri, milyen pontosan és óvatosan előadott, csak a hozzáértő által méltányolható igazán. Az uráli ősnép később északra húzódott s kivált belőle a szamojéd, otthagyva a finnugorságot. A finnugor őshaza a Volga középső folyásának vidéke volt. A finnugorok közül később kiszakadtak az ugorok, vagyis vogulok, osztjákok és magyarok. Az ugor őshaza a Volgától keletre esett. Az ugorság is ketté szakadt később: a magyarokra és a vogulok és osztjákok ősére. A magyarok kelet-észak felé húzódtak s őshazájuk Nyugat-Szibériában, a Tobol, Isim, Irtis és Ob mellekén keresendő. E helyen a magyarok érintkezésbe kerültek az itt lakó bolgár-törökséggel. Ez az érintkezés elhatározóan döntő fontosságú volt a magyarságra, mivel ekkor vált törökös szervezetű néppé. Nem lehetetlen, hogy a nem-bolgár-török hunok, kik a mai Mongolia területéről a kínaiak által szorongatva Krisztus előtt 54, majd 36-ban Európa felé menekültek, utjokban érintették Nyugat-Szibériában a magyarokat s egy töredéküket magukkal söpörték.
