Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-05-01 / 5. szám
16 SZEMLÉLŐDÉS “Ahol elnyomják a nemzetiségeket.” Magyarországról szokták mondani. Magyar iskolákban, magyar pénzen felnevelt némely megvadult oláhok, szerbek, tótok állandóan kiabálták. Scotus Viatorok a külfölddel is elhitették. Az ország felosztásának is ez volt egyik főoka. Sokszor szinte még mi is hajlandók voltunk elhinni. Mert az igazságot hazugsággal és nagy hanggal is lehet pótolni valameddig. Természetesen csak valameddig. A szomorú tény azonban az, hogy minket nyomtak el a nemzetiségek, idegenek. Számarányukat sokszorosan meghaladó százalékban jutottak be a legelőkelőbb állásokba. A külképviseletben pl. alig voltak magyarok. Magyar nevüek még kevesebben. Ott mindenki jó volt, csak a magyar nem, törzsökös magyar. Ezért tartottak bennünket germán, vagy szláv fajta népségnek. Előkelő állami hivatalokban, magas egyházi méltóságokban idegenek ültek. Mert a magyar szerény és rövidlátó. A magyar nem törtet, nem fitogtatja erényeit, amikhez pedig az idegenek annyira értettek. S attól meg könnyekig meghatódott, ha egy ... iu, ... vies, ... nek, ... ich, ...och, ... er szótagokkal végződő zengzetes “magyar” nevű urak kivágtak néha egy háromszinü beszédet. Ezek az igaziak! Azt gondoltuk volna, hogy a nagy összeomlás után meg fog változni a helyzet. U. n. nemzetiség hírmondónak is alig maradt azon a területen, amit meghagytak. Meg aztán a közmondás szerint maga kárán tanul a magyar. Tanul bizony a mesében, de nem a valóságban. Csak a tandijat fizeti szorgalmasan, legutóbb országának kétharmadát, de a leckét nem tanulja meg. Az összeomlás után először a Kohnok, Kiéinek, Landlerek, Grünök, stb. díszes társasága ült a nyakára. Azután felébredtek a magyarul is majdnem jól tudó Fridrichek, Hallerek, ... szky, ... vies szótaggal végződő nevű, mellöket verő idegenek, akik magyarságuknak ólmos botokkal adtak nagyobb nyomatékot. Ők képviselték a magyart. Letűnt ez a korszak is valamennyire, de azért még sem tanultuk meg a leckét. Még mindig idegenekre van szükségünk. Az állami hivatalokba már kezdenek magyarok is bejutni, hanem az egyházi, értjük a róm. kath. főbb egyházi állásokba még mindig idegenek kellenek. Egy Blum, Szapucsek, Hannauer, Glattfelder. Mert a nevében is, szivében is magyar róm. kath. pap csak plébánosnak jó. Arra, hogy huzza az igát, törje az ugart. Püspöknek, prímásnak azt kell betenni, aki nem magyar. Különösen a hercegprimási méltósággal kapcsolatban ez már szinte hagyomány kezd lenni. Sőt még újabb divat is lábra kezd kapni. A pápa őszentsége egyszerűen kinevez magyar állami méltóságot is jelentő egyházi állásba valakit. Az államfő főkegyúri jogának semmibe vételével egyszerűen belenyúl a legtapintatlanabbul egy souverain állam belügyeibe. És még elő mernek állani egyesek — akik pedig magokat magyaroknak vallják — a pápai jogtalan eljárás igazolására! Mikor a nagyváradi magyar római katholikus püspökséget egyszerűen megszüntette ugyanaz a pápa őszentsége, akkor félj aj dúltak. A pápa magyar ellenes politikát üz! Most nem azt cselekszi? Legközelebb majd Ottót fogja trónra segíteni. Természetesen az magyar, mert ahogy a fáma mondja, tán még ért is magyarul. Igen, “a magyarok elnyomják a nemzetiségeket.” A Vatikán titkai. XI. Pius pápa hozzájárulását adta ahoz, hogy a vatikáni könyvtárban lévő összes kéziratokról és könyvekről jegyzéket csináljanak. A nagy munkát, amelyet a több százezerre rugó kéziratoknak, kódexeknek, könyveknek áttanulmányozása és lajstromozása igényel, egy közös bizottság fogja végezni, amely részben a könyvtár vezetőiből, részben pedig a Carnegie Foundation által kinevezett szakértőkből áll. A vatikáni könyvtár jelentős része a múltban hozzáférhetetlen volt a külvilágra nézve, s az időszerű lajstromozással ez az állapot meg fog szűnni.
