Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-10-01 / 10. szám
Volume VIII. OCTOBER, 1929. Number 10. Editor-in-Chief: Endre Sebestyén MAGYAR EGYHÁZ Associate Editor: Charles Vincze Editor: Geo. E. Borsy-Kerekes MAGYAR CHURCH Published monthly. Subscription: $1 a year Business Manager: Alexander Daróczy Entered as Second-Class Matter, March 30th, 1922, at the Post Office at Duquesne, Pa., under the Act of March 3, 1879. — Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in Section 1103, Act of October 3, 1917, authorized April 14, 1922. VEDD BIRTOKODBA AZ ÖRÖKSÉGET. Október hónapnak 31-én az egész protestáns keresztyén világnak ünnepe lesz. Azt fogja ünnepelni a protestáns keresztyénség, hogy több mint négyszáz esztendővel ezelőtt volt bátorsága, az egész akkori világ leghatalmasabbjaival szemben, azok ellenzése, sőt erőszakos üldözése, véres fenyegetése ellenére is visszamenni a rég elfeledett, rég eltemetett tiszta evangélium világába, hogy mind egyházi, mind vallásos életét annak fényében, annak lelki erőivel restaurálja, reformálja, azaz megtisztítsa, megújítsa. Mi amerikai független magyar reformátusok nem mehetünk el szó nélkül e nagy évforduló mellett. Annál inkább nem, mert itt Magyar-Amerikában, e nagy világmozgalom református ágának mi vagyunk a legtisztább hordozói, képviselői. De csak úgy fogunk méltó módon ünnepelni, ha igyekezünk erősíteni református öntudatunkat, ha gondolkodunk arról: mit tesz reformátusnak lenni? Református voltunkról valahogyan úgy kell gondolkodnunk, mint ahogyan gondolkodunk magyarságunkról. Minden náció értékét elismerjük mi magyarok s meg is becsüljük érte, de mégis úgy érezünk valahogyan a szivünk mélyén és minden idegszálunk azt erősiti, hogy magyarnak lenni egy külön sors és dicsőség egyben s a világ minden kincséért sem lennénk más náció, mint magyar, így vagyunk református voltunkkal is. Természetesen megengedem, hogy lehetnek torzkivételek, de a kivételek csak erősitik a nagy többségnél a fenti tételt. Mi magyar reformátusok sem tudnánk mások lenni, mint magyar reformátusok — innét vannak múltúnkban a pozsonyi vértörvényszékek, a gályák rabjai, üldözött egyházaink vérrel verejtékezése és jelenünkben is minden üldözés és terror bátor elviselése, mindkettőben pedig: múltban és jelenben, a miénkhez való törhetetlen ragaszkodás ... E mögött a magatartás mögött a mi sajátos drága értékeinknek, ránk nézve mindennél drágább értékeinknek ösztönös megsejtése rejtőzik. Ám az embert az különbözteti meg más teremtményektől, hogy nem elégszik meg az ösztönös léttel, de öntudatos életre vágyik. Mit is jelent hát reformátusnak lenni?! Hogy megérthessük református voltunkat, s annak legjellemzőbb vonásait, vissza kell mennünk a kőszálhoz, melyből kivágattunk s a kútfőhöz, melyből kiásattunk. Vissza kell pillantanunk eredetünkre ! Református egyházunk, vallásosságunk azért keletkezett és úgy jött létre, mert az akkori keresztyénség elhagyta az evangélium talaját, eltévedt az emberi találmányok szövevényében s ezt a mi reformátoraink az Ujtestámentom, az egész Szentirás olvasása által tudták meg. Ennek egyszerű tisztaságával szemben olyan volt a középkori keresztyénség, mint egy felcicomázott, kikent-kifent rossz asszony-személy egy hófehér, tiszta lelkű, egyszerű nővel szemben. Hogy milyennek kellene lenni az egyház életének s az egyháznak, az ott állott előttük a Szentirásban. Hogy pedig milyen volt, az ott volt előttük, körülöttük annak a kornak az egyházában és életében. Akik azután eljutottak
