Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-12-01 / 12. szám
35 hát tulajdonképpen miért utazik kolléga ur Besztercebányára? — Vizsgázni. — Hű, a rezedaszáru napraforgóját, sz’ én is vizsgázni megyek! Szervusz, testvér! Eb, aki tovább magázkodik, mikor ilyen szinhusból vágott becsületes emberre talál! — Szervusz! — No, ennek igazán örülök! Ezt, amint hazaérek, mindjárt elmondom a feleségemnek! — Huzz egyet ebből az üvegből, itt a fejem, hogy nem bánod meg. — Au de kutya meleg szive van ......látszik, hogy nem Nyényén termett. De hát csakugyan......csakugyan vizsgázni jössz te is. — Ha egyszer mondom! — Csak csendesen, barátocskám, nekem kitűnő a fülem s tudom, hogy a felvidéken kihegyezett fülekből van ma a legtöbb. De a te eseted rendkívül érdekel. Hát mondd, te mit csináltál te mit követtél el. — Semmit! — A nyakamra küldték Prágából vászonkötésben Capek összes müveit. — Capek? — csodálkoztam...... Ki az a Capek? — írtam a könyvkereskedőnek, hogy én nem rendeltem semmiféle Capekot. — Nem is kell azt rendelni — irta ő vissza, mert Capek müveit a kultuszminiszter rendeli meg hivatalból a szlovák tanítóknak. — Úgy? A kultuszminiszter. Nos, hát az megteheti. Vigyétek a méhesbe Capekot: jó lesz bele sonkolyt csomagolni...... Erre egy hét múlva megkapom Capek müveit félbőrkötésben. — Nem is hederitettem rá, de megjön erre a legújabb Capek diszkiadásban s elsején levonják a három kiadás első részletét a fizetésemből. — Ohó! — Káromkodtam — én nem osztozom semmiféle Capekkel a fizetésemen. Visszaküldtem az épen maradt példányokat Prágába s ráirtam a számvevőségre, hogy törülje Capekot. Két hét se telt el s nekem ront a tanfelügyelő, hogy Capekot minden csehszlovák tanítónak ismernie kell, egy hónap múlva jelentkezzem Besztercebányán, mert vizsgázni fogok Capekból, s ha nem tanultam ki eléggé, elmehetek tehénpásztornak. — Vizsgázni? Capekból? — Szépen vagyunk. Mikor én minden könyvét visszaküldtem Prágába. — írok lóhalálában a könyvkereskedőnek, hogy hamar azt a Capekot, mert abba fogok elpusztulni. Három hétig váratott a bitang, amig végre megjöttek a könyvek s azóta se éjjelem, se nappalom: Capekkal alszom, vele ébredek, ebéd alatt a vizesüvegnek támasztva falom oldalszámra, még a kórusra is felcipelem s temetéseken a búcsúztató versek között mormolom magamban a “Prevrat” gondolatmenetét, de tette volna háta mögé az Isten a republika valahány Capekjét, mert nekem már csak nem megy a fejembe az olyan költészet, ahol se tartalom, se gondolat, se rim, se ritmus, csak a szavak zörögnek egymáson, mint zsákban a dió. Pajtás! Ismered te Capekot? — Ismerem-e? Csak csendesen, barátocskám ! Én már egyszer meg is buktam belőle. — Teringettét! Hát mi történik az emberrel, ha megbukik Capekból? — Semmi különös. Levizsgáztatják még egyszer, csakhogy akkor már nem bíznak a tudományában s megküldik neki Szedlacsek, Hurbán és Palacky müveit is. • — És ha azokat is visszaküldi az ember? — De iszen, aki egyszer Capekből megbukott, nem utasít az többé vissza könyvet, még ha az öregapja elkárhozott lelke küldte is neki a pokolból. Mit gondolsz? Hiszen akkor már felforgató elem vagy: kétannyi adót fizetsz mint más, nem kapsz családi pótlékot s éjszaka csendőrrel figyeltetik a házadat. Hagyd el barátom, keresztül mentem én már a cseh irodalom valamennyi kalodáján. Megveszem én már ellenvetés nélkül az egész könyvtárukat s neked is azt ajánlom: fizess és hallgass! — De hát mi marad akkor az ember fizetéséből? — Csak csendesen, barátocskám: — a fizetésünkből bizony nem sok marad, azaz, hogy néha több, máskor kevesebb:
