Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1926-05-01 / 5. szám

9

tanak mindent, ami magyar. Mi tudjuk, hogy fekete listájukon a magyar református papok legelöl vannak felírva. Mi tudjuk, hogy az alapjában jámbor és istenfélő tótokat hogy vadítják minden ellen, ami magyar és református. Mi tudjuk, hogy istentelen vadságukért már a saját fajuk is gyűlöli őket. Igen, mi tudjuk ezeket és még sok mást is tudunk e nemes légióról!

....És ezek közül való Rev. Kenneth Miller? És ezt az embert dicséri agyba-főbe az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja? És az legyen csatlakozott magyarok számára megnyugtató gondolat, hogy ez az ember még nagyobb ügykörhöz jut? És e mellett az ember mellett asszisztált egy magát magyarnak valló Rév. Laky? És Miller az a lélek, mely a magyar presbiterián papok konferenciáit átlelkesitette ?

...Megáll az embernek az esze.

A kérdések egész özöne támad fel erre a magyar református lélekben. A Reformed és Presbiterian egyházak egyesülése, megbízható értesülés szerint, rövid idő kérdése. A mennyiben éz bekövetkezik a hajdani magyar református egyházak legnagyobb része menthetetlenül és kérlelhetetlenül olyan közösség tiranniája alá kerül, melynek egyházpolitikája homlokegyenest ellenkezik a magyar reformátusság érdekeivel. A jó magyar kálvinisták olyan egyháznak lesznek tagjaivá mely segitö megnyilvánulásaiban az ő véreiknek ellenségeit istápolja. Milyen lélekkel ad majd a magyar (mert adnia kell!) missziós célokra?

A becsatlakozott egyházak lelkészei között sok a magyarországi származású, magyar képesítésű, magyar iskola jótékonyságán nevelkedett pap. Hogyan fognak ezek továbbra is olyan célokat szolgálni,

mely ellen hitöknek és verőknek tiltakoznia kell?

A vallás ügyeiből — mondják — ki kell kapcsolni a nemzetiségi kérdést. LIelyes — mondjuk —, de vájjon kikapcsolják e Rév. Millerék, akik büszkén vallják magukat cseh disz-legionáriusoknak? Mert hogy magyar vonatkozásban igyekeznének kikapcsolni: az biztos. Bizonyság erre zsinati jegyzőkönyvük következő pontja: “Kétségtelen ugyan, hogy ezeknek a (magyar!) gyülekezeteknek szükségük volna a mi segítségünkre, de a mi segítségünket olyan formában kell adni, hogy világos legyen előttük, miszerint az szigorúan lelki életükre vonatkozik és semmiesetre sem mint a magyar kultúra vagy a magyar nemzeti eszme exponenseinek erősítésére. (“Undoubtedly these congregations need our help, but our help must be given them in such a form that it shall be clear to them that it is for the strenghtening of their spiritual life and not for strenghtening as exponents of magyar culture or of the magyar national idea.”)

Szóval: mig egyfelől büszkén vallják magunkat cseh legionistának, mely állapot a legféktelenebb nacionálistaságot jelenti, addig más részről égfelé fordított farizeus szemekkel tiltakoznak a magyar nemzeti öntudat netaláni erősödése ellen! Mindez az általános keresztyénség szent nevében! Melyik rövidlátó ember nem látja meg abban a jegyzőkönyvben a lólábat? Melyik magyar református lelket nem önti el a felháborodás?

...És most szomorú szemmel nézzünk körül Amerikában. Az ilyen elveket követő egyházakhoz való csatlakozási mozgalmak vezetői közül Kalassay Sándor már egy árvaház vezeklő csendjébe vonult vissza, a porondon ma már részben teljes,