Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-09-01 / 9. szám
19 mintha azt sem tudná, hová valók és mi járatban vannak, a szentgáli uraimékat kiszolgáló nyomdásznak oda szól: — Van-e az urnák olyan zsoltárja, amilyen a kálomistáknál mostanában járja? —Van igenis; csakhogy — mi tűrés-tagadás benne, megmondhatom — az urnák ilyent nem adhatok. — Nem-e? Már miért nem adhatna nekem, a pénzemért egy uj zsoltárt ? A szentgáliak figyelmesek lesznek a párbeszédre. Hogyne? Valamennyien kálvinisták voltak, még pedig hithüek; hogyne érdekelte volna őket az a beszéd, hol kálomista zsoltárról volt szó, melyet a kereskedő még pénzéért sem akar adni egy felebarátjuknak? Szinte vallásügyi sérelmet láttak a dologban s szivükben azonnal megfogant a nemes elhatározás, hogy annak az ismeretlen felebarátnak segélyére lesznek a zsoltárvételben. — Rendeletet kaptam az alispán úrtól, amelyben megtiltja, hogy szentgáli embernek ilyen zsoltárt adjak. Láthatja az ur, hogy csak a saját érdekemben cselekszem, mikor zsoltárt kigyelmednek nem adhatok. Összenéznek a szentgáli Elöljárók. A jegyző uram biró uramat löki oldalba könyökével, az pedig a pénztárnokot és igy tovább, hogy szem és fül legyen most minden szál ember. — De hát értse meg az ur, hogy az apám is csak egyszer volt életében Szentgálon, Nyirőéknél nászban, nem hogy én odavaló volnék! Járt-e az ur valamikor a Balaton mellett? Ha járt, akkor tudja, merre van nemes Pécsei, ott az én tertiám. — Hát nemzetes uram nem ezekhez a becsületes emberekhez tartozik? — súgja neki a könyvkereskedő, a Szentgáliakra mutatva. — Nincs szerencsém. — Az már más; hány példánynyal szolgálhatok? Alig várták a Szentgáliak, hogy az a nemes-pécseli ember távozzék a boltból, az öreg biró nyomban odafeszült a könyvkereskedő elé; — Hát izé! mit mondott az ur előbb, hogy nekünk szentgáliaknak nem szabad adnia zsoltárt? — Bölcsen mondja biró uram; ha kívánják, elhozom hazulról s megmutathatom az alispán ur letiltó rendeletét. — Hát aztán -— okoskodik tovább Tamás uram, a pirosképü biró — ha mi most véletlenül venni akarnánk nehányat, hát nem is adna az ur? — Nagyon sajnálnám; de kenyeremet nem akarnám elveszíteni. A nemes vármegyére én szállítok mindenféle papíranyagot, ha az alispán ur rendeletét nem venném figyelembe, elmaradna a szállítás s vele együtt kenyerem nagyobbik fele. — Ez aztán cifra dolog; még ilyet nem hallottam, mióta az eszemet tudom — évődik biró uram; — hát aztán ki mer a szentgáli embernek parancsolni? — ébredezett bennük a virtus. Egész hazáig ezen dohogtak. Mikor a kocsiról leszedték a holmit, odahaza is azt volt az utolsó szavuk: — Majd mgmutatjuk mi annak a “könyvpaktor”-nak, kik azok a szentgáliak? Majd meglátjuk, ád-e nekünk zsoltárt, vagy nem?! Mint futó tiiz terjedt el a vármegyének ez a jogtalan beavatkozása t I t* W OKOS EMBER New Yorkban tartja betétjének egy részét, ahol bármely pillanatban, bármely célra felmondás nélkül megkaphatja. — 4% kamat. Tökéletes biztonság. KISS EMIL Bankháza 4th A ve.—9th St, New York City
