Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-10-01 / 10. szám
11 világító torony Rovatvezető: NÁNÁSSY LAJOS. KÉRDÉS: Volt-e valami gyakorlati eredménye a lausannei világkonferenciának a hit és rendtartás kérdésében? FELELET: Határozottan volt. Már maga a tény, hogy a világ öszszes komoly egyházi közösségei az egy római kivételével közös istentiszteleteken vettek részt, közös megértéssel állapították meg, hogy miben értenek egyet és minden vitatkozás mellőzésével konstatálták, hogy miben különböznek, korszakot alkotó az Egyház történelmében. Lényeges dolgokban jutottak megértésre, amikor mindannyian elfogadták, hogy az apostoli é.s niceai hitvallásban a keresztyén hit lényege adatik, amikor megegyeztek arra nézve, hogy az Egyház e földön munkálkodó istenieredetü társaság, amelyben szükség van megbízatáson alapuló lelkészi hivatalra és sakramentumokra. Ez utóbbiakra vonatkozólag teljesen egyet értettek arra nézve, hogy a keresztség a Krisztus testébe való beavatás eszközlője, az úri szent vacsorában pedig Krisztus van jelen. Természetesen, nem volt szabad azt várni, hogy évszázadok folyamán előállott különbözetek egy tanácskozás folyamán eltüntethetők legyenek. A görög keletiek például a sákramenttimi rendszerben a hetes számhoz ragaszkodtak. Hasonlóképen gondolkodtak az ó-katholikusok és tulzóirányu anglikánok. Azonban nem szabad feladni a reményt, hogy a Szentlélek vezetése mellett e kérdésben is nagyobb lesz az összhang. Mi úgy látjuk, hogy főleg a nyelvhasználatban van a különbség oka. Mert mikor például mi is csak a Krisztus nyílt parancsán alapuló és az összes keresztyének számára rendelt keresztséget és úrvacsorát nevezzük sákramentumoknak, ugyanakkor a konfirmációt, bünbánatot és papszentelést is kegyelmi ajándékoknak tekintjük, amiket a mi javunkra és boldogitásunkra szánt Isten. Vagy ott van például a lelkipásztori hivatalra vonatkozó meghatalmazás kérdése. Ma különböző gyakorlat áll fent a kersztyének között. Egyik helyen csak a püspök szentelhet papokat és a szentelő püspöknek birniok kell az apostoli jogutódlás hatalmával. Másutt a püspökök szentelnek, de nem ragaszkodnak görcsösen ahoz az elmélethez, hogy az apostoli jogutódlás minden vonalon érvényesüljön. Egyes felekezetekben a presbiterlelkészekből álló egyházmegye (presbytery vagy classis) ad felhatalmazást. Más csoportoknál a gyülekezet (congregation). Bebizonyított tény, hogy a Szentlélek Isten formákhoz nem kötötte magát és bárminő ordinációval biró lelkészt fel tudott használni Isten országa terjesztésére és erősítésére. E kérdésben csak úgy lehet egységre jutni, ha elfogulatlanul és minden oldalról megvilágítva tanulmányozzuk az ős keresztyén egyház gyakorlatát, ami mindenfajta keresztyénre kötelező és történeti okokra hivatkozva fogadjuk el a lelkészi felhatalmazásnak azt a módját, ami az apostoli és azt követő ősegyház szokásával megegyezik. Az egységért tovább kell imádkoznunk és dolgoznunk. Mindenek felett szem előtt kell tartani azt az intelmet: A lényeges dolgokban egység, a közönbösökben szabadság és mindenben szeretet. Csak igy juthatnak közelebb egymáshoz azok a keresztyén csoportok, amiket éles hitviták és háborúk különítettek el egy
