Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1926-05-01 / 5. szám

13 második fokozatán is, a cselekvő fo­kozaton, mely a következő három elemet foglalja magában: belső el­határozása annak, hogy szakítunk a múlttal; ez az, amit a Szentirás me­­tanoia-nak, elmeváltoztatásnak ne­vez. (Ap. Csel. 26, 20.) Másodszor jön a gonosztól való tényleges elfor­dulás.... (Ap. Csel. 2,40.) Harmad­szor az Istenhez való tényleges oda­­fordulás Ez a lelki átalakulás a megtérés. S magának a megtérésnek a termé­szetéből világosan láthatja mindenki hogy megtérés nélkül senki sem le­het keresztyén. Kérdés most már, hogy ki hozza létre a megtérést? Tisztázzuk ezt a kérdést azért, hogy azok, akik úgy érzik, hogy volt nekik ilyen lelki tapasztalatuk: tudják ki­nek adni érte a dicsőséget; azok pe­dig, akiknek szivbeli óhajtásuk az, hogy ők is megtapasztalják a meg­térést: tudják hol keresni azt. A fő­fő rész Istené. A Szentlélek Isten az, aki a tényleges megtérést átérzett, belátott,. halogathatatlan szükséggé tevő, megvilágositó látást adja. A Szentlélek-Isten az, aki az emberi lé­leknek a régi és uj élet közötti válasz­tás kritikus pillanatában a jó felé fordítja elhatározását. A Szentlélek Isten az, aki bátorságot ad a go­nosztól való elfordulásra, és hitet bi­zalmat az Isten felé fordulásra. S mi az ember munkája? Semmi. Csak az, hogy ha valaha, akkor életének eb­ben a döntő pillanatában legyen őszinte önmagával szemben s lássa meg, hogy ami jót, nemest még meg­hagyott benne a bűn, az szinte össze­kulcsolt kezekkel esdekel neki, hogy hallgasson a Lélekre s kövesse azt. Már most feleljünk arra a kér­désre, hogy hogyan s mivel idézi elő a Szentlélek a megtérítendő emberi lélek megvilágositását s mivel veszi rá, hogy a gonoszt elhagyja és életét Istennek áldozza? Kimerítő felele­tet nem adhatunk, mert a Léleknek munkája sokkal titokzatosabb, sok­kal inkább egyénekhez szabott, sem­mit annak teljes ismeretére képesek volnánk “A szél fu, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: igy van mindenki, aki Lélektől született.” (Ján. ev. 3, 8.) Azonban tudjuk azt, hogy fő-eszközei a Krisztus evan­­gvélioma és a sákramentumok. A Krisztus evangyélioma, amely feltár­ja előtte mindazt, amit Isten tett azért, hogy ő, az ember, kárhozat gyermekéből Isten gyermeke lehes­sen; amely feltárja előtte azt az or­szágot, amelynek Krisztusban ő is örököse. S a sákramentomok, me­lyek közül a keresztség által ő is be­vétetett az örökösök közé; s az Úr­vacsora, mellyel tényleg részesül az örökségben. Ezeknek tudásából fontos gya­korlati következtetéseket vonhatunk le. Ha a lelkek megtérítésénél az Is­tennek igéje és a sákramentomok a Lélek leghathatósab eszközei, akkor mind az Isten igéjét, mind a sákra­­mentomokat felette nagy becsben kell tartanunk. Szükségesnek és minden tiszteletreméltónak kell tar­tani az Egyházat, amely mind a ket­tőt megőrizte. Szükségesnek és minden tiszte­letre méltónak kell tartani a lelki­pásztori hivatalt, amely által az Egy­ház Isten igéjének hirdetését és a sákramentomok kiszolgáltatását vég­zi. Lelkünk idvességének keresése érdekében és azért hogy Istennek a legnagyobb áldozattal megtett üdv­intézkedései reánk nézve hiábavalók­ká ne legyenek, tartsuk tehát köte­lességünknek az Isten igéjének olva­sását, hallgatását és a sákramento­­mokkal való élést. Helyezzük ma-i gunkat a Lélek széljárásába minden­kor, amikor csak tehetjük, hogy raj­tunk is véghezvigye a megtérésnek a munkáját, amellyel az idvesség út­jára helyez át bennünket. f

Next

/
Thumbnails
Contents