Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1928-05-01 / 5. szám

30 tanácsnak, hogy augusztus hónap elején visszautazik családjához és régi gyüleke­zetéhez Magyraországba. Az egyháztanács a lelkész elhatározásában megnyugodott, tudván, hogy elháríthatatlan kötelességei hazahívják. A jelenben az Esperes ur se­gítségével azon fáradozik, hogy a gyüle­kezet számára egy jóravaló és most már állandó lelkészt találjon, aki a megerősö­dött nyájat még nagyobb magaslatok s még kiesebb legelők felé vezérelje. — Április hónapban volt egy szomorú utunk. Gomb­kötő Mózes egyháztanácsos testvérünk kis leánykáját Ilonkát kisértük ki az örök nyu­godalom kertjébe. Rügyfakadás idején fájt látnunk a rügyhullást. Am hatalmas az Ur, megvigasztalni a fájó sziveket. — Május első vasárnapján kereszteltük főgondno­kunk első fiunokáját, akinek megjelenése nagy örömet okozott az egész Kovács csa­ládban és messze kiterjedt rokonságában. Legyen a kicsinyen Istennek áldása, hogy gyönyörűsége lehessen szüleinek és nagy szüleinek! Május hó. Istentiszteleteink. Májusi istentisztele­teinknek minden tekintetben pünköst volt a koronája. Nem volt zsúfolásig telt temp­lomunk, de Istennek háza egészen megtelt a lélek ünnepén. Ha karácsonyra és hus­­vétra visszatekintünk apadást látunk, de viszont ez az apadás a természetesnél nem volt nagyobb. Eseményeink. Május 13-án a közönség megállapítása szerint kitünően sikerült a “Felhő Klári’’ háromfelvonásos népszínmű előadása. Ez a megállapítás a darab le­játszására vonatkozik. A közönség szemei­be könnyeket csalt egyik-másik megható jelenet. A szülőhaza tájai, a magyar falusi házak élete elevenedett meg a lelkek előtt. A műkedvelőink tehát nem hiába fáradoz­tak, mert egy gyönyörködtető, fölemelő, szivet-lelket nemesitő délutánban volt ré­szünk mindnyájunknak. — Pünköstben nő­egyletünk pótbazárt rendezett, amelynek előkészítésével és megrendezésével sokat fáradoztak asszonyaink. A gyülkezet nevé­ben örömmel mondunk nekik köszönetét. NYILVÁNOS NYUGTÁZÁS. A Független Amerikai Magyar Ref. Egyház KÖZALAPJÁRA az 1928. évben tett kegyes adományokról. Youngstown, Ohio. 2.00 dollárjával: Csépke Balázs, Héj Gábor, Kovács András, Fazekas István, Frank Jánosné, Borsy-Kerekes György. 1.00 dollárjával: Vass Mártonné, Pallay Istvánná, Lengyel Andrásné, Batáry And­­rásné, Valeczky József, Veres Ignác, Sza­­day Beniámin, György Mihály, Belenszky József, Bölcsházy György, B. Kiss János Markovics Péterné, Kiss András, Id. Esze nyi István, özv. Sipos Andrásné, Asztalos Áron, Durda Mihályné, Kerti Imre, Kiss Mihály, Nagy Lajos, Németh Ferencné, Varga Sándor, Mihók Menyhért, Potornay János, Cs. Tóth János, Kolozsváry József, Csontos Jánosné, Patkanóczy János, özv. Szilágyi Györgyné, ifj. Almásy József, Ta­tár Pál, Kovács Elek, Kiss Sámuel, id. La­katos Károly, Varga Istvánné. 50 centjével: Póznár Jánosné, Demjén János, Tóth József, Balázs Jánosné, Varga Gyula, Patkanóczy Jánosné. Névtelen adományok $10.00. Youngstowni összes adomány: $60.00. Leechburg, Pa. $5.00: özv. Hegedűs Ákosné. $2.00: Bartha Zsigmond, Benedek Já­nos, Dr. Bötykös Béla lelkész, Lipcsey Jó­zsef és cs., Palczer István és cs., Nagy Lajos. $1.00: Badó Mihály, Bozsvay Dávid, Czihát Sámuel, Gregor Mátyás, Halász Györgyné, Kállay Jenő, Kállay Jenőné, Ladik András, Mozga Imre, Nyíri János, Pázmán Imre, Szendrey István, Takács András, Tóth István, Vargha Lajos, Kupás András, Kupás Ferenc. Névtelen persely: $3.00. A leechburghi adományok összege $37. Donora, Pa. $5.00: Csicsery József és cs. $2.00: Hajdú András és cs., Jablonkay István és cs., Pető János és cs. $1.00: Ácsai István, Babincsák István­né, Balogh Dániel, Bocsi István, Csider András, Gyüker Károly, Gyüker Pál, Ju­hász Pál, Kiss Lajosné, Komár György, Lucskay András, Magyar Sámuel, Marczin Sándor, Marton Sándor, Ősiéger Ferenc, Panta Istvánné, Pikor Gyula, Pokol István, id. Pokol János, Suba Jánosné, Szemák Jánosné, Varga András, Vasárnapi iskolá­sok. $0.50: Csider György. Névtelen persely $4.60. A donorai adományok összege: $39.10. (Folytatás a következő számban.)

Next

/
Thumbnails
Contents