Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-12-01 / 12. szám
25 KISEBB CIKKEK KÉTFÉLE MAGYARSÁG. Amerikai, angol, német vagy holland egyháztestekbe becsatlakozott testvéreinknek talán semmi sem fáj jobban, mint az, hogy nem tartjuk őket olyan magyaroknak, mint magunkat. Ezért aztán minden alkalmat megragadnak, magyar voltuk bizonyítására. A mi felfogásunk igazolása, és becsatlakozott testvéreinknek felvilágosítása céljából röviden rámutatunk arra, hogy miért nem kételkedünk mi becsatlakozott testvéreink magyar voltában és mégis miért nem tartjuk őket ugyanolyan magyaroknak, mint magunkat. Bállá Antal történésznek a Pesti Hírlap 1927, nov. 6-iki számában a budapesti Kossuth-szobor leleplezése alkalmából egy cikke jelent meg “Kossuth Lajos élete és politikai tanitásai” címen. Ebben a cikkben Bállá Antal rámutat arra, hogy a Habsburg-ház uralma alatt “a magyar nemzet vezetői.... két pártra oszlottak; voltak, kik megelégedtek a látszatfüggetlenséggel s úgy gondolták, hogy tökéletesen elegendő, ha ott benn az országban a magunk urai vagyunk, de önálló nemzeti állam, a mely a nemzetek társadalmában, mint nemzet individuum szerepel, felesleges. A másik rész azonban soha bele nem nyugodott ebbe a felemás államiságba. Ez, a kettős, mondjuk: labanc és kuruc lelkűiét jellemzi a magyar közgondolkozást 1526-tól kezdve, s azóta hol egyik, hol másik volt túlsúlyban.” Klasszikus helyességü történeti megállapítás. Benne van a magyar társadalom 400 esztendős megosztottságának és minden nemzeti nyomorúságunknak a világos magyarázata. Szabadságharcok, bujdosó kurucok, bécsi udvar fényében lebzselő magyarok, a világ előtt elsikkasztott nemzeti létünk állíttatnak éles és tiszta megvilágításba Bállá Antalnak fentebbi megállapításával, amely rámutat arra, hogy 400 esztendő óta kétféle lelkületű, kétféle gondolkozásig kétféle világnézetű, kétféle hazafiságu, kétféle politikai hitvallású magyarok éltek Magyarországon. Egyformán magyarok voltak és mégsem voltak egyforma magyarok. Világok választották el őket egymástól és olykorolykor nagyobb elkeseredéssel tudtak egymás ellen harcolni, mint bármely idegen faj ellen. Bállá Antal megállapítása nagyszerűen illik reánk: amerikai magyar reformátusokra is. Mi is mindnyájan magyarok vagyunk. Igazságtalanság volna kétségbe vonni akár egyik oldal magyarságát, akár a másikét. Ilyen vádat emelni és az ellen védekezni tehát felesleges. Hanem amenynyire tény, hogy mindnyájan egyformán magyarok vagyunk, annyira tény az is, hogy nem vagyunk egyforma magyarok. Közöttünk is ott van az a párt, amelyik az amerikai missziók árnyékába húzódva teljesen megelégszik a missziók hatáskörével korlátozott és uj felekezetűk határai közé szorított szabadsággal, önrendelkezéssel, vagyonbirtoklással, magyar reformátuskodással és úgy gondolják, hogy tökéletesen elegendő, ha benn az egyházközségekben vagy egyházmegyékben esetleg a maguk urai maradhatnak, de azt már feleslegesnek tartják, hogy az egyházak, felekezetek társadalmában mint önálló individuum szerepeljen a magyar reformátusság. És viszont itt van a szervezett függetlenekben az a párt is, amelyik teljes, szuverén szabadságban és függetlenségben akar elhelyezkedni az egyházak és felekezetek társadalmában és amely nem csak az alsóbb fórumokon, hanem egyházi életének egész mezején a maga ura akar lenni. A két párt, a két irányzat tehát tökéletesen megfelel az adott viszonyok figyelembe vételével a Bállá Antal által jellemzett kétféle magyar irányzatnak. Ez megcáfolhatatlan és még csak vitatkozást sem tűrő szigorú tény. Nem kételkedünk tehát a velünk nem tartó testvérek magyar voltában, ők is magyarok, mi is magyarok vagyunk. De lássák be, hogy amint 400 esztendeig kétféle