Magyar Egyház, 1933 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1933-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 TESTI ÉHSÉG - LELKI ÉHSÉG A Magyar Egyház számára irta: Bodnár István egyházkerületi főgondnok Mindannyian tudjuk és érezzük, hogy nagyon válságos időkben élünk. A mai nehéz időkben nagyon sokan úgy gondolkoznak, hogy csak a testre, annak táplálására, ruházására, szépítésére, szóval a testnek mindennapi kielégítésére van szüksége az embernek. Ennek megszerzéséért az ember nem ismer fáradságot. Jó időben, rossz időben, nappal és éjjel egyformán kezébe veszi a szerszámot, hogy azért dolgozzék, és annak örül, ha minél több alkalom adódik, különösen ma, a munkára. És boldog, ha adódik számára elegendő alkalom, mikor dolgozhatik, hogy megkeresse a mindennapi kenyeret maga és családja számára. Mert a testnek eledelre van szüksége s ha nincs meg? Akkor az éhség miatt szenvednünk kell. Arcunk megsápad, szomorúak, levertek leszünk, érezzük, hogy nincsen annyi erőnk, mint mikor bőségesen volt eledelünk. Könnyen kapunk betegséget is, mert testünk nem tud ellentállani a legkisebb támadásnak sem. Minden ember tudja, hogy a testnek táplálékra van szüksége, ennélkül nem élhet, ennélkül beteg, ennélkül meg nem lehet e földön. De vájjon ennyire van-e szüksége csak az embernek? Csak a testért, csak annak eledeléért kell-e nekünk fáradoznunk? Csak a test számára kell-e minden áron eledelről gondoskodni? vagy épen a testnek sok gondja-baja feledteti el nagyon sok emberrel, hogy valóban nem is a teste, hanem a lelke az, amely éhezik, s valójában nem is a teste, hanem a lelke a beteg. A lelke kiván eledelt. Meg gyógyulna, ha csak egy kevés gondot is forditana az ő lelkének táplálására. Erős lenne még a testi éhség mellett is, ha lelkét rendszeresen táplálná az Örök Élet beszédével. A testi éhséget sem érezné annyira, ha lelkét jóltartaná. A lélek ilyen táplálásával való nemtörődés, százszorta nagyobb veszedelemmel jár mint a testé. Mert a lélek drágább a testnél. Az az ember a beteg igazán, aki a lelkét nem táplálja. Rettenetes betegség ez, és mennél egészségesebb az ilyen ember testszerint, annál veszedelmesebb embertársai számára. Mert fertőző betegséget hordoz magával, amely ráragad embertársára, megrontja vele a társadalmat, boldogtalanná teszi a mások életét is. Mi tehát a mi kötelességünk? Az, hogy ebben a nehéz időben a test szükségeinek gondja mellett el ne felejtsük a lelkieket, mert ebben az esetben biztos a pusztulás. A kielégítetlen lelki éhség szüklátóvá tesz s e miatt a testi eledelt sem leszünk képesek megszerezni. Ezekben a nehéz időkben Független Magyar Református Egyházunknak úgy kell állani, mint hegyen épitett városnak. Minden magyar református embernek úgy kell ezekben a napokban viselkedni, mint Isten gyermekének, mint öntudatos magyar református egyháztagnak. Főköteleségünk tehát az, hogy el ne felejtkezzünk lelkünk táplálásáról. Ha valaha volt idő, amikor gazdagnak és szegénynek egyaránt le kellett borulni az CTr Jézus lábaihoz, akkor ez az idő ma van. Nagyon, de nagyon tévednek azok, akik másutt keresnek javulást. Mert sehol nem találhatnak. Egy pillanatra sem szabad elfelednünk, hogy nekünk, először az Istennek országát s annak Igazságát kell keresni s aztán adatnak meg mindenek. Mennyire megfelejtkezett erről az isteni parancsról az emberiség nagy része! Csoda-e hát, ha az emberiség boldogtalan, elégedetlen, ha szegénységben nyomorog? Hiszen az emberek nagy része előtt az Istennek Országa és annak igazsága szinte jelentéktelenné, felesleggé válott. Amire csak akkor gondolt legfeljebb, ha már egyébbre végképen nem tudta idejét szétpocsékolni. Még a mai megpróbáltatások között is látunk embereket, akik szívesen elvannak bárhol, csak a templom? Az nagyon unalmas nekik, ahová —- balga felfogásuk szerint — egyszer is elég menni egy esztendőben. Csoda-e hát, ha az ilyen emberek boldogtalanok, elégedetlenek. Lelkűknek táplálásával nem törődtek, emiatt betegek lettek s nyomorult lelki állapotukban még a testieket sem tudják okosan felhasználni,
