Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-10-01 / 10. szám
KÖZELEBB ISTENHEZ! Irta: Dr. Páhy József. Milyen szép az amerikai élet. amint azt az otthoniak elképzelik! Tejjel és mézzel folyó Kanaán ez, ahol van minden, ami szemet, szájat gyönyörködtet. Az ó-hazai levelek telve vannak vágyakozással az uj világ után. íróik is szeretnének idejönni, szeretnének részesülni az itteni nagy boldogságban, sok pénzben; szinte szemük csillogását is látjuk, amint irás közben Amerikára gondolnak. Éhez a képhez mit mond a valóság? Ugy-e bizony azt, hogy a fény mellett van itt árn.y is és ha a fény vakítóbb, az árnyék viszont sötétebb, mint odahaza. Ennek a sötétnek a fenekére szeretnék leszállani most kezemben egy kicsiny mécsessel. Hiszem, hogy látni fogok a sötétben, mert hiszen abban a mécsesben az olaj az én szivemnek ragaszkodó szeretete a tiszta, a romlatlan, az egészséges otthoni élet után. Rövidesen egy esztendeje lesz, hogy Amerikában élek. Ez az idő nem sok. Távolról sem elegendő ahoz, hogy amerikaivá válhattam volna. Ámde épen ezért látom jobban az amerikai magyar ember életének sötét oldalait, mint akik már belefeküdtek ebbe az életbe. Nekem nagyon is feltűnő, nagyon is elütő, nekem nagyon is fáj, ami abban szomorú. És a legszomorubb az a nagy, nagv betegség, amellyel minden nap találkozom, amelynek titkos jeleit ott látom felírva magyar testvéreim arcán. Letörölni ezeket a betűket emberi erő nem képes; az a betegség gyógyíthatatlannak látszik. Dehát micsoda ez a rettenetes nyavalya, amelytől csak a halál szabadit meg? . . . Először a megnyilvánulásaira mutatok rá. Mind gyakrabban feltűnik nekem, hogy a mi magyar népünk őserejü fiai közül temérdeken idő előtt és sokszor váratlanul összeroppannak. Hoztak magukkal csakugyan őserőt a magyar haza napsugaras tájairól, hiszen acélos búzából sütött kenyéren növekedtek, a Tisza, vagy a Sajó tiszta vize oltotta szomjukat, eke szarva között izmosodott karuk, a magyar csillagos ég tanította bátorságra, kitartásra, Istenben való bizalomra. És ime itt ... a sötétség hatalmainak esnek áldozatul. Kidiilnek hirtelen a sorból a férfi kor derekán, — kinek ne fájna, mikor Amerikában 50 éves magyar embereket temetünk, — önkezükkel eldobják életüket, — sohasem álltam annyiszor öngyilkos koporsója felett, mint itt magyar véreim közt, — aztán elhidegült házastársak, felbomlott családok, idegenné vált gyermekek, bűnös, vagy hiábavaló életek s más ilyen rettenetes jelei vannak annak a nagy, nagy betegségnek. És ez a nagy betegség ragályos, tovaharapódzik a betegekről az egészségesekre. Dehát miben rejlik az oka? . . . Az idegkimerülésben, mondják a testnek orvosai. Mindenesetre igaz, hogy az amerikai élet idegkimeritő, hiszen imigyen beszél hozzád: dolgozz szakadatlanul, add oda magadat egészen a munkának, légy sróffá, csavarrá, fogaskerékké a gyáradban, vigyázz, félj, szedd össze minden erődet, hogy kifogástalan sróf, csavar, fogaskerék légy, meg n.e kopj, meg ne lazulj, éjjel-nappal. hétköznap és vasárnap működj hibátlanul, mert különben kidobnak és ujjal cserélnek fel, ... de te meg elveszted kenyeredet s mi lesz akkor?! — Az idegek állandó fe-
