Magyar Egyház, 1930 (9. évfolyam, 1-5. szám)
1930-05-01 / 5. szám
17 A szereplők készségével és készültségével mind a rendező mind a közönség meg volt elégedve. Az estély tiszta jövedelme 87 dollár volt. A szír keresztyének számára kért gyülekezetünktől segítséget egy Nikola nevű férfi az egyik vasárnap. Több mint 11 dollár persely adomány jött be a kérő szóra, melyet lelkész tolmácsolt a gyülekezetnek. Húsvéti ünneplésünk Istentől megáldott volt. Az első nap délelőttjének két istentiszteletén 351-en éltek úrvacsorával. Ez a létszám az egész gyülekezetnek kb. a fele. .A hét minden estéjén bűnbánati istentiszteletet tartottunk a szent ünnepek előtt, amelyet az alkalmatlan idő ellenére is szép számmal látogattak a hívek. Volt olyan este, amikor 91 -en voltunk az istentiszteleten. Az ünnepi adományok egész összege 408 dollár az 58 dollár perselyadományon kívül. Ez az összeg eddig a legnagyobb ilyentermészetü beírás a pénztárkönyvünkben. Áldassék érte Isten és illesse köszönet a buzgó adakozókat. Bibliaórát tartunk a basementben minden szerdán este, melyre szeretettel hívjuk innen is — most még — nőtestvéreinket. Gyönyörű bőrkötésű zsoltárok mellett félvászon kötésű énekeskönyvek és kis és nagyobb bibliák érkeztek a lelkészi hivatalba. Szebb és maradandóbb ajándékot nem adhatunk ezeknél a hazai műhelyekben készült könyveknél. Két könyv. A lelkészi hivatalban várja még az olvasni szeretőket Vincze Károly és Borsy-Kerekes György esperesnek a Magyar Egyház kiadásában megjelent két könyve: “A hét ígéret” és “Az egyetlen ut”. Mindkét könyvet szívből ajánljuk gyülekezetünk minden tanulni és épülni akaró tagjának. Ára 25 cent. Ifjúsági találkozás. Meglátogatta gyülekeztünk ifjúságát a perth amboyi ifjaknak kb. 40 főből álló csapata és megbeszélték együtt a tartandó ifjúsági konferencia tervét. Erre a konferenciára meg kell mozdulnia minden cartereti lánynak és ifjúnak, hogy a konferencia legszebb reményeinket is felülmúló legyen majd Szent-háromság vasárnapján. A konferencián gyönyörű, már elkészült dresszünkben jelenjünk meg mindannyian. Pénztári állapot áprilisban. Bevétel: 984 dollár 79 cent, kiadás 925 dollár 93 cent. A kiadásban benne van az 500 dolláros kölcsöntörlesztés és a megmaradt 5000 dollár negyedévi kamata: 63 dollár 89 cent, ezen kívül a folyó kiadások. Pünkösti bűnbánati hét tartását határozta el az egyháztanács vendég lelkipásztorok meghívásával. Négy lelkipásztor már meg is ígérte a szolgálatát. NEW YORK, N. Y. Templom: 206 E. llth Street. Lelkész: Marton Sándor. Címe: 239 E. 13th Street. Telefon: Stuyvesant 2619. Fögondnok: Teleky Pál. Gondnok: Mester Pál. Pénztárnok: Petró Kálmán. Ellenőrök: Kiss Károly, Szilágyi István. Jegyző: Köröskényi Elek. Egyháztanácsosok: Csatlós István, Dobos János, Garan Lajos, Kapros József, Kemendy Sándor, Milák Pál, Nagy Gábor, Simkó János, Simkó József, Szadváry Pál és Tóth Lajos. Egyháztanács gyűlést tart minden hónap első szerdáján este 8 órakor. Templom Segélyező Nőegylet. Elnök: Teleky Pálné. Alelnök: Marcandonis Lidia. Pénztárnok: Pinusz Béláné. Háznagy: Martin Konrádné. Titkár: Martin Piroska. Ellenőr: Csáky Jánosné. Választmányi tagok: Búzás Jánosné, özv. Ecsedy Istvánné, Fialla Edéné. Istentiszteleti idő: Vasárnap d. e. fél 11 és szerdán este fél 8 órakor. Ifjúsági Kör: Minden pénteken 8 órától 11-ig. Szombati iskola: Minden szombaton délután 3 órától 5-ig. Husvét ünnepét egyházunk tagjai csaknem teljes számban ülték meg. Nagypénteken este s főleg husvét első napján a templomi padsorok megteltek a hivek seregével. Úrvacsorával éltek 62-en. Urvacsorai perselypénz volt $88.48. Az urvacsorai szent jegyeket ajándékozta Plath Kálmánné, hozzájárultak még Patov.skv Hermina és Ruszkovics Mihály. Az Ifjúsági Énekkar kétszólamu alkalmi éneket adott elő. Lelkészbeiktatást tartott gyülekezetünk április 13-án, virágvasárnapján. A beiktatási szertartás délután 5 órakor vette kezdetét. A beiktatást végezte Vincze Károly esperes^ perth amboyi