Magyar Egyház, 1933 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1933-01-01 / 1. szám

MAGYAR EGYHÁZ 7 az ősi magyar református hitvallások alap­ján a független Egyház kipróbált és istenes egyházi rendre néző törvényei szerint. Az alakuló közgyűlés a legteljesebb rendben folyt le és a jelenlévők az uj alakulás bejelentésével együtt tisztelő üdvözletüket küldték a Független Egyház főesperesé­nek: Ft. Sebestyén Endre duquesnei lelki­­pásztornak és békességes, kicsiny-nagyot, szegényt, öreget és ifjat, férfit és nőt megbecsülő egyházi életre hivó felhívással fordultak Staten Island magyar reformá­tusaihoz. (Krónikás.) MEGBONTÓDOTT MAGYAR REFORMÁTUS EGYSÉG. A “Protestáns Szemle” 1932 decem­beri számának 641-ik oldalán arról érte­sülünk, hogy az elszakított jugoszláviai református Egyház uj énekeskönyvet ké­szül kiadni, amely zenei tekintetben és minden bizonnyal más tekintetben is kü­lönbözni fog a magyarországi református egyház uj énekeskönyvétől. Jól nézünk ki! Uj énekeskönyve van a csonkaországi református egyháznak, ettől különböző énekeskönyve az erdélyi református egyháznak (igaz, hogy az erdélyi egyházkerületnek azelőtt is az volt), a csehek alá került felvidéki re­formátusoknak és most az lesz a jugo­szláviaiaknak is. Mit jelent ez? Először is jelenti azt, hogy a magyar reformá­­tusság és magyarság elválaszthatatlan, összeelegyithetetlen kettőstermészetüségét valló magyar reformátusok annyira ak­ceptálták a triánoni határokat, hogy a nem akceptálás egyedül lehetséges terén, a tisztán vallási téren is ahoz alkalmaz­kodtak. Másodszor jelenti azt, hogy a mi számunkra, amerikai magyar reformátusok számára, annyira ajánlott “lelki egységet” ők maguk veszedelmesebben és nehezebben orvosolhatóbban megbolygatták maguk kö­zött, mint azt mi itt valaha is tettük. Hiszen a magyar református istentisz­teletek legjellegzetesebb része a gyüleke­zeti éneklés és a sok különböző énekes­könyv következtében úgy fogja magát érezni az egyik közösségből véletlenül a másik közösség istentiszteletére elvetődött árva magyar református lélek, mintha idegen helyre vetődött volna be, mert még ki sem énekelheti magát azokkal együtt, akik alig egy évtizede még tel­jesen egyek voltak vele. Különösen ha figyelembe vesszük még azt is, hogy az eltérés nem csak a beosztásban, az énekek számában, az uj énekek kiválasztásában nyilvánul meg, hanem, egyéni költői am­bíciók kielégítéséért, még a régi zsoltárok és dicséretek szövegének az elváltoztatá­­sában is. (L. pl. a felvidéki reformátusok uj énekeskönyvét, amelyről már egyszer megírtuk véleményünket a Magyar Egy­házban.) Mindezért természetesen nem okoljuk csak az elszakított országrészek reformá­­tusságának a vezetőségét, hanem a csonka­országbeliek irányitóit is. Sőt az utóbbit talán még nagyobb felelősség terheli, mert ez kezdte meg a más impériumok alá kerültekre való tekintet nélküli uj énekes­­könyv-kiadást és igy nagy mértékben részes abban, hogy önálló utakra kény­szerültek az elszakított részek református közösségei is. A csonkaországbeli uj éne­keskönyv ugyanis annyira bővölködik a magyar királyság eszméiben, hogy egyes gyönyörű énekversei itt Amerikában is használhatatlanok. Mért nem hagyunk mi békét hivatalos, standard közegyházi ki­adványainkban mindenféle államformára való hivatkozásnak? Miért tesszük mi énekeskönyveinket vagy liturgiális köny­veinket (L. a hazai egyház uj liturgiális könyvének mintaimádságait) egy történel­mi változás 1 alá eső, ebből a világból való államforma propaganda iratává? Miért nem domborodik ki még hazafias tárgyú templomi megnyilatkozásainkban is a ke­resztyén vallásnak és Egyháznak minden államforma fölé emelkedő abszolút, örökké­való jellege? Hisszük, hogy ha a csonka­országbeli református egyház ezt szem előtt tartotta volna; az uj énekeskönyv kiadásával nem sietett volna; annak össze­állításában az elszakított részek hivatalos köreinek a bevonásával járt volna el, akkor lehetett volna egy általánosan el­fogadott és használható egyetemes ma­gyar református uj énekeskönyvet kiadni. Azt aztán megtehette volna a maga te­rületére szánt példányoknál, hogy “haza­fias énekek” külön fejezete alatt a maga számára megtartotta volna azokat az éne­keket, amelyek a más területekre szánt példányokban használhatatlanok. Mindezek nem történtek meg és ma úgy áll a helyzet, hogy az Istennek a föld sok részére szétszórt magyar refor­mátus népe több, mint féltucat fajta énekeskönyvet használ, különösen, ha az amerikai magyar református énekeskönyv­­kiadványokat és a hozsánnákat és hal­­lelujákat is számításba vesszük.

Next

/
Thumbnails
Contents