Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-05-01 / 5. szám

6 Radikálizmus ez, mégpedig a legrosszabb és legszélsőségesebb faj­tájú. Mert abban a radikálizmusban, amely csalárd meggyőződések fana­tizmusában bombákat hajigái maga körül, sok van, ami tiszteletreméltó. De az erkölcsiség alapjairól lecsú­szott, s egyedüli reményét ember­társai lecsusztatásában. látó, s ezt kézzel lábbal, palásttal és bibliával munkáló vörösség a legfertelmesebb emberi betegség, amellyel az Isten meglátogathatja az engedetlen embe­reket. Ahol ez a betegség elhatalma­sodik, ott fel lehet adni minden re­ménységet. Ott ki kell pusztuljon a hit, a reménység, a szeretet, s mind­az, ami az emberi élet alkotmányából ezen nyugszik; s az egyedül megma­radható életforma: farkas farkas el­len. Nem mindén kálvinizmus, amit ,,egy vagy más csatornán át” a kálvi­­nizmushóz lehet vonatkozni. Az amerikai magyar reformátusság nagyszerű lelki örökséggel jött át uj hazájába, s örökségével való hűséges sáfárkodás mellett megtartó sava le­hetett volna az egész amerikai ma­gyarságnak; nemes reprezentánsa ezer éves nemzetének; s egy m sze­­világitó őrtorony Amerika polg Li és egyházi társadalmában. A roi lás, amely vallási hiitelenségét követi annyira tragikus és olyan megrendí­tő, hogy annak terhét az érző szív alig alig bírja. Az amerikai magyarság rendkí­vül elszomorító életének kietlen pusz­taságában egyetlen egy tény van, amiben még lehet reménykedni, s ez a Független Amerikai Magyar Re­formátus Egyház. Az erkölcsi meg­újulásnak kolosszális munkáját, s en­nek mellette az igaz fundamentumra való igaz építést csak a magyar kál­vinizmus csodákat tevő ereje teheti meg. Nézzünk közel vagy messze, nincs egyetlen amerikai magyar erő, amely a megmentésre néző feladat nagyságához felérjen, csak ez az egy. A világkeresztyénség életében nem hiányoznak a jelek abban az irányban, hogy a kálvinizmus egy teljesen uj értékelésével, a reformá­tus keresztyénség egy hatalmas re­neszánsza készül ráköszönteni a vi­lágra. A nyugati keresztyénségnek csak két világprogrammal dolgozó ága van. Az egyik Róma, a másik a kálvinizmus. A kálvinizmus minded­dig még csak közel sem tudott fér­kőzni ahoz a ponthoz, amelyen igazi üzenetét elmondhassa a világnak. Az emberi tagadás belevegyitette tiszta vizébe korán a maga megszennyező mérgét, s a református keresztyén­ség „ a különböző országokban kü­lönböző arculatot öltve magára, nemzetközi mozgalommá alakult, amely hozott: nem békét, hanem kardot; amelynek útja forradalmak­kal volt behintve, amely.... pihenést nem ismerő, radikális erő lett.” A McKeesport legjobb mozi színháza LIBERTY THEATRE BÁNKY VILMA FILMÉI A MŰSORON Kisérje figyelemmel műsorunkat: BARBARA WORTH LOVE OF SUNYA RESURRECTION NIGHT OF LOVE Gloria Swansonnal THE GENERAL BELOVED ROGUE Buster Keatonnal

Next

/
Thumbnails
Contents