Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-06-01 / 6. szám

16

SZÉPIRODALOM

A RÓZSA SÁNDOR SZÍJGYÁRTÓJA.

Irta: Móricz Pál.

Viski János szegedi öreg szijgyártómester szavai szerint: a szegedi lószerszám olyan becses, kapós portéka volt, hogy másvidéki mesterek vásárjárás idején egy-egy szegedi sallangnak, fonatnak, varrott szijmunkának lemásolása és rajzolása végett a folyóknál a révbe, a kompba, az országútin,enti beszállócsárdákba a szegedi mesterek elé mentek. A szegedi szijgyártómesterek remeklése olyannyira kapós volt, hogy az öregebbik Viski mester. Viski Jánosnak az apja, rendszerint csak a vásár vége felé, vagy legalább is derekán rakodott ki, mégis mindegyszálig elkapkodták, kétszeres árat szívesen, fizettek a hámmüveiért. A temesvári nagyvásáron egy se-1 lyemszőrü kalapos, kövér rácpópa, mindamellett egyszer ezeket a gyönyörűséges lószerszámokat is lefitymálta, folyton csak azzal akadékoskodott :

— Valamiféle drágább bőrből valót adjon mester uram.

— No, ez talán elég drága bőrből való lesz? — Viski mester a sátorfaszegről leakasztott, a pópa orra elét tartott egy pár igen gyönyörű szijszerszámot.

— Miből van? — a pópa kérdésére a furfangos szegedi mester másik kérdéssel felelt.

— Hallott-e már a tisztelendő ur ezerforintos ökörről?

— Nem én.!

— Hát ezerforintos lónak hallott-e már hírét?

— Hogyne!

— Nohát, ez a szerszám is olyan lónak a bőréből készült.

— Hejnye! — a kövér rácpópa

elnevette magát, s jókedvűen, elégülten fizette le, a szokásos tenyérbecsapás után, a Viski mestertől megszabott árat. Az öreg Viski és a szegedi szijgyártómesterek 1848 előtt a betyárok részére is gyakran dolgoztak. A szíjgyártó, szíirszabó, szűcs, puskamüves, kovács, csizmadiamesterek — kézalatt, titokban — egy-egy remekes „megrendelést” sűrűn leadtak az éjszaka lappangó betyároknak vagy a megbízottjaiknak. A betyár mindnyája szerette a sallangos ősi magyar szijmüveket, Csongrádmegyében egy barkácsoló ember különösen hires diófakulacsot farigcsált nekik. Harminckét ágból Viski mester is fonogatott nekik karikásostort, amely végén a rézhur csapóval betyárkézben iszonyú, kivédhetlen fegyver volt. A szabadságharc következtével a Rózsa Sándor szabad lovascsapatját is Viski mester látta el a szükséges nyerges- és hámosló mindennemű felszerelésével. Azok a fene Rózsa Sándorék még a íurkósbotot is a nyeregkápához akasztották. A táborbaszálláskor Módos tájékán Rózsa Sándor különös párbajt vívott ezzel a furkósbottal. Tíz kocsi hadiszert vittek miagukkal, s az ezt szállító tréncsapatnak egy korábbi osztrák tiszt, cseh származású főhadnagy volt a parancsnoka, s miközben éjszaka Rózsa Sándorék a módosi nagykocsmában mulatoztak, az áruló főhadnagy a tiz rakott kocsival megszökött és elindult Temesvár felé, ahol a várban az osztrákok bújtak meg. Rózsa Sándor azonban a saját külön betyáristrázsájának vészlövésére megtudta a veszedelmet, néhány legényével ló-