Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-12-01 / 12. szám
33 Felveti a szemét a legény a szóra, de nem felel, csak nagyot nyel, mint akinek torkán akad a falat. No, csak tegnap szólitották volna Csigának, még a birónak is olyat mondott volna, hogy a szeme felakad... Mert van neki becsületes neve is, mit az édes apjától örökölt, ez a Csiga csak úgy ragadt rá, mint a cigányhoz a vásári portéka. Falun könnyen adják az effélét, mégis örökös vagyon, amit el nem vészit soha. Úgy esett, hogy mikor a városi szolgálatból hazakerült, olyan öltözet ruhát hozott, amilyen az első legénynek se volt. Vitézkötéses abaposztó harisnya, puhaszáru sürü ráncos csizma, prémgalléros ujjas, árvalányhaj bokrétás kalap . . . Hát még a lájbija ?! Úgy állott azon a gomb, mint a katica-bogár hátán a fekete petty... Szegte is a nyakát, mint a gangos paripa. Guzsalyosba is az első gazda leányához indult; szentül hitte, hogy a ráncos csizma recsegése a szépséges Gagyi Anna szivét is dobogásba hozza. Nem is tévedett nagyot, mert Anna csakugyan ugv átsurrant a szomszédba, hogy haza se jött, amig Jóska ott volt. Pedig kár volt — beszélték másnap a faluban — mert nem mindennap kerül olyan legénye, aki mindenét a hátán hordja, mint a csiga ... No lám, városon három esztendei szolgálatából szerzett egy öltözet ruhát s otthon egy nap alatt kapott hires nevet! Mert a “Csiga” úgy ráragadt, hogy a viz se mossa le róla... Néhányszor még próbálkozott a nagygazda leányoknál, de azok vagy nem voltak otthon, vagy betegek voltak; felhagyott hát a falubeliekkel s vidékbe kezdett járogatni. Sok falu szele meglengette kalapján az árvalányhaj at, de kapott is olyan szeretőre, hogy -— mint mondá — annak a kicsi körme feketéjét se érnék meg a falubeli gangosok. Ne öljön hát senkit a csúfság a “csigázás”-sal mert sárgulnak még az irigységtől, ha meglátják. Biró uram is észrevette, hogy elcsúszott a szája, hamar igazított hát a szón: — No csak Jóska, mondd el bátran. — Nagy bajom van, biró uram. — Igazítjuk, ha lehet — biztatta a biró s a többi is rábólintott. — Megszolgálnám emberséggel, de félek, hogy még Szent Péter se segíthet már. — Csak nem ölted meg apádat?! — Apámat nem, de valahogy mégis gyilkosságba keveredtem. — Eszeden beszélsz-e?!... Észnél vagyok, biró uram, bár ne volnék; vagy bár tegnap vette volna el az áldott Isten, hogy vidékbe ne mentem volna!... — H innye láncoslobogós, hát csakugyan nem tréfa?! Beszélj már no!... Jóska csak állt, mint a gutaütött, szája vonaglott, de szó nem jött ki rajta, aztán megrázkódott egész teste, mintha rossz álmot látna. — Jaj, biró uram ... — Nekem egyet se jajgass, hallod-e, hanem mondd el szaporán, könnyits a lelkeden is, amig lehet; aztán a töredelmes bevallást a törvény is számbaveszi. A kisbiró odasug a hitesnek: — Még csakugyan megesik a csoda, hogy ember ölt a csiga!... A hites a kalapjába fulladozik, de a legény oda se hederit; hálásan pillant a bíróra a biztató szóért, aztán sürü sóhajtások közt ő is neki gyürkőzik: — Hát — hogy az elején kezdjem — biró uram is tudja, hogy a tavasz óta vidékbe járogatok, mert itthon csak figuráztak a leányok s megakartam mutatni, hogy más faluban különbet is kapok. Akadtam is olyanra, mint a hajnal hasadása; árva leány, csak az anyja él; oda kéne szállni, mert módos a háztáj s szükség volna az ügyes férfiú, hát épen nekem való. Enné tudom a penitencia az itthoni cifrákat, ha egyszer a magunk ökrével látnának ? vásáron !... T
