Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-08-01 / 8. szám
21 SZÜLŐFÖLDÜNK Az Országos Ref. Lelkész Egyesület szeptember hó 2—6 napjain tartja konferenciáját és közgyűlését Budapesten. Ezzel kapcsolatban szeptember 4-én lesz ugyancsak Budapesten a második országos presbiteri értekezlet. Az értekezlet napján 4000 terítékes diszebéd is lesz. A csepeli egyház, melynek Marton Sándor jelenleg donorai lelkész volt az alapitó lelkésze, julius 17-én tette le uj templomának alapkövét. Vitézzé avatta Horthy kormányzó Leel-Őssy Árpád berekböszörményi ifjú lelkészt, az 1914-ben önként hadba vonult 42 theologus diákok egyikét. Kolozsváron egy tisztviselőnő 30,000 leüt kitevő végkielégítését egyházi célokra adományozta. Fiúméban a háború befejezése óta most pünköstkor volt az első magyar ref. istentisztelet, melyet Incze Gábor lelkész végzett. Móricz Zsigmondnak, a kitűnő kálvinista írónak, kinek Amerikában is nagy olvasó közönsége van, legutóbb szép jubileumi ünnepet rendeztek a budapesti egyetemi hallgatók. A bocsi (Borsod m.) ref. gyülekezet pünköst másod napján avatta fel az Özv. Nagy Dánielné által ajándékozott hét mázsás uj harangot. Ugyanekkor igtatták be főgondnoki állásába Hosszufalussy Lajos főszolgabírót. Cegléden ez év szeptember havában ünnepli meg a ref. egyház fennállásának 400. évfordulóját. Nyíregyházán az evangélikus templom tornyába harangjáték céljaira 10 harangot szereltek fel. A harangjáték az evangélikusok egyik szép énekének első sorát adja le. Egy cseh tanár, bizonyos dr. Zilka nevű, ismételten hazug adatokat közölt lapiában a magyar reformátusok felől. Dr. j Lajos, a sárospataki kollégium tudós most egy cikkben leleplezte a háláiét. Mint a Lelkészegyesület Írja, ha a magyar ref. diákok és papok 1783-ban segítségére nem mentek volna a szétszórt cseheknek, Zilka ur ma aligha ülhetne a prágai theológia tanári székében. Az 5. európai keresztyén szövetségi konferencia a konferenciával kapcsolatban kiállítást is rendez. A kiállításra különösen az angolok és németek küldtek rendkívüli nagy anyagot. A magyar biblia és a vakok bibliája a kiállításnak nagyon figyelemre méltó részei lesznek. A vallásos alapon álló cserkészmunkák is részt vesznek a kiállításban. A kiállítás fénypontja egy hatalmas modell lesz, mely az egész szövetséges munkát annak minden részletével és vonatkozásával szemléltetőleg mutatja be. Porzsolt István, közép-szabolcsi esperes beiktatása jul. hó 26-án ment végbe Uj fehértón. Az ünnepségen Szabolcs megye notabilitásai nagy számmal vettek részt. Debrecenből is sokan voltak jelen. Az alkalmi beszédet Szabó Lajos nyírbátori lelkész tartotta, prédikált Veress Károly nyirturai lelkész. Az uj esperes nagyhatású programbeszédet mondott. A közebéden dr. Révész Imre felköszöntője kapcsán tekintélyes adomány gyűlt egybe a Kálvineum javára. A rónádfai gyülekezet uj lelkipásztorát, Zeke Gyulát, Siposs Lajos tanácsbiró iktatta be hivatalába. A tiszaberceli gyülekezet b. e. Korocz József utódául fiát, Korocz László orosi lelkipásztort hivta meg. A legszebb szolgálati bizonyitvány, amit a gyülekezet adhat lelkészéről. A fegyverneki egyház egyhangú lelkesedéssel hivta meg lelkipásztorául Kovács Pál debreceni segédlelkészt, b. e. Kovács Károly előbb egri, majd füzesgyarmati lelkipásztor fiát. A hajdúnánási gyülekezet pótválasztáson Somogyi Pál zilizi lelkészt választotta meg lelkipásztorául. Az újonnan választott pásztor egyike volt a háború kitörésekor hadbavonult 40 theológusnak.