Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)

1929-12-01 / 12. szám

13 ban Westminster theologiát alapított és álláspontját igy fejezi ki: “Az a hittani rendszer, az az igazsággyüjtemény, amit mi találunk a Bibliában, a református hit, amit közönségesen kálvinistának ne­veznek, amely olyan gyönyörűen van ki­fejezve a presbyteriánus egyház hitvallá­sában és katechizmusában. Sokan erre úgy hivatkoznak, mint ‘ember által ké­szített hitre’. De mi nem annak tekint­jük. Mi, akiket a presbyteriánus egyház­ban ordináltak lelkészekké, olyan hitnek tekintjük, amelyet Isten maga tanított az Ő igéjében. Ha ellenkezik a Bibliával, akkor hamis. De mi azt tartjuk, hogy nem ellenkezik a Bibliával, hanem igaz.” Most már feleljen meg kiki arra a kérdésre, hogy szükség van-e hitvallásos egyházra, vagy pedig mindenki maga lehet a hitnek magyarázója és annyit fogadhat el és úgy fogadhat el az ősi hitből, amint legjobbnak látja? Azt tu­dom, hogy a keresztyénség első sorban élet, de azzal is tisztában vagyok, hogy tudnom kell, hogy kinek hiszek és mit hiszek? Az a ház, amely önmagában meghasonlott, soká nem állhat fent. Egyesek talán nem akarják észrevenni, de tényleg úgy van, hogy ha az ame­rikai magyar reformátusság lelki egységet, vagy szervezetbeli egységet óhajt, először azt a kérdést kell tisztázni, hogy a hitegységet mi fogja biztosítani nemzedé­keken keresztül? Milyen lesz az a hit, a mely előtt mindenki meghajlik és igaz­nak ismer el? Mert csak azért egyesülni, hogy később hittani különbözetek és ár­nyalatok miatt ismét külön váljanak egy­mástól, nem volna okos vállalkozás. A mai khaoszban a hitvallások útmutatására szükség van és bármilyennevezetü magyar reformátusok vagyunk is: becsüljük meg a hitvallásos egyházat. Dr. Machen kisza­kadt a princetoni theologiából, uj szemi­náriumot alapított. Ki tudja, mi fog még bekövetkezni későbben, ha nem fektetünk kellő súlyt a hitvallásokra? (N. L.) (Folytatása következik) AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET A LEGNAGYOBB ÉS LEGRÉGIBB MAGYAR REFORMÁTUS INTÉZMÉNY Az Egyesült Államok Congressusa által hozott külön törvény alapján kiadott Chartere feljogosítja az Egyesült Államok minden Államában való működésre. Ma tíz állam felügyelete alatt működő, biztos alapokra épített in­tézmény. Tagjairól minden körülmények között gondoskodik, sőt tagjai árváinak is gondos nevelést ad Ligonier, Pa.-ban levő árvaházában, ami az egyedüli szeretet intézménye az amerikai magyarságnak. Életbiztosító okmányainak KILÉPÉSI KEDVEZMÉNYEI VANNAK. Ha a tag nem akarja tovább fizetni illetékeit, tartalékát két évi tagság után kiveheti akár készpénzben, akár életbiztosításban. Önmagával és szeretteivel tesz jót, ha ezen, minden körülmények között biztos és mindenkor magyar intézménynek a tagjává lesz. További felvilágosítást szívesen ad MOLNÁR ISTVÁN TITKÁR, 306 PAINE AVE., TOLEDO, OHIO, vagy lakóhelyén működő osztályunk titkára. GONDOLJA MEG A DOLGOT ÉS NE VÁRJON AMÍG ELKÉSIK!

Next

/
Thumbnails
Contents