Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-07-01 / 7. szám
27 McKeesport, pa. Templom: építés alatt. — Lelkész: Borsy- Kerekes György. Lakása: 709 Mulberry St. Telefon: 1739-M. Gondnok: Koos Lajos. Algondnok: Tóth Mihály. Pénztárnok: Tb. Balogh Gábor. Ellenőr: Biró János. Jegyző: Szilágyi Bálint. Énekvezérek: Almássy József, Makay Péter, Kovács László. Egyháztanácsosok: Baksa András, Biró András, Darcsi András, Fazekas Áron, Ficsóry Kálmán, Ifj. Kutass János, Laskay József, Nagy Beniámin, Orosz János, Szakács Antal, Sziics János, Vozár János. Istentisztelet: Vasárnap d. e. fél 12 órakor a Magyar Házban. Alapkő-avatás. Isten megsegítette fiatal gyülekezetünket már annyira, hogy junius 27-én uj templomunk alapkövét elhelyezhettük. Jól esett látnunk hiveink boldog megilletődését s jól esett látnunk más felekezetű magyar testvéreink őszinte velünk érzését. Ünnepünkről az Amerikai Magyar Népszava julius 3. száma következőkben emlékezett meg: “Bensőséges, megilletődött, egyben azonban büszke reményekre jogosító, szépséges ünnepe volt junius 27-én az Amerikai Magyar Független Református Egyház mckeesporti, Pa., gyülekezetének, amikor a gyülekezet most épülő templomának szegletköve szenteltetett, áldatott meg. A Független Amerikai Magyar Református Egyház megalakult gyülekezetei közül ez a gyülekezet épit elsőnek uj templomot, örökre, eltulajdonithatatlanul magyar templomot. A templom sudár tornyának fölavatása augusztus havában lesz, a teljesen kész templomot pedig majd szeptember havában fogják fölszentelni nagyszabású ünnep keretében s ezért a gyülekezet ezt a szeglet^ k kőszentelési ünnepet inkább csak háziünnepévé akarta avatni, de igy is sokan voltak jelen az ünnepén olyanok is, akik nem tagjai a gyülekezetnek, a Független Magyar Református Egyháznak, hogy minél nagyobb buzdításban, bátorításban részesítsék a gyülekezet tántorithatatlanul lelkes, áldozatkész tagjait, kik természetesen teljes számmal voltak jelen az ünnepélyen. A gyülekezet temploma McKeesporton a hetedik utca és Mulberry utca sarkán épül, annak a háznak a helyén, amelyet a gyülekezet megalakulásakor vásárolt s alakíttatott át az istentiszteletek ideiglenes helyévé. Miután a gyülekezet nemcsak megalakult és életképesnek bizonyult, de egyre gyarapodott s erősödött már eddig is, elkerülhetetlenül szükségessé vált a templom felépítése. A szép, stílusos templom tervet Berti F. Herman, jeles pittsburghvidéki magyar műépítész készítette el s ugyancsak reá bízták a tervek megvalósítását, a templom fölépítésének munkáját is. A szegletkő szentelés ünnepélye — a szabadban tartott — istentisztelettel kezdődött, majd a gyülekezet fáradhatatlan munkásságu, lelkészi elhivatottságának ambicióiban gazdag lelkésze, Borsi-Kerekes György áldotta meg a szegletkövet, melyet Berti F. Herman ajándékozott a gyülekezet temploma részére. Ugyancsak ő helyezte el a szegletkövet alkotó két értékes terméskövet, miután annak üregében, elhelyzték a következőket: az Amerikai Magyar Független Református Egyháznak és mckeesporti gyülekezetének történetét, a gyülekezet alapitó tagjainak és elöljáróinak névsorát, a független református egyház törvénykönyvét, a konfirmációs kátét, Borsi-Kerekes György lelkész bibliáját, mely vele volt konfirmációján és a harctéren, ahol Borsi-Kerekes György lelkész, mint tiszt harcolt. Elhelyezték a szegletkő szekrényébe az amerikai magyar lapok egy-egy példányát, amerikai és magyar pénzeken kívül mindazoknak a sajátkezű aláírását, akik a szentelés alkalmával — a templomépítés céljára — adakoztak és végül oda tették azt a fogadalmi nyilatkozatot is mely szerint ez a templom örök időkre elidegeníthetetlen magyar tulajdon lesz. Az ünnepélyen befolyt adományok összege 500 dollárt haladt meg. stb.” Amidőn a Népszava szép megemlékezését közöljük, az alapkő avatással kapcsolatban lehetetlen köszönetünket ki nem fejeznünk mindazokkal szemben, akik törekvő egyházunkat adományaikkal segítették. Az adakozók pontos névsorát különben alkalmas időben közölni fogjuk.