Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-08-01 / 8. szám
5 cikkének záró szavait: “Ez az egység felé való törekvés mégis csak tanít valamire bennünket és pedig arra, hogy mi, akik egy nyelvet beszélünk, egy fajhoz tartozunk, teljes erővel kellene törekedjünk az egységes munka felé, ezt pedig csak akkor tehetjük meg, ha nem a hét vitéz szelleme fog bennünk élni, hanem ugyanazon lélek fog bennünk lakni, mely volt a Jézus Krisztusban.” Tehát mégis csak kell, hogy beszéljünk az egységről! A dolog bármennyire érthetetlennek és értelmetlennek tűnik is fel, valójában roppant világos és megérthető. A Reformátusok Lapjánál jó az egység, ha arravaló, hogy a reformedbeli állapotban megtartsa a magyar reformátusokat, de csapnivalóan rossz az egység, ha arravaló, hogy valóságos egységet munkáljon a magyar reformátusok között. Most épen jónak látszik előttük az, hogy az egységről beszéljenek. Ez év tavaszán valóban sok beszéd hangzott el az amerikai protestáns felekezetek tervezett egységéről. Maga a Reformátusok Lapja megírta, hogy komoly formában tárgyaltak arról, hogy a presbiteriánusok egyesüljenek “politikailag”, hogy úgy mondjuk, vagyis valóságban a metodistákkal, vagyis a “hamisítatlan, igaz kálvinisták” a hamisítatlan, igaz anti-kálvinistákkal. Azt mindenki tudja, hogy az egyesülésről való tanácskozások komolyak. Ezek a felekezetek kerülik “a hittani felfogások éles, vitára alkalmas tételeinek” feszegetését, de annál jobban fülelnek akkor, amikor a mindennapi dollárokról van szó. Pénzügyeik ugyanis csapnivalóan rossz állapotban vannak. Vagy egyesülnek s egyesülve valahogy elvegetálnak egyre apadó jövedelmeiken, vagy nem egyesülnek, s akkor pozdorja lesz belőlük. Ez a helyzet. Ilyen körülmények között hozzá kell szoktatni a “hamisítatlan, igaz magyar kálvinista” füleket újra ahoz, hogy az egység gondolata édes gondolat. Hogy az egységnek ez az édes gondolata a ma reformed és presbiteriánus aklakban lézengő magyar reformátusokból esetleg metodistákat fog csinálni, arról egyelőre nem szólnak az egyesítést magasztaló beszédek, pedig a tisztességes dolog az lenne, ha megírnák, hogy tulajdonképen erről van szó. A “hittani felfogások éles, vitára alkalmas tételeit” azonban nem szeretik vitatni ott, ahol a hit nem egyéb, mint tisztátalan politikai műveletek csalétke. Még más oka is van annak, hogy sueciálisan a reformed táborban szivesen beszéljenek arról, hogy az egy nyelvűek és az egy fajuak keressék egymással az egységet. A Reformed Church egyik hivatalos lapja, a “The Outlook of Missions” megírja ez évi márciusi számában, hogy a Reformed Church belmissziói tanácsa 1927 júliusi számadását 207,097.33 dollár deficittel zárta le. Nyíltan megírja ez a lap, hogy az óriási deficit a magyar gyülekezetek átvétele miatt van, bár azt nem Írja meg, hogy ugyancsak a magyar gyülekezetek átvétele miatt két év előtt egy félmillió dolláros kölcsönt kellett a Reformed Church belmissziói tanácsának felvenni s hogy igv deficitjük sokkal több annál, amit elismernek. Majd ezt is el fogják ismerni, de felekezetűk tagjait lassan kell rávezetniük arra, hogy micsoda rablógazdálkodást csinálnak híveik Isten dicsőségére adott centjeivel. Ha Schaeffer urék megrontják a saját felekezetűket épen úgy, mintahogy megrontották a magyar reformátusokat, akkor majd lesz idő, az ő felfogásuk szerint arra, hogy bevallják rettenetes büniiket. Még más oka is van annak, hogy a Reformátusok Lapjánál egységről beszélnek mostanában. A Független Amerikai Magyar Református Egyház hatalmas magyar református igazsága nem alszik. A mi evángéliumunk, mint áldott mennyei kovász, szüntelenül munkálkodik. Ma keletről, holnap nyugatról, egyszer északról, majd délről jön a hir, hogy aratásunk, amelyért könyhullatások között vetettünk: érik! Ezt a Reformátusok Lapjánál épen olyan jól tudják, mint a Magyar Egyháznál. Tehát az egységről és pedig arról az egységről, amely meghaladta mindeddig a Reformátusok Lapja gárdájának értelmét, az amerikai magyar reformátusok valóságos, magyar református egységéről beszélni kell s
