Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-02-01 / 2. szám
5 EGY ÉV A FÜGGETLEN EGYHÁZ ÉLETÉBŐL ESPERESI JELENTÉS Irta és a youngstowni ehm. közgyűlésen felolvasta Sebestyén Endre esperes. (II. Közlemény.) A RÉGI SION UJ BÁSTYÁJA. Egyházi életünk áttekintése nagyon egyoldalú és felettébb hiányos lenne, ha megelégednénk azzal, hogy csak a számok és közvetlen tapasztalati jelenségek világánál szemléljük azt. Az Isten országában a számok és tapasztalati jelenségek jelentősége csak tizedrangu dolog azok mellett a dolgok mellett, amelyeket a fül nem hallott és a szem nem látott. Könnyen megérthető okok miatt általában úgy szeretnek beszélni a különböző csoportokban élő református magyar hívekről, mint akiknek egyházi élete körülbelül egy és ugyanazon természetű dolog, csupán azzal a különbséggel, hogy a különböző csoportok különböző védelmi eszközökkel igyekeznek megtartani a hitet, amely egyszer a szenteknek adatott. Ebből a felfogásból aztán természetesen következik az, hogy a dolgok megítélésében a számoknak és a közvetlen jelentekező tapasztalati jelenségeknek adatik a döntő erejű súly. Hányszor halljuk az érvet, hogy az egység nagy érdeke szempontjából, meg a testvériség szempontjából és más szépen hangzó elképzeltségek szempontjából a kisebb csoportoknak a nagyobb csoportok felé való húzódásában van a jobb jövő reménye. Hányszor halljuk a panaszos szemrehányást : hogy lehessen a magyar reformátusok egységéről beszélni addig, amig a tizenegy nem akarja odakötözni magát a testvériség láncaival az ötvenhéthez. Reá kell azonban mutassunk arra, még ha ez nem is tetszik mindenkinek, hogy itt nem számokról van szó, s az Ítélkezés nem nyughatik külsőséges tapasztalati jelenségen. Minden mozgalom, s kiváltképen 'en egyházi mozgalom azzal áll, vagy r ogy mennyi belső, valóságos érték van benne. A mi mozgalmunk a magyar református vallás és magyar református egyházi élet megtartására néz. A helyzet nem az, hogy a magyar reformátusok különböző csoportokban élnek Amerikában, hanem az, hogy az Amerikába szakadt magyar reformátusok egy része, sajnos a nagyobb rész, tudva vagy tudatlanul, a magyar református vallásból kitért, mig egy másik része, sajnos a kisebb rész, vallását megtartva, él apáinak hitében, s épitgeti vakoló kanállal és karddal az uj templomot, ami csak uj bástyája a régi Sionnak. AZ EGY MAGYAR REFORMÁTUS VALLÁS. Meg kell, hogy tudja már mindenki Amerikában, hogy itt csak egy magyar református Egyház van, s ez a Független Magyar Református Egyház. Meg kell tudja mindenki, hogy vagy tagja ennek az Egyháznak, s akkor magyar református, vagy nem tagja, s akkor nem magyar református. Aki itt nincs velünk: az a magyar íeformátus vallás ellen van. Távol áll tőlünk az, hogy tudatos hütelenség, vagy épen árulás bélyegét akarjuk rásütni azokra, akik egyházi közösségünknek még nem tagjai. Tudjuk, hogy itt élő hittestvéreink óriási többsége egyszerűen tudatlanságból áldoz idegen oltároknál. Legyen azonban a tévelygés jóhiszemű, vagy roszhiszemü: mindig tévelygés az, s nekünk szent kötelességünk reámutatni erre a tényre, s reámutatni úgy, hogy tanuságtevésünk ereje mindenütt érezhető legyen. Akinek a magyar református vallás tudatosan nem kell, az menjen Isten hírével oda, ahol a viszkető fülek számára jobb vallást prédikálnak. De nekünk nem szabad megrestülnünk abban,