Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-10-01 / 10. szám
12 büszke, gőgös, “vastagnyaku” református. Mindennek következtében pedig jött mérhetetlen szégyen, pusztulás, hanyatlás, elerőtlenedés az egyházi élet minden területén. Hogy hova vezetnek ezek a dolgok, azt könnyű meglátni: a magyar református vallás és egyház teljes csődjéhez. Azonban épen azért, mert az Isten ezt a vallást és ezt az Egyházat életre szánta, jött a várva várt, jött az egészséges reakció. Az ál-keresztyénség és az álkálvinizmus után visszajött az igazi keresztyénség és az igazi kálvinizmus. Jött az ébredés. Jött a Lélek. Jött a Biblia és bevonult újra a gyülekezeti istentiszteletbe. Elfoglalta régi helyét. Bevonult az iskolákba. Ifjak, leányok, férfiak, nők, tanultak és tanulatlanok bibliaköreibe, utonjárók zsebeibe, vasúti pályaudvarok könyves polcaira, szállodák szobáiba, a hajlékokba és a szivekbe. Megszépitette, újra teljessé tette a gyülekezeti istentiszteletek rendjét, megnépesitette a templomokat, megszaporitotta a szent vacsorával élők számát, megláttatta a templomok repedéseit, templomfalak lehullott vakolatát, csurgó tetejű iskolákat, omladozó paplakokat, tanács nélküli falusi édes anyákat, elhagyott szegényeket, nyomorgókat és árvákat. Megláttatta ezt az evangyéliomra és krisztusi szeretetre szorult szerencsétlen nagy világot, mint a krisztusi erények krisztusi lélekkel való gyakorlásának végtelen szinterét. A kábulat elmúlt. A nagy történelmi ámitás csődöt mondott. Az álkálvinizmus helyére elindult az igazi kálvinizmus. Még talál ellenállásra. Még sok váddal és támadással kell megküzdenie. De győzni fog. “A sötétség szűnni kezd és az igazi világosság már fénylik.” Ez a magyarországi helyzet. A múltból át a reményteljes jövőbe. Most nézzük az amerikai helyzetet. Az amerikai helyzet vizsgálásánál legelőször azt kell leszögeznünk, hogy az amerikai keresztyénség egy nagy táborához még csak most értek el azok a szellemi áramlatok, amelyeken a ma-AJÁNLHATÓ PERTH AMBOYI CÉGEK: Telefon Perth Amboy 1712 MITRUSKA JÁNOS Magyar Temetkezési Vállalkozó 681 CORTLAND ST, PERTH AMBOY Phone Perth Amboy 702 ZYLKA MIHÁLY Temetésrendező és Balzsamozó SÍI STATE ST., PERTH AMBOY, N. J. Ha taxire van szüksége, hívja fel Perth Amboy 2200-t Éjjeli és nappali szolgálat. YELLOW CAB COMPANY Illés Sándor elnök Phone Perth Amboy 1444 STERN JÓZSEF MAGYAR SZABÓ. Ruhát tisztit és vasal. Uj ruhákat készit. Papi ruhákat is. 347 SMITH ST., PERTH AMBOY, N. J. Telefon Perth Amboy 1193 S. SECOND ST. COAL CO. Bacskay József, elnök Magyar Szén és Fakereskedő 137 — 2nd ST., PERTH AMBOY, N. J. WILLIAM STRUVE & SONS Virágkereskedők Virágdiszitést végez, pálmákat, cserepes virágokat és csokrokat árul. Phone: 684 355 LAURIE ST., PERTH AMBOY Telefon: Perth Amboy 2788 NÁNÁSSY KÁLMÁN Magyar építési vállalkozó. — Uj házakat épit, régieket javit. 221 SHERMAN ST. PERTH AMBOY, N.J. Phone Perth Amboy 1548-R SZILÁGYI MIKLÓS Magyar építési vállalkozó 412 ALPINE ST, PERTH AMBOY, N. J.