Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-01 / 1. szám

7

várt magára, nem tudta, hogy Isten kiszabadítja, de a halál is elfogadhatóbb volt előtte, mint atyái vallásának megtagadása.

Miért, miért ne lehetnének a mi fiainkból is magyar református vallásunknak nem vértanuságra — enynyi sokat nem is kérünk tőlük, — csak szüleik által alapított egyházak tisztességes fentartására kész Dánielek?!

IV. Dániel barátai. A három ifjú. Ananiás, Misáéi, Azariás. Vagy, mint Nabukodonozor udvarmestere elváltoztatta nevüket: Sidrák, Mizsák és Abednégó. Ezekre is irigykedtek az övékénél kevesebb tudással és kevesebb igyekezettel is sokra menni vágyakozó udvari léhütők. Ezek az ellenségek is rábeszélték a királyt, hogy csináltasson egy arany állóképet és adja ki szigorú parancsban, hogy adott jelre birodalmának minden lakosa boruljon le az állókép előtt és imádja azt (Dán. 3-5.) Tudták a könnyelmű, léha vallással igazában keveset törődő udvari intrikusok, hogy a három ifjú inkább fogja választani az égő kemencében való tiizhalált, ami a királyiparancs ellenszegülőinek kiszabatott, semmint a bálványkép előtt való meghódolást. Úgy is lett. A három ifjú igy szólt a királynak, amikor engedetlenségük miatt elébe hurcoltattak: “Óh Nabukodonozor! Imé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, óh király, kiszabadit minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, óh Király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállittattál, nem imádjuk!” És mentek az égő tüzes kemencébe. És Isten kiszabadította őket az Ő angyala által. Jeléül annak, hogy a vitás kérdésben nekik adott igazat és az ő pártjukra állt. És egész Babilóniában hire ment

az esetnek. És nagy tisztessége lett Izráel Istenének a babilóniaiak országában. (Dán. 3. r.)

Miért ne lehetnének a mi ifjaink ilyen Sidrákok, Mizsákok, és Abednégók? És miért ne szerezhetnének ők élő hitükkel, atyáik vallásának betartásával nagy tisztességet a magyar református vallásnak Amerikában?! Miért ne?!

V. De hogy a lányok elé is odaállítsunk egy példát, szóljunk arról a zsidó leányról, akit portyázó sziriai csapatok elraboltak Izráel országából és mint afféle hadi-zsákmányt eladták Szíria egyik nemzeti hőse feleségének, aki aztán szolgáló-lánynak alkalmazta őt. Itt élte a kis zsidó lány a szolgálók megszokott életét a sziriai nagy ur házában. Sepregetett, mosogatott, súrolt, ide-oda küldöztetett. Véleményével senki sem törődött, senki sem kérdezte. Történt azonban valami, amivel Isten alkalmat adott ennek a kis leánynak arra, hogy szóhoz jusson és szava meghallgattassék. Asszonyának férje, a nagybefolyású, vitéz Naámán megbetegedett. Bélpoklosság támadta meg. Szörnyű betegség. A hosszadalmas szenvedés, biztos halál njellett vele járt az emberi társadalomból való kirekesztés is. És ez borzasztó volt Naámánra nézve. Kiesni a királyi udvarból, az államügyek intézéséből, a hadsereg kötelékéből, családja köréből. Bánkódott. Vele együtt bánkódott felesége is. Ott ült a gond a nagy urak arcán is, nem csak a lelkén. A kis szolgáló lány is észrevette. Az okát is megtudta. És mikor látta, hogy a máskor és egyéb tekintetben olyan hatalmas kenyéradói mennyire tehetetlenek, megjött a bátorsága és igy szólította meg asszonyát: “Vajha az én Uram szembe lenne azzal a prófétával, aki Samáriában, van, kétség nélkül meggyógyítaná őt az ő bélpoklosságából. (2 Kir. 5-3.) Máskor