Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ Az Írónak egész Írásából legjobban kiriv a keserves sopánkodás afelől, bogy mennyit áldoztak az amerikai magyar újságírók. Hát kérem alássan ez már aztán se nem vers, se nem igaz. Mit áldoztak? Egyszerűen áldozták azt, bogy valamelyikőjük jobban, valamelyikőjük gyengébben, de valahogy mind elég szépen megéltek. Bizonyosan megéltek úgy mint általában olvasóik. A pénzüket áldozták? Ugyan ugyan! Melyik pénzüket? Azt, amelyik nem volt? Hiszen az újságjaikból pénzeltek, az újságjaik voltak azok, amelyek elég rendesen kitartották őket. Miféle üzleti becsület az, amit fel kellett áldozniok? Ki hallott már eféléről? Az amerikai magyar sajtó ügye nem áll valami fényesen, azt jól tudjuk. Ha azonban az amerikai magyar sajtónak az ügye rosszul áll, annak egyes egyedül az amerikai magyar sajtó emberei az okozói. Az amerikai magyarságnak ehez a rosszul álláshoz nincs semmi köze, s mivel nincs hozzá semmi köze, a felhívás, hogy az amerikai magyarság mentse meg a veszni indult amerikai magyar sajtót, rosszul van adresszálva. Az amerikai magyar sajtót meg lehet menteni, de a mentési munkát magok a sajtó emberek kell hogy elvégezzék. Lássák be végzetes mulasztásaikat. Pótolják a rengeteg hibát. És aztán adjanak jó magyar újságot olvasóik kezébe. Meg fogják látni, hogy nem csalódnak. Az amerikai magyarság bizonyára gavallérosan el fogja tartani azt az amerikai magyar sajtót, amelyről látja, hogy életérdekeit, sorsát, jövendőjét szivén, viseli, s amely mindig és mindenekben jó magyar és igy és ebben jó amerikai. Az ilyen amerikai magyar sajtónak nem kell pusztulástól félni, nem kell jeremiádákat sírni, mert bizonyosan megmarad. Ami pedig nem ilyen benne, az minél hamarább pusztul el, annál jobb! Olaszországban a lakosság száma 43 millió, 20,000-nél több olyan család van, ahol a gyermekek száma meghaladja a tizet. FAZEKAS LAJOS: KERESZTYÉN TESTVÉRISÉG — Második közlemény — Hiszem és vallom, hogy ezeket a nehéz időket Isten maga bocsátotta reánk, valamint azt is, hogy Ö ezeknek véget fog vetni, mihelyt jónak látja azt. Hiszem, hogy Ő kénysz-eriteni fog mindeneket az Ő akarata teljesítésére, mihelyt céljai —ez igen nehéz idők által — megvalósultak. Hiszem, hogy ő e nehéz időkben mindenekfelett a szivünket keresi, a mienket és mindenekét egyaránt, mert mind e világ Övé. Ránk tehát első sorban az tartozik e nehéz időben, hogy tanácskozzunk a szivünkkel és azon keresztül Istenünkkel. Az az apokaliptikus korhoz szabott Ige legyen jelszavunk ma, amit Jézus Krisztusnak a világ végéről tartott beszédében olvasunk: “De aki mindvégig megmarad (t. i. az én hozzám való hűségében), az megtartatik.” (Márk. 13: 13), s ezt nem értelmezhetjük az értelmét teljesebben meghatározóan, mint azzal, amit a világ egyik legnagyobb költője igy mondott: “Csak az a miénk, mit másnak adhatunk.” Hogy ennek az általános elvnek, mit két szóval már a múltkor cikkem elejére írtam, mik a következései, már a múlt alkalommal fejtegettem gyülekezeti vonatkozásban, de úgy érzem, hogy ennek egyéni és egyetemes vonatkozásai is vannak. Egyházunk számára abban nyillanék meg a jövendő útja, ha valamilyen csodálatos módon Jézusi szellemtől indíttatva belátható időn belül tökéletes testvéri közösséggé átalakulna. Van ugyan Egyházunknak egy vállalkozása, mely kifejezni hivatott együvétartozandóságunkat. A Közalapra gondolok most, melynek hivatása a testvéri, az egyetemes testvéri cselekedetek gyakorlása lenine egyházunk egyetemes, az egész egyházat szem előtt tartó érdekeinek szolgálatában. De kérdezem szeretettel, részt vesznek-e ennek támogatásában a nagyok egyházközségek, a legna-7
