Magyar Egyház, 1932 (11. évfolyam, 5-12. szám)
1932-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 MAGYAR MOSOLYGÁS A RÁNTOTTA DRAMATIZÁLVA LESZ. Kedves Szerkesztő Ur! Úgy hallom, hogy óriási vihar dühöng Magyar-Amerikában, mert Újlaki nt. ur valahogy elszólta magát Chicagóban némely sajtó urak irányában. Már-már attól lehet félni, hogy az újságok megtagadják az egyházi hírek közlését. E’ pedig nagy baj volna! Mert akkor a hivek kénytelenek lennének — ugy-e — egyházi lapokat olvasni?! Én úgy gondoltam, hogy mivel a Magyar Egyház is sajtó, hát siessünk, mig nem késő s adjunk mi is örökkévalóságot legalább egykét klasszikus hirnek. Ezeket olvashattuk ugyanis csak legutóbb is egyik világi hetilap hasábjain: “Vasárnap megtartottuk mi is az Anyák Napját magymisével és közös szent áldozással. Este pedig felvonult a hitközség díszes ifjúsága ékes szavalatokkal és egy szép énekkel, melyet a hitközség primadonnái énekeltek. Szavaltak. Hm . . . eláruljam? Jó ... legyen, bár nem szívesen ütöm dobra ezt a nagy titkot. Tehát szavaltak... De csak hallottátok volna a szép éneket. Hm... a két kis primadonna olyan szivből énekelt, hogy a szemek az örömtől mosolyogtak. A plébános közbül ült biztonság kedvéért, ő is néha belekotyogott rekedt tenorjával, énekes vitézei pedig borzos kis buksijukat az övé mellé hajtották, stb. Hát aztán a finom vacsora! A plébános jobbján és balján ültek az énekesnők s csak úgy azután a többiek. Az ifjúsági klub is kitett magáért. A vacsorát ők fedezték, sőt mig a lányok főztek, addig a fiuk lányos kecsességgel szolgáltak föl az asztalnál . .. Az Apák napján is ilyen lesz, majd a fiuk fognak főzni és a lányok szolgálnak föl. No hát Uram irgalmazz akkor nekünk. Akkor majd én is előre otthon bevacsorálok. Én ugyanis tojást tudok rántani s azt gondolom, hogy más férfi ügyessége se fog e téren jobbat produkálni. . . Hát már lesz, ami lesz, de ott leszünk... Vacsora után volt nagy kártya harc egész úgy tiz óra utánig, hogy pontosan meddig, kinek mi köze hozzá? Szép is volt, jó is volt. Stb., stb.” Én azt hiszem, szerkesztő ur, hogy mindent el kell követni a világi sajtó megengesztelésére. Komolyan. Mert tessék csak elképzelni, hogy micsoda mérhetetlen kárára lenne az egyházi életnek, ha a nagy nyilvánosság nem tudná meg, hogy X. Y. plébánosnak rekedt tenorja van és hogy csak rántottát tud készíteni?? Szinte nem is jó ennek beláthatatlan következményeire gondolni. Tessék odahatni, szerkesztő ur, hogy ha már a protestáns híreket esetleg nem is fogja közölni a sajtó, legalább a más felekezetüek ne legyenek kénytelenek nélkülözni a hasonló egyházi hirek áldásait. Mert ha nem: én mosom kezeimet és semmi felelősséget nem vállalok az egyházi élet összeroppanásáért. Tisztelettel: Konyhási Tojás Péter. EGY KIS UTÓIRAT. Meggondoltam jobban a dolgot, szerkesztő ur. Némely református papok bűne miatt mért kelljen szenvedni pl. a baptistáknak. Mért kelljen nélkülözni nagy nyilványosságunknak a jövőben pl. az ilyen egyházi híreket: “F. hó 25-én nőegyletünk tartja évi ünnepélyét, mely alkalommal dramatizálva lesz a ‘Barsonyárus Lidia’. Ezen gyönyörű előadást négy nőtestvérünk adja elő, mely előadás Lidia hitét és Frisz az ördöngős jövendőmondó leány meggyógyitását jellemzi. Az ünnepély után tea és házi sütemény lesz felszolgálva csekély 10 centek ellenében . ..” Az óhazában most külön folyóiratot indítottak, szerkesztő ur, a magyar nyelv pallérozására. A mi szomorú helyzetünkben ezt nem tehetjük, de legalább ne fosszuk meg magunkat azoktól a gyöngyszemektől, melyek nyelvünk palléroztatásának céljából az ilyen egyházi hírekben vannak elpergetve. Tessék hát gyorsan intézkedni, mert különben ön is “dramatizálva lesz’V mint egy “fatheri rántotta”. Még nagyobb tisztelettel: Ugyan Aza Péter. Báránybőrbe bujtatott farkas. Egy csendesen munkálkodó egyházi egylet valamelyik utóbbi gyűlésére nagy deputációt vezetett egy aszszony. Három nagy szál férfi sorakozott be a harcias amazon után a terem dobogójához és lehajtott fejjel hallgatta a megbízott szónok beszédét mind a három jobb ügyhöz illő férfi, mert úgy látszik nagyobb ludományu volt mind a hármuknál ez a kis termetű szenvedélyes aszszony. Miután elmondotta, hogy milyen nagy háborús veszedelem fenyegeti a világot, arra szólította fel kerepelő lendülettel a tagokat, hogy menjenek el egy bálba, melynek esetleges jövedelméből majd az egylet is részesül és hallgassák meg ott azokat a beszédeket, melyeket ők a háború ellen lesznek elmondandók. A tagok hallgatagon tudomásul vették a meghívást és a nagy deputáció eltávozása után egyhangúan tértek napirendre a meghívás felett. Ezeknek a soroknak az Írója a világháborúból has és vese lövéssel került ki. A háború borzalmaira nézve tehát elsődleges tapasztalatai vannak. Ennek a bolsevista (mert az volt) küldöttségnek a nyelvelő asszonyszónokát amig hallgatta, mégsem a háború borzalmai ötlöttek az emlékébe, hanem arra gondolt, hogy ez az aszszony egy báránybőrbe bujtatott farkas, aki a régi mese szerint, először csak az egyik lábát akarja belül tenni az ajtón, hogy aztán a többi testrésze is belülkerüljön s végül a békés bárányt felfalhassa. Szerette volna elkiáltani annak a mesének a “forró vizet a kopaszra” tartalmú csattanós mondatát, de mérsékelte a helynek a komolysága. Szerencsére itt is olyanok voltak az ajtón belül, akik ha mindjárt nem is forró vízzel fogadták a báránybőrbe bujt farkast, felfalni azért úgy látszik mégsem engedik magukat. (H. S.) “Segits ki minket a nyomorúságból, mert emberi segítség hiábavaló. Istennel győzedelmet nyerünk.” (Zsolt. 60:13-14.)
