Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-08-01 / 8. szám
28 ADAKOZÁSOK AZ UJ TEMPLOMRA. 2.S0 dollárt: Rab János és n. Alábbiakban időrendi sorrendben hálás köszönettel nyugtázzuk az épülő templomunkra tett adományokat. Megjegyezni kívánjuk, hogy ebben a nyugtázásban még nem foglaltatnak benne azok az apróbb adományok, melyeket kegyes adakozók a forgalomban levő 25 és 50 centes tégla-füzetekben jegyeztek; ugyancsak nincsenek külön, névszerint, feltüntetve a keleti egyházak tagjaitól kollektált adományok. Ezek névszerinti nyugtázását csupán az összes kollektáló könyvek beérkezése után lesz módunkban teljesíteni. Az első adományok 1926 május 2-án: Kovács László 10 dollár, Vozár János 25 dollár. Május 9-én: Borsy-Kerekes György 10, Hegedűs Lajos (Smithdale) 20, Samók József 15. Május 16-án: Juhász Bertalan és n. 25, Kálmán János 25. Május 23-án: Németh György 25, Tóth Mihály és n. 10, Nagy Miklós és n. 10, Tb. Balogh Gábor és n. 25, Molnár Bertalan és n. 25, Baksa András és n. 25, Jóczik József és n. 20, Németh Sándor és n. 10, Laskai József és n. 25, Borsy-Kerekes György 10 dollár. Május 30-án: Földi István 10, Kovács László és n. 30, Tóth Ferencz és n. 25, Darcsi András 25 dollár. Junius 6-án: Hadar Károly 10, Homoki Árpád és n. 25, Gombosi Lajos és n. 50, Darnai János és n. 25, Makay Péter és Biró András kollektálása Zelionoplen 49 dollár. Junius 13-án: Balogh András 25, Molnár Bertha 10, Nagy Miklós és n. 5, Makay Péter és n. 15, Tóth István és n. 10, Földi István 10, Koos Lajos és n. 25, Szilágyi Bálint 10, Móricz Antal és n. 10, Baksa József 10, Simon János és n. 50 dollár. Junius 20-án: Biró János és n. 10, Tóth Mihály és n. 10, Fejes Menyhért és n. 25, Orosz Sámuel és n. 25, Siti Mihály és n. 25, Szűcs József és n. 25, T. Nagy Sándor és n. 25 dollár. Junius 27-én, az alapkő szentelés alkalmával: 100 dollárjával: McKeesporti Magyar Társas Kör, Gacsályi Bálint és neje. 50 dollár: a Független Ref. Nőegylet. 25 dollárjával: Karikás Lajos és n., Független Ref. Ifjúsági Egylet. 10 dollárjával: Független Ref. Betegsegélyző Egylet, Szökő Miklós és n., Pirigyi János és n., Papp Sándor és n., Gombosi Lajos és n. 6 dollárt: Földi István. 5 dollárjával: Potyondi Szabó József, Orosz József, Kádár Antal és n., Farkas György és n., Lázár Gyula és n., Diószegi Balázs, Papp István, Tóth Ferencz és n., Fejes Menyhért és n., Siti Mihály és n., Orosz Béla, Szakács Antal és n. 2 dollárjával: Németh Sándor és n., Id. Járdánházy Lajosné, Orosz János, N. N., Ficsóry Kálmán és n., Szűcs János, Nagy Balázsné, Molnár Bertalan, Id. Farkas Károly, Grosz Sámuel, Bertl Hermann, Smith Józsefné, Darnai István. 1 dollárjával: Fazekas Áron és n., Lénárt József és n., Vozár János és n., Nagy Beniamin, Koos Lajos és n., Kuti János, Laskai József, Laskai Józsefné, Móricz Antal és n., Kádár Sándor, Ilku György, Juhász János, ifj. Kutas János, Juhász Bertalanná, Járdánházi Jánosné, Ponaji Lajos, Tóth Róza, Diószegi Balázsné, Fazekas Istvánná, Bányácski Sándor, Szopó Istvánná, Gavallér Ignácné, Farkas Károly, Füstös Andrásné, Neviczki Bálint, Balogh András, Molnár Péter, Darnai Jánosné, Tóth Mihály, Molnár Mihály, Balogh Gáborné, Özv. Darnai Jánosné, Biró János, Baksa Andrásné, Kovács László, Fazekas István, Ficsóri Kálmánná, Szilágyi Bálint, Tb. Balogh Gábor, Tóth Mihályné, Molnár Boriska, Molnár Berta, Bíró Etelka, Jakab Ferencz, Karikás Lajos, Ifj. Járdánházi Lajosné, Dobos Sándorné, Tóth Istvánná, Ifj. Kovács László, Özv. Oláh Lajosné, Czapp Ferencz, Kovács Erzsébet, Özv. Király Józsefné, Özv. Kiss Andrásné, Hajdú János, Karácsonyi János, Siti Mihályné, Kiss József, Járdánházi János, Baksa József, Bakos Mihály, Kovács József, Darnai Tános, Gere Mihály, Kardos Sándor, N. N., Szökő Miklós, Czapp Ferenczné, Kosztyu Ferencz, Bányácski Sándorné, Eötvös Gyula, Geri László, Szíjártó Sándor, Györkös Károly, Szűcs Józsefné, Bakos Mihályné, Jakus Vincze, Nyitrai Péter, Albert Lajos, Szűcs Jánosné, Juhász Bertalan, Fazekas Áronná, Kádár Károly, Biró Jánosné, Jóczik József, Makay Péter, Jakab Aranka, Jakab Ferenczné, Vaszil Miklós, Németh Sándor, Homoki Árpád, Róth Zsigmondné, Tóth Irén, Smith Andriella, Kiss Józsefné, Id. Kutas János, Tóth Ferenczné, Kovács Lászlóné, Tóth István, Pásztor István, Ifj. Kutas Jánosné, Ifj. Járdánházi Lajos, Dénesi József, Gere Mihályné, Ifj. Czapp Ferencz, Darcsi András, Ács Antal, Nagy Károlyné, Biró Andrásné, Kosa Ferencz és cs., Gacsályi Bálintné, Droppa Ede, Kendi Imre, Járdánházi Pál, Szegedi József, Baksa András, Molnár Eszter, Bányácski Józsefné, Orosz Sámuel, Tamók Andrásné, T. Nagy Sándorné, Makay Péterné, Molnár Bertalanná. Samók József, N. N., T. Nagy Sándor,^ Özv. Balogh Gáborné, Varga Gábor, Gavallér Ignác. Almási József, Simon Jánosné, Kendi Imréné, Dobos János, Diószegi János és cs. 50 centjével: Sziics József, N. N., N. N., N. N., Vozár Anna, Koos Irma, Balogh Emma, Balog Emma, N. N. 30 centjével: N. N. 25 centjével: Nagy Béla,. Biró Margit, Ficsóri Giza, Biró Irén, N. N., N. N., Baksa Géza, Mrs. E. Tóth. 15 centjével: N. N. 10 centjével: Fazekas Sándor, Fazekas Endre, Ifj. Balogh Gábor, Balogh István, Balogh Endre, Kádár Paula, Tóth Erzsi, Baksa Ilona, Fazekas Ida, Baksa Irma, Fazekas Ilona.