Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1926-10-01 / 10. szám

4

nyereséget sem jelentett. Az átadott gyülekezetek vagyonának brutto értéke kb. egy millió dollár volt, amely természetesen a hazai egyház kontrolja alatt állott. Ezeket a gyülekezeteket a hazai egyház majdnem húsz évig támogatta kölcsönnel és lelkészi fizetéssel. S mikor a Tiffini Egyezményt megkötötték, nem csak hogy kontrolja alól bocsátotta ki e gyülekezeteket, de még adósságuk 40%-t is elengedte, tehát a ténylegesen befektetett pénzének is csak nem felét! S az elbocsátott gyülekezetek otthonra ennek ellenére sem találtak. Színtelen, általános keresztyénségü ember talán jól találja magát e denominációkban, de a helvét hitvallású református azonnal látja, hogy úgy a Reformed, mint a Presbyterian Church a Magyarországi Református Egyháztól hitbelileg is, egyház kormányzatilag is lényeges eltérést mutat !

A hazai egyház — sajnos — ma már nem igen szólhat bele az amerikai magyar reformátusok egyházi életének irányitásába. A Magyarországi Egyház annak idején a lehető legjobban akart segiteni a hazai reformátusságon s azon keresztül Magyarországon. Hiányos és pontatlan információk alapján azt vélte, hogy ugyanakkor az amerikai magyar reformátusokon is segit! Hogy ez utóbbinak épen az ellenkezője történt, arról ma már nem tehet. Az amerikai magyar reformátusság égető problémáinak megoldása tehát teljesen a mi kezünkben van. S a cél, amely felé törekednünk kell, csak egy lehet: egy táborban való tömörités. És ennél a pontnál jön be a kétféle értékelés kérdése. A becsatlakozott gyülekezetek vezetői (és itt csak róluk és nem az egyháztagokról lehet szó) ha rosz-hiszemüek és rósz indulatuak eleve elzárkóznak az elől, hogy a hatalmukban levő gyülekezetek helvéthitvallásu és hazai egyházkormányzat szerint kormányozott gyülekezetek lehessenek. Legnagyobb részöknek — különböző amerikai denominációk szemináriumában nyerve olyan-amilyen képesítését, — a hazai egyházat, sőt sok esetben a magyar fajt sem ösmerve, vagy félre ösmerve — fogalma sincs róla, hogy magyar református számára leikéhez közelebb álló és igy annak sokkal jobban megfelelő vallás is van, mint amibe itt belekényszeritették. Ezekkel tehát foglalkoznunk is felesleges. Ott vannak azonban a jóhiszemű és jóindulatú becsatlakozott lelkészek. Ezek, még ha annak idején, — nem látva tisztán — lelkesedtek is azért a célért, amelyet a konvent az Egyezménnyel el akart érni — ma már ép oly jól tudják, mint mi, hogy a Tiffini Egyezmény az óhajtott célnak épen az ellenkezőjét érte el. Hazai egyházunk nem nyert semmit, sőt veszített, az amerikai magyar reformátusság pedig az egységtől lueszszebb van mint valaha. Ama néhai magasztos eszmét tehát ma már meg sem említve, különböző amerikai denominációkkal levő kapcsolatukat azzal okolják meg, hogy az amerikai magyar reformátusban nincsen anynyi hit, egy háziasság, értelem és áldozatkészség, hogy egyházat önmaga képes volna fenntartani. Egyszerit nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy az amerikai magyar református primitiv, zsugori, pogány, akár a zulukaffer, vagy a Fidzsi szigetek lakója, akit meg kell téríteni előbb — természetesen idegen denomináció segítségével. Ez az elmélet az oka annak, hogy a legtöbb becsatlakozott gyülekezet nem is egyház, hanem misszió. íme, a magyar református egyik “értékelése.”

Az ilyen vezetők fentebbi érvelése bizonyos mértékben igaz: a sa