Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1926-07-01 / 7. szám

29 Nyári iskola. A templomépités ellenére is nyári iskolánkat az idén is megtartjuk ? Magyar Ház emeleti termében. Beiratko­zott 75 gyermek, kiknek vizsgája aug. vé­gén lesz. Konfirmáció. A konfirmációi oktatás ; nyári iskolával kapcsolatban folyik 14 nő vendékkel, kik az uj templom szentelése kor fognak hitükről vallást tenni. Nőegyletünk munkája. Női egyletünk fokozott mértékben kívánja kivenni részét az egyházi munkában mos, hogy terheink az építkezéssel növekedtek. Adományaikon fe­lül az uj templom számára aranyhimzéssel készítendő biborbársony urasztali és szó' széki térítőkét ajánlottak fel tagjaik meg ajánlásaiból. Elismeréssel kell itt megemli tenünk Darnai Jánosné és Juhász Berta­lanná szép teljesítményét, kik egy ágytaka­ró felszerelést sorsoltak ki az egyház ja­vára s annak jegyeit maguk elárusítván, annak fejében 100 dollárt fizettek be az egyház pénztárába. A sorsolás alkalmával az értékes felszerelést Szilágyi Bálint nyer­te meg. Legutóbb pedig Papp Sándorné jelentette be, hogy művészi takarót fog kisorolni az egyház javára 50 dollár érték­ben. Ezeken kívül odaadó buzgalommal se­gédkeztek asszonyaink eddigi piknikeinken, a legközelebbi pedig aug. 29.-én ők fogják megrendezni s annak minden munkájál ellátni. Buzgalmuk méltó arra, hogy mun­kájukban azok az asszony testvéreink is résztvegyenek, akik valaminő oknál fogva eddig nem tagjai Nőegyletünknek. Gyűjtés a templomra. Magyar testvé­reinket szerte Amerikában megkerestük nyomtatványainkkal adományok gyűjtése céljából. Városunkban pedig egyháztaná­csosaink és tagjaink gyűjtenek. Annak ide­jén minden centet nyugtázni fogunk s az adakozók teljes névsorát elhelyezzük temp­lomunk tornácában. Keresztelés. Junius 27-én keresztelte­­tett Danyi Sámuel (Albánia) g. kath. és neje Gábor Erzsébet ref. szülék leány­­gyermeke Irén névre. Keresztszülei: Fejes Beniámin és neje Gazdag Eszter mckees­­porti lakosok. Julius 18-án kereszteltetett Kovács József (Bótrágy, Bereg m.) és ne­je Nagy Julianna (Palád, Ung m.) ref. szülék újszülött fiúgyermeke János István névre. Keresztszülei: Orosz János és Mol­nár Eszter mckeesporti lakosok. Esküvő. Julius 12-én áldotta meg a lelkész Laskay József egyháztanácsos és neje Fekete Mária házasságát. Tanuk vol­tak: Apai János és Papp Sándor mckees­porti lakosok. Temetés. Egyházunk szertartásai sze­rint Junius 20-án temettetett Kiss András g. kath. testvérünk (Baskó, Abauj m.) 47 éves korában. Halálát felesége sz. Kulcsár Verőn, népes család és kiterjedt rokonság gyászolja. Az építkezés. Uj templomunk építése a tervezett tempóban halad. Nehány napi késésünk volt ugyan, a vállalkozó hibá­ján kívül eső, szállítási zavar miatt, mind­­azáltal remélhető, hogy harangszentelési és gombhuzási ünnepélyünk augusztus utolsó vasárnapján megtartható lesz. A templomszentelés szeptember egyik vasár­napjára van tervbe véve. Piknikjeink. Az idén eddig három pikniket tartottunk a Zámbó-féle Kossuth- Parkban. Az idő minden alkalommal ked­vezett s igy a siker sem maradt el. Rendező bizottságainak fáradhatatlanok voltak. Ez időszerint csak az első piknik anyagi eredményéről számolhatunk be $347.20 tiszta jövedelemmel. Legközelebbi piknikünket a Nőegylet tagjai rendezik, augusztus utolsó vasárnapján. A kegyes adakozókhoz! Mindazok neveit és adományaik összegét, kik templomunk felépítésében bennünket segítettek, hírlapi nyugtázásban közölni fogjuk. A gyűjtés még folyik, annak befejezéséig tehát türelmet kérünk. LEECHBURG, PA. Beszolgáló lelkész: Novák Lajos. Gondnok: Szendrey István. Pénztáros: Palczer István. Jegyző: Czirják Imre. Egy­háztanácsosok: Benedek János, Bozsvay Dávid, Bartha Zsigmond, Kállay Jenő, Mozga Imre, Takács András, Tóth István, Varga Lajos. Egyházfiak: Sonkoly András és Kupás Ferencz. Lelkész fogadtatás. Borsy-Kerekes György mckeesporti lelkész jun. 13-án d. l

Next

/
Thumbnails
Contents