Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ FAZEKAS LAJOS: KERESZTYÉN TESTVÉRISÉG. A mi hitünknek az a határozott tanítása az élet gonosz hatalmait és ellenséges jellegű eseményeit (ínség, nyomorúság, szenvedés, betegség, halál) illetőleg, hogy azok számunkra Isten angyalai, kik hozzánk sötét szárnyaik alatt áldásokat hoznak. Ez a tanítás nem illúziót keltő zsongitószer csupán, de reális tapasztalaton nyugvó, Isten ihlette gondolat, melyet életünk tapasztalatai igazolnak, ha komolyan vesszük azt. Sőt — ez a református keresztyénség egyik alapvető tanítása — Isten tette azokat a sötét és nehéz eseményeket életembe, hogy azok által örök üdvösségemet munkálja. így érkezünk el azután ahhoz a két nagy bibliai gondolathoz, hogy először a nehéz idők mérleg, melyen Isten megmér bennünket, hogy kik vagyunk, rosta, melyen Isten megrostálja az emberi lelkeket és ítélet, melyben Isten különválasztja egymástól a tiszta búzát és a konkolyt, másodszor pedig, hogy a nehéz idők egy-egy szent alkalom, melyben Isten igy szól hozzánk: Ember evezz a mélyre! Ember, lelked is van! Ember, mily messze vagy célodtól! Sokszor az ember értetlenül áll meg a szenvedések, s az e világban levő bajok titka előtt és még többször, mikor magát sújtja a vessző, értetlenül kérdi, sőt zúgolódva, méltatlankodva: Miért, miért?! Pedig mily közel áll hozzánk a magyarázat: Mily sok elbizakodottság, gőg, makacsság, szeretetlenség van bennünk még igy is, mennyire félreismerjük magunkat még igy is, hát mennyivel rosszabb volna lelki állapotunk ennél, ha Isten sohasem mutatná meg igazi lelki arcunkat a szenvedések mérlegén és soha se szólana hozzánk félreérthetetlenül az Ínség, nyomorúság viharában: Ember, beljebb! Ember feljebb! A mai nehéz időknek az az Istentől rendelt szolgálata számunkra, hogy tükör legyen nekünk, melyben meglássuk, milyen szeretetlen a szivünk egymás iránt és hogy éppen ez által az önmegismerés által igaz felebaráti szeretetre serkentsen minket, elsősorban azokat, kik ugyanazon lelki közösség gyermekei vagyunk. Nézzünk körül egyházainkban, milyen sok kívánnivalója van tőlünk Istennek ezen a téren! Testvérnek nevezzük egymást és helyesen (a legtöbb független egyházban otthonos ez a megszólítás), de vájjon meglátszik-e egymáshoz való viszonyunkban ez a magatartás!? Vájjon, kérdem tisztelettel, mindenben úgy viselkedünk-e egymás iránt mint egymás testvérei? A hitetlen ember is elismeri, hogy a keresztyénség nagy tanítása az emberszeretetről igaz és annak helyességét kész szívvel megengedi, bár a mód ellen, a fok ellen, amelyben a keresztyén egyház azt megéli, sok kifogása van és ebben is igaza van. Kérdem ismét tisztelettel, lehet-e a keresztyén egyháznak s benne nekünk is sürgősebb feladatunk, mint a hitetlen világ egyetlen evangéliumát: a keresztyén szeretettől áthatott testvéri közösséget felmutatni egyházainkban? Ezekben a nehéz időkben egymás megsegítésére kellene sietnünk mindnyájunknak egyházaink keretein belül. A szegény, az elesett, az ínséggel már megküzdeni nem tudó támogatására kellene sietniök a jobb móduaknak, a gazdagabbaknak. Lehetetlen ez? Ha igen, akkor tegyünk le arról is, hogy színleljük, mintha keresztyének volnánk és arról is, hogy egyházhoz tartozunk. A félkeresztyének minden időben többet ártottak a keresztyénség hitelének, mint a hitetlenek. Súlyos szavak ezek, de nem ember mondja ezeket, hanem maga Isten- és valóban itt már egyszer az ideje, hogy letegyünk amaz illúziónkról, hogy Istentől mindig hízelgő, dicsérő szavakat várjunk. Maga Isten szól igy hozzánk 6
