Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-09-01 / 9. szám
11 két feltárják az Isten szolgája előtt és igy kérnek tanácsot, utbaigazitást és vigasztalást.” Most már olvassa el ehez a II. Helvét Hitvallás eme szavait:” Ha valaki bűneinek terhétől és bonyodalmas megkísérlésektől lesújtva tanácsot, oktatást és vigasztalást óhajt kérni külön vagy az egyház szolgájától, vagy az Ur törvényében jártas más atyafitól: azt nem helytelenítjük.” Mi hát voltaképen a kifogása? Igenis, független Egyházunkban alkotmányban bevett törvény, hogy vegyes házasságkötés alkalmával az összes gyermekeket kívánjuk a mi egyházunknak és nem egyháztagoktól megtagadhatjuk az egyházi temetést. A mi Egyházunk egyházfegyelmet gyakorló és azt komolyan vevő közösség. Azt is tanítjuk a II. Helvét Hitvallás alapján, hogy az isteni ige, sákramentumok, a papi hivatal, egyház, bünbánat stb. a kegyelem eszközei, angolul: ‘‘the means of grace.” Tehát amiket Dienes lelkész kifogásol, mindazt igazoltam a magyarországi ref. egyház gyakorlatából, hazai püspök írásából és főleg a II. Helvét Hitvallásból. Én megértem azt, hogy a mi egyházi életünk Dienes lelkész ur előtt különösnek és szokatlannak tűnik fel. Ennek egyedüli oka az, hogy mi a II. Helvét Hitvallás fundamentumán állunk, ők pedig nem. így ismeri be Dienes cikkíró ur, hogy igenis van különbség a függetlenek és a becsatlakozottak között. Csak ott tanúsít nagy szánalomra méltó tudatlanságot, vagy rosszindulatú meggyanusitást (nem tudom, melyik eset áll fent), mikor a II. Helvét Hitvalláson nyugvó és a magyarországi ref. Egyház fénykorát visszaállítani akaró független Egyházunkról azt állítja, hogy" “vallásgyakorlat és hittan tekintetében végzetesen hajol az episzkopálisok felé.” Tehát újra az episzkopális mumust hozza elő akkor, amikor vallásgyakorlat és hittan tekintetében hajlíthatatlanul és szilárdan ragaszkodunk együk hivallásos könyvünkhöz: a II. Helvét Hitvalláshoz. Mivel cikkíró komolyabb vitát nem óhajt saját kijelentése szerint, bővebben nem foglalkozom észrevételeivel. Hanem ismételten figyelmébe ajánlom, hogy ezután is fog különbözeteket felfedezni köztünk és a csatlakozott tábor között és ennek egyedüli oka az, hogy ők elvetették a II. Helvét Hitvallást, sőt azokhoz a hitvallásokhoz sem ragaszkodnak komolyan és céltudatosan, amivel a presbiteriánus egyház megajándékozta őket. Nem akarok egy megjegyzése elől sem kitérni. Bününk az is, hogy a gyermekistentisztelet alkalmával kinyomattunk egy imafüzetet és a gyermekek három imádságot együttesen olvasnak el. Lelkészeknek szabad könyvből imádkozni, gyermekeknek nem? Gyermekistentiszteletekre a presbiteriánusok és Reformed Church-höz tartozók számára is van istentiszteleti sorrend kidolgozva illető felekezetűk hivatalos hatósága által, tehát a Dienes lelkész ur logikájával azt is meg lehet állapítani, hogy a becsatlakozott magyar lelkészeket magához ölelő két felekezet végzetesen hajol az episzkopálisok felé. Igazán kár, hogy ilyen kérdések felett rágódik, pedig akadna komolyabb és áldásosabb munkája is. KÉRDÉS: A magyar ref. egyházban milyen nevei vannak a Krisztus által halála előtti estén rendelt sákramentumnak? FELELET: Neveztetik az: 1. Úrvacsorának, mert a mi Urunk Jézus Krisztus vacsora alkalmával szerzetté. 2. Eucharistiának, amely görög szó magyarul hálaadást jelent, mert benne hálaadással emlegetjük, hogy Krisztus a mi bűneinkért engesztelő áldozatot mutatott be. Ez a név olvasható az I. és II. Helvét Hitvallásban és ennek alapján régi magyar református őseinknél. 3. Kommuniónak, mely latin szó azt jelenti, hogy egyesülünk Krisztussal. Ez a kifejezés görögül már Pál apostolnál olvasható és minden kér. felekezet köztudatába átment. Ezért mondja a Geleji Kánon az úrvacsoráról, hogy az “az Ur testével és vérével való szent egyesülés” sákramentuma. 4. Áldozatnak olyan értelemben, mert az a Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatának örök emlékezete (Kálvin), mert benne kiengesztelő áldozat helyett hálaáldo
