Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-07-01 / 7. szám
1 református magyar gyülekezetek és lelkészek minden tekintetben presbiteriánusok. S az amerikai református magyarság életének legrettenetesebb szégyene, átka és fekélye; s minden bajoknak elsőrendű kútfeje ott van, hogy a missziós szolgálatban álló lelkészek ezt a tényt eltitkolták az amerikai magyar református hívek előtt. A csatlakozás idején megirt temérdek újságcikk mind azt hangoztatta, hogy: “marad minden úgy, amint volt.” A tiffini egyezmény hivatalosan kibocsátott magyar fordítású szövege meghamisitva került a hivek elé, s jó magyar reformátusnak az volt feltüntetve, aki a magyar református vallást megtagadja, s idegen felekezetekhez csatlakozik. Ha a független mozgalom nem indult volna meg, s az irtózatos üldözés dacára nem haladt volna előre rendületlenül a maga utján: akkor az amerikai magyar reformátusság úgy elpusztult volna, hogy még hire nyoma sem maradt volna. A független egyházi mozgalom előretörése lényegesen változtatott a helyzeten, de a szigorú tényállás az, hogy a missziók alatt lévő gyülekezetek nagy részében még ma is tartja magát az a hiedelem, hogy a hivek magyar református vallásban élnek, s egyházuk magyar református egyház. Azoknak, akik e hiedelemben élnek természetesen nehéz az amerikai magyar reformátusok egyesítési mozgalmáról beszélni. A világ legtermészetesebb hangján azt mondják, hogy ők egyesülve vannak, s aki kívánja az egyesülést, az menjen közéjük, s legyen jó — magyar református! Azt is megállapíthatjuk azonban, hogy egyre növekvő számban jelentkeznek olyan hivek, akik — a Független Amerikai Magyar Református Egyház szavát meghallva — kezdenek tisztán látni és 5 jobb állapotokról gondolkozni. Akár tetszik ez valakinek akár nem, a helyzet ma az, hogy nagyon kevés olyan becsatlakozott egyház van, amelyben ne lenne a független egyházi mozgalom iránt valamelyes érdeklődés. Legyen ez erősebb, vagy gyöngébb, de meg van és, ezt is hozzátehetjük, folytonosan erősödik Azt mondhatjuk tehát, hogy az egyesítési mozgalomnak igenis van talaja ott, ahol a református magyarok valamennyire tisztában vannak helyzetükkel. S mivel úgy látjuk, hogy az ilyeneknek a száma állandóan növekszik, az a véleményünk, hogy legyen bár az egyesítési mozgalom hasonló ma egy mustármaghoz, teljesen indokolt a jó reménység, hogy Isten segítségével terebélyes fává növekedik, amelynek árnyékában békességet, nyugodalmat és áldott életet találandanak végre valahára az Amerikába szakadt református magyar hivek. E hitünket erősítik azok a levelek, amelyek egyesítési felhívásunkra eddig beérkeztek. Nagyon kevés egyház vette ugyan tárgyalás alá felhívásunkat, de voltak olyanok, köztük pár nagyobb egyház is, amelyek foglalkoztak azzal, s kedvező válaszukat be is küldték. Az ilyenek mellett akadt két egyház, egy reformedbeli és egy presbiteriánus, amely jónak látta azt, hogy felhívásunkra gáncsoskodással feleljen. A beérkezett levelek számából azt látjuk, hogy még jókora időre van szükség ahoz, hogy az egyesítési felhívásban megemlített nagy amerikai magyar református kongreszszus összehívható legyen. A mozgalomnak még érni kell. Még sok munkára sok imádságra, sok tanuságtételre van szükség ahoz, hogy a szétszórt csontok mezején kiviruljon az élet, de az éledezést látjuk, s ezért bízva bízunk.
