Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-06-01 / 6. szám
SZÜLŐFÖLDÜNK iy HAYPÁL BENŐ Beteg volt, meghalt, eltemették a budai reformátusok papját. Megírták róla, hogy mikor született, hol járta iskoláit, meddig lelkészkedett a Szilágyi Dezső téren, kik voltak ott a temetésén, milyen beszédeket mondottak, mit énekelt a kórus, hogy zúgtak a harangok. Mindent megírtak, amit csak egy nagy halottról szoktak, egyedül azt felejtették el megírni, hogy Budapestről alighanem az utolsó igazi magyar kálvinista papot temették el benne. Pedig veszteségnek ez a legnagyobb. Gyásznak ez a legfájdalmasabb. Jövőbe nézőnek ez a legkétségbeejtőbb. Magyar, református, keresztyén volt és ez a háromság, mint fajszeretet, felvilágosodottság és hit: ma már igen ritka szép harmóniában egyesült benne. Ez a háromság ő benne még egynek fájt és sohasem tépődött részletekbe. Ez volt életének tragédiája s ez jegyezte el őt igazi magyar kálvinista pappá. A háromság egyikét sem tudta soha lehántani leikéről, mert ha tudta volna: külső élete a nagyobb karriér jegyeit mutatná tovább a felszínes életnézőknek. Aki a lelkét őszintén ki világiam látta valaha, annak bele kellett döbbennie egy olyan magyar kálvinista vulkán mélységeibe, mely belülről önmagát önti el és égeti halálra, mig felszínén enyhén zöldellő mezőt mutat. Régen beteges volt már. Testi bajánál még jobban fájt neki az úgynevezett magyar református élet. Fájt, mert nagyon jól látta elsorvadását. Jól látta, hogy a háború utáni pesti idők, mint festik el a magyar református keresztyénség hol egyik hol másik karakterisztikumát. És jól tudta, hogy eme fogalmi háromság bármelyikének letörlése elpusztítja az egészet. Nem illik most többet mondani erről... Sirja fölött nem is az ő távozta fáj legjobban, pedig emléke örökké sírni fog. Ő már ott van, ahol igazán ítéltetik meg s attól az ítélettől nincs mit féltenünk őt. Mi azokat siratjuk inkább, akik itt maradtunk s akik az utána maradó űrt érezzük. Mert nagy üresség tátong utána. Hol van az a remekbeszabott lélek, mely őt pótolni tudja? Hol termi meg ma a magyar csonkaság az ő méltó utódját Budapestre?..... ....Isten adta, Isten vette el. Áldjuk Őt adásáért s nagy jaj szóval könyörgünk tőle olyan lelkeket, akik a sírba roskadt nagyokat pótolni tudják. (B. K. GY.) Egy kiváló tanító jubileuma. Beszterce-Naszód vármegye közönsége nemrégiben tüntető meleg ünnepeltetésben részesítette 50 éves tanitói működésének jubileuma alkalmából Sebestyén József ref. igazgató-tanítót. Rajta valóban beteljesülést nyert a prófétai ígéret: — Írja az egyik erdélyi lap — “Megújítom a te ifjúságodat, mint a sasokét.” Öreg korát meghazudtoló erővel és bátorsággal agitált veszélyeztetett faja és vallása érdekében a legsúlyosabb időkben s egész sereg magyar intézmény köszönheti neki virágzását. Amidőn a tengeren túlról küldjük üdvözletünket az érdemes embernek, jóleső érzéssel közöljük, hogy az érdemes kultur-munkás Sebestyén Endre esperesnek, a Magyar Egyház főszerkesztőjének nagybátyja. Lelkészválasztások. A sajókereszturi gyülekezet május 2-án Berecz József martonyi lelkészt választotta meg pásztorául. — Az amaci református egyház a halálozás folytán megüresedett lelkészi állásra egyhangúlag Bodor Jenő szatmári segédlelkészt hívta meg. — A hetényi református gyülekezet ápr. 25-én Zsemlye Lajos komáromszentpéteri s.- lelkészt hivta meg lelkipásztorául.
