Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-06-01 / 6. szám
6 ha a Független Egyház nem létezne, a missziós egyházakba már most be lenne vezetve mindenütt az angol nyelv kötelező használata. Mert történelmi tény, hogy a lancasteri egyezmény készítésekor a reformed felekezet vezetői a magyar nyelvű iskolázás betiltását és az angol nyelv kötelező használatát tervezték. Az angol nyelv használata önmagában még nem olyan nagy veszedelem, hogy attól félni kellene. Kétségtelen dolog, hogy a Független Egyházra is el fog jönni az az idő, amikor az angol nyelvet be kell vezetni. Itt azonban nem nyelvkérdésről van szó, hanem valami egyébről. Arról, nevezetesen, hogy az angol nyelvel együtt szükségszerüleg be fog vonulni azokba a ma még magyar református látszattal biró egyházakba annak a missziónak az énekes és imakönyve, szertartási rendje, egyházkormányzata, amely misszióhoz az illető egyház tartozik. Az ilyen egyháznak aztán a nagy világon semmi köze sem lesz a magyar református valláshoz. Tagjai közé beállhatnak és természetszerűleg be is fognak állani angol, német, skót származású egyháztagok, s már egy másik tiz esztendő tökéletesen elég lesz arra, hogy hire pora se legyen annak a ténynek, hogy az az egyház valamikor magyar reformátusnak tartotta magát. Ezt a tényt sem fogja elvitatni próbálni az, akinek van agyvelő a fejében, így állván a dolog, az egyesítési mozgalom szükségessége kétségtelen.. Ennek ellenkezőjét csak az vallhatja, aki az amerikai magyar reformátusság megsemmisülését kívánatosnak tartja. 3. A megvalósítás lehetősége. Foglalkozni kell azzal a kérdéssel, hogy vájjon az egyesítés eszméje megvalósitható-e? A felhívás közrebocsátása előtt ezt a kérdést már felvetettük, s ha meggyőződésünk nem az lett volna, hogy a tervezett egyesítésnek nincsenek legyőzhetetlen akadályai, akkor a felhívással nem is jöttünk volna a nyilvánosság elé. A legnagyobb akadályt kétségtelenül az anyagi nehézségek képezik. Mert számolni kell azzal a ténnyel, hogy az illető missziók bizonyos kártalanításra tarthatnak igényt, ami talán egy bizonyos időszakra kirótt évi járadékok formájában lenne megfizetendő. A missziói segélyek megszűnnének tehát az egyik oldalon, s ezek helyett a missziók részére kellene bizonyos évi összeget biztosítani. Ennek előteremtése mellett még egy olyan közalapot is kellene létesíteni, amelyből a kisebb egyházak segélyezésére szükséges összegeket rendesen folyósítani lehessen. Sokan lehetnek azon az állásponton, hogy e nagy kiadások fedezésére szükséges összegeket az amerikai magyar reformátusság nem tudná összehozni, vagy ha össze is tudná, nem lenne hajlandó összehozni. A mi véleményünk az ellenkező. El lehet mondani általános szabályként azt, hogy a magyar reformátusok annyit adnak egyházaik fenntartására, amennyire épen szükség van. Ahol sok kell, ott többet ; ahol kevesebb is elég, ott kevesebbet. Az anyagi képesség meg van, s látva azt az áldozatkészséget, amelyet független egyházközségeink mutatnak, az iránt sincs kétségünk, hogy a készség sem hiányozna. Elvitathatatlan tény az, hogy Független Egyházunk egyházmegyéje már most is fel tud mutatni annyi évi bevételt, amennyivel az egyházközségeket minden nehézség nélkül fenn tudjuk tartani, s amelyből könnyen telne még arra is, hogy a nagy független Egyház megalakítása esetén, a lélekszám után esedékes külön közalapi és egyházi vagyon megváltási fizetendőségek fedezhetők legyenek. A valóságban semmi mást nem kellene ten-
