Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1928-11-01 / 11. szám

i

6

László dunamelléki püspök úrtól? Szeretnénk hinni, hogy félrevezették, mert az igen különös, hogy egy református püspök még egy tollvonással is segítse azokat, akiknek célja annak az Egyháznak az aláásása, amelynek hitelvei megtartására és másokkal is való megtartatására beiktatása alkalmával minden református püspök esküt tesz a Szentháromság egy örök Isten nevére.

A rosszul sikerült házasság felbomlásával tehát a helyzet nagy mértékben tisztult. Az általános keresztyén irányzatú tábor és theológiai irány kijegecesedhetik, mert hiszen már vezére is, lapja is van. Ez az egészséges feltétele a becsületes harcnak és mi a Kálvinista Szemlére és táborára Istennek gazdag áldását kérjük mindadddig, amig a hitvallásos magyar református irányzatot megalkuvás nélkül szolgálja. A mostani eset épen elég nagy csalódás volt ahoz, hogy hasonló közösködésbe még egyszer bele ne menjen. Mert ez már a második kiábrándulása. Az 1920-ban Forgács Gyula, akkor péceli lelkész szerkesztésében amerikai pénzen megindult Reformáció cimü lapra gondolunk, amely bár nem merte nyíltan megmondani, de bebizonyitottan még is azért alapittatott, hogy az eddig legnagyobb stilii magyarországi általános keresztyén sakkhuzásra, az amerikai konventi gyülekezetek betiffinizésére, magyar református gyülekezeteknek a hivatalos hazai egyház jóváhagyásával presbiteriánus és reformed hitre való áttéritésére a hazai kedélyeket előkészítse. Csakhogy a kezdet kezdetén ezt nem lehetett igy megmondani s épen azért igaz magyar református színeket lengetve s hitvallásos húrokat pengetve indult el romboló útjára. Épen ezért első munkatársai között a hitvallásos magyar református irányzat legnevesebb exponensei is képviselve voltak., Igaz, hogy ez a barátság rövid ideig tartott csak. A szétválásról a Kálvinista Szemle 1922 október 28-i számában “A Kálvinista Szemle és a Reformáció” c. cikkben a következőképen ir: “Ezelőtt 3 évvel és azóta is, úgy képzeltük el mi, a központi szereplések kulisszáitól távolabb élő vidékiek, hogy a kettő: a Kálvinista Szemle és a Reformáció cimü lap elválaszthatatlan testvérek az elvekben, azoknak gyakorlati vonatkozásaiban és megvalósításaiban.” — Tovább menve mondja: “Mélységes csalódással, fájdalommal, sőt az egyetemes nagy cél sikerének könnyelmű kockáztatása miatt: megdöbbenéssel látjuk néhány hét óta az elszakíthatatlan fegyvertársaknak képzelt két erőnek egymástól való eltávolodását, majd egy bizonyos távolságban — egymás ellen, ellenségként visszafordulását, egymásnak farkas szemmel méregetését, stb.” Még tovább menve ezeket olvassuk: “Ha fáj is, a szoros igazság okáért le kell szegeznünk, hogy az eltávolodást a Reformáció kezdte és hajtotta végre, szerintünk minden felfedezhető legkisebb ok nélkül.” Természetes, hogy mint most, úgy akkor sem adott, mert nem is adhatott okot a Kálvinista Szemle a szétválásra, csak utólagosan felismerte, hogy a kéz lehet ugyan az Ézsaué, de a hang a Jákobé; s még hallgatagos jóváhagyásával sem szankcionálhatta a Reformáció és a vele tejtestvériségben élő Egyházi Értesítő, dr. Takaró Géza, akkor még kőbányai lelkész lapja manőverezését. A hitvallásosság, az ősi magyar református vallásért való lelkesedés, annak rövid ideig tartó emlegetése mind-mind csak takaró volt, amely alatt annál jobban tudták romboló törekvéseiket érvényesíteni. Takaró Géza a magyar református pap által elkövethető legnagyobb bűnt, negyven magyar református gyülekezetnek a kitéritését nem egyedül követte el, ehez segítségre volt szükség és kapott is az amerikai pénzen egyenesen erre a célra megindított és fenntartott Reformációban, amely addig terjesztette a mesterséges ködöt, mig a hazai egyház félrevezettetve, kiküldte Amerikába Takaró Gézát s ezzel az internaciónális szocializmussal vallási értelemben egy sikon mozgó magyarországi általános keresztyén irányzat elérte legelső legnagyobb eredményét, a Magyar-