Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-08-01 / 8. szám
11 SZEMLÉLŐDÉS SZÉLJEGYZETEK. A Kereszt római katholikus újság egyik papmunkatársa a gyermekkorlátozással foglalkozik. Megállapítja, hogy Franciaország bűnös példáját már a protestáns Németország is követi s hogy az “egyke” teljesen protestáns probléma, ami ellen Ravasz László püspök is kikelt, akit a cikkíró római katholikus pap “főpredikátor”-.nak titulál. Végül megállapítja, hogy a gyermekkorlátozás veszedelme azért pusztítja a protestántizmust, mert a gyóntató széket eltörölte és eme, szerinte téves lépés következménye gyanánt következett el a büntetés órája a protestántizmusra. Eme cikk elolvasása után szeretnénk pár kérdést intézni a cikkíró plébános úrhoz. Először azt, hogy ha az “egyke” protestáns veszedelem, miért dühöng anynyira a gyóntató székekkel megáldott Franciaországban? Másodszor, ha Magyarországon a gyermekkorlátozas tisztán protestánsokat érintő probléma, miért irt a Kereszt ugyanazon számában egy tanuságos, oktató elbeszélést egy hazai jónevü jezsuita az “egyke” hátrányáról? Talán csak nem a protestánsok javára? S miért kárhoztatta a kalocsai érsek a gyermekkorlátozást híveinél, akik semmi esetre sem protestánsok? S mit szólna ahoz a cikkíró plébános ur, ha a Ravasz püspökünkre ruházott címet viszonozni akarván a magyarországi római katholikus egyháznak Amerikában járt kiváló hercegprímását és püspökeit mi “főmisemondóknak” titulálnák? Mert a csúfolódást könnyen lehetne visszafizetni, ha gusztusunk volna hozzá. Végül mivel magyarázza meg a plébános ur azt a tényt, hogy a zsidó családokban nagyon sok gyermek van, noha nem ismerik a gyóntató széket? Eme kérdések feltevése után pedig szeretnők, ha megtanulná a plébános ur, hogy mig mi a gyóntató széknek előnyeit sok tekintetben nem vonjuk egy percre sem kétségbe, addig más oldalról mi református papok is bizalmas lelki kapcsolatot tudunk létesíteni híveinkkel és a szószéken, magán beszélgetés és tanácsok osztogatása alkalmával, a bünbánatra való felhíváskor nekünk is van módunk és alkalmunk ahoz, hogy az általunk is kárhoztatott gyermekkorlátozás ellen küzdjünk, amelyről mi szívesen elismerjük velük gyütt, hogy nem pusztán gazdasági okai vannak, hanem mélyebben rejtőző lelki hiányokra vezethetők vissza. S ha egyházam törzskönyvét végig lapozom, amelynek tanúsága szerint átlag négy—öt gyermek van egy családban, néha hat, hét, nyolcz, sőt tiz is: megcáfolva látom azt a kicsinyeskedő vádat, mintha a gyermekkorlátozás protestáns veszedelem volna. Dacára a gyóntató széknek, ez a probléma közelről érinti a római egyházat is. * Van egy feltűnő közös vonás a baptisták és kommunisták között. Mindig olyan helyekre vetik ki nagy előszeretettel hálójukat, ahol híveink a távolság miatt nem részesülnek kellő lelki gondozásban. Mintha reájok vonatkozna az Ur Jézus Krisztus szava: “Ahol a dög van, oda gyűlnek a saskeselyük.” Védekezzünk lelkiismeretesen a saskeselyük lecsapása ellen a farmokon, bányahelyeken és egyházaktól messze lakó híveink között. * Egy erdélyi theologus, aki Amerikában járt tanulmányúton és egyetlen független ref. egyházban sem járt, téves, kicsinyes és sértő cikket irt egy európai egyházi magyar lapban a mi mozgalmunkról. Nem vitatkozunk vele, noha szerinte a mi lapunk polemikus újság. Válaszunk csak ennyi: Lelke rajta, végezze el lelkiismeretbeli ügyét az Istennel! Mi pedig kérjük az Istent, hogy Ő maga tegyen bizonyságot a független munka igazsága és jogosultsága mellett. N. L.
