Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)

1929-11-01 / 11. szám

15

Kötéllel sem. Tudvalevő dolog — hiszen ő maga mondta! — hogy Zsandarkot nem akarták visszaengedni Magyarországról. Oly messzire mentek el az erőszakoskodásban, hogy az egész országhatárt kötéllel kerítették be, hogy ki ne tudjon menni, mert akkor mi lesz szegény hazánkból, ha otthagyja őket. Az Illető Hölgy azonban visszajött még is. Hir szerint azért, mert Amerika a Mahoning flottát akarta érdekében mozgósítani. Még most is mozgósítja, ha közben meg nem unta a dolgot.

A legnagyobb felfedezés. Ült Zsandark a Dunaparton. Furcsa teremtmények járkáltak előtte. Rájuk nézett és mert észrevette, hogy kalapot hordanak, ebből a tényből megállapította, hogy azok csak emberek lehetnek. De tovább ment, lejebb nézett és azt látta, hogy a kalaposok teste kétágú csökevényben végződik. Ekkor fedezte fel, hogy azok — a lábaik. És mert mindeniknek kettő volt belőle, másnap előadást tartott arról a kérdésről, hogy “Az embernek két lába van”. Ezt előtte még senki se tudta. Általában megállapítható, hogy minden előadása ilyen hallatlanul uj és meglepő témáról szól.

Hindenburg vagy Lancaster. Az Illető Hölgy Németországot is útba ejtette. Berlinben az egész kormány a pályaudvaron várta nemzeti viseletben és ezüst tálcán a: any pecsétes memorandumot nyújtottak át neki, hogy ne menjen már tovább. Hindenburg úgy is nagyon öreg már, vegye át helyette a köztársasági elnökséget. De ő visszautasította, mondván, hogy annak idején Károlyi Mihály felajánlotta neki Magyarországot is, de ő férjére tekintettel nem fogadta el, mert akkor annak is meg kellett volna tanulni legalább az ábécét. Most pedig azért nem tehetett eleget a németek kívánságának, mert Lancasterbe hivták előadást tartani a papok. Az elől pedig nem térhet ki. Szegény csalódott német kormány most aztán nem tudja, hogy mit csináljon.

Templomi ujitás. Zsandark templomában eddig olyan volt a rend, mint más helyen. Ő azonban felfedezte, hogy a régi dolgok nem érdeklik már az embereket s azért utasította férjét, hogy arról beszéljen: milyen ruhát visel délelőtt a Nagyasszony s milyet fog viselni este. Az Illető Férj meg is tette. És ezt a dolgot pedig tessék komolyan venni, mert nagy horderejű dologról van szó. Mint általában.

Természetes hatás. A “Nagyasszony” kiválósága nem maradhat hatás nélkül környezetére sem. Mindent a történelmi események nagyitó szemüvegén látva, b. férje is rájött arra, hogy 2x2 tulajdonképpen nemcsak — öt, hanem annák sokkal több. Ez az uj és kissé még szokatlan számítási módszer látszik meg aztán egyházi hireiken is,

Szomorú viszonyok. Az Illető Hölgy Afrikában is járt. Tevéket is látott. Feltűnt neki, hogy egyiknek egy púpja van, a másiknak kettő. Gondolkodott egy kicsit, nem sokáig, hogy a fejét meg ne erőltesse, és azonnal megállapította, hogy ennek oka a világháború okozta szomorú gazdasági viszonyokban van. — Az azelőtt jómódú tevéknek ugyanis most már nem telik két púpra s ha még látni is elvétve kétpupu tevét, annak púpja nem saját szerzemény, hanem azt bizonyára szüleitől örökölte. Amidőn ezen felfedezésnek hire eljutott Budapestre, ott azonnal bizottság alakult, mely versbe szedte, sőt megzenésítette a felfedezést és Zsandark megérkezésekor már minden kávéházban azt játszotta a cigány: “Van teve egypupu, kétpupu, pupupu . .

Az olvasóhoz! E sorok írója minden szerénység nélkül bejelenti, hogy sikerült neki Jeanne D’Arc beszédeit megszereznie. Nem olyan önző, hogy azt magának megtartsa. Hadd épüljenek azon mindenek. Éppen azért a közel jövőben izelitőül nehány részletet fog azokból közre adni. Addig csak érezzék magukat jól az olvasók.

Tisztelettel: John Dark.