Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ séges hittel, olyan odaadó lélekkel, mely még a lehetetlenre is kész, mely még a lehetetlentől sem riad vissza. Nekünk itt egyénenként kell apostolokká lennünk, még pedig az Istenbe vetett hit és a magyar gondolat apostolává. Mert mindnyájan a magunk körében, gyárakban, bányákban stb. követei vagyunk nemzetünknek és ha szemeinkből csak a megalkuvást, csak a félelmet, csak a fásultságot olvassák ki, akkor de hamar készen vannak azzal az Ítélettel, hogy a magyar gyáva, meghunnyászkodó, alkalmazkodó és csupán az anyagiakért remegő lélek, kinek pusztulása nem kár, kivel nem kell törődni. S vájjon felemelhetjük-e akkor szavunkat csak egyetlen egyszer is azért a csonka magyar Hazáért, mit a magyarságot, a dicsőséges magyar történelmet abszolút nem ismerő európai nagyhatalmak tönkre tettek és halálba bénítottak a kultúrának gyalázatára. Nekünk még akkor is mélységes hittel és csodálatos energiával s végső erőinknek megfeszítésével kellene dolgoznunk, ha minden reménység hiába való lenne. Ma pedig lehet hogy sok kishitű nem látja, vagy nem akarja látni, de tény az, hogy bennünket a reménységnek csodálatos felhői vesznek körül, nemcsak pedig, hanem nagyszerű ^ehetőségeink vannak, csak egy pillanatra sem szabad felednünk a szent Ige szavait: áron is megvegyétek az alkalmakat, mert az idők gonoszok. Ha panaszkodva zúgolódunk, ahelyett, hogy imádságos lélekkel leborulva hálát mondanánk Istennek az ő véghetetlen kegyelméért, akkor árulói vagyunk krisztusi hitünknek, hiszen ő igy szól: Nem hagylak titeket árvákul, megtérek ti hozzátok és nélkülem még hajatok szála sem eshet le fejetekről. Ha gyermekeinket nem tanítjuk az édes magyar anyanyelvre, ha nem ezen a nyelven beszélünk velők, akkor meg árulói, megölői vagyunk annak a magyar kultúrának, mit pedig napról napra építenünk kellene. Hiszen a magyar nép nem egy megvetett, nem egy lenézett, nem egy szégyenteljes népe volt a világtörténelem folyamán Európának, hanem egy olyan dicsőséges nemzete, mely a miellett, hogy csaknem állandóan harcban vérezett csak azért, hogy nyugatot megmentse és megvédje a rabló hordák ellen, azért, hogy a nyugati kultúra zavartalanul fejlődhessék és növekedést vegyen, amellett maga is megteremtette a maga csodákkal teljes kulturvilágát, mielőtt tisztelettel és szeretettel hajol meg ma minden kultur nemzet, még a miagyar Hazával ellenséges indulatu külföld is, mert érezi, hogy arra az őserőre, mit a magyar lélek termel, formál és alakit, égetően szüksége van. Nem akkor teszünk tehát szolgálatot önmagunknak és fogadott hazánknak, ha hitünkkel a közönyösségbe, nyelvünkkel és gondolkozásunkkal az angol szász fajba beolvadni törekedünk, hanem ellenkezőleg akkor, ha reridithetetlenül kitartunk a hitnek Isten közelébe vezető ragyogó országutján és a hitnek ragyogó köveiből minden emberi szív mélyén megteremtjük az Istennel találkozott léleknek fenséges békéjét, ha még a kétségek között sem esünk kétségbe, ha hogyha mast nem tehetünk, imádságban borulunk le a mindenkinél hatalmasabb Ur és Király előtt, imádságban kérjük munkánknak gyümölcstermését attól, kinek van hatalma meg is adnia azt. Ez kell hogy legyen a mi csüggedést és kétségbeesést nem ismerő munkánknak égjük megnyilatkozása, a másik pedig az, hogy ne csupán boldogan valljuk magunkat magyaroknak, hanem ha eddig nem volt alkalmunk, akkor ne szégyenük most sem, hogy megismerkedjünk ezer esztendős magjrar nemzetünk kultúrájával és vigjmk be a köztudatba azt, hogy a magyar nemzetnek drága értékei értékek maradnak itt is, értékek azok számára is, kik nem ismerik nyelvünket. Mi pedig ha ismerjük fogadott — 13 — T
