Magyar Cserkész, 1999 (51. évfolyam, 1-2. szám)
1999-01-01 / 1-2. szám
Régen történt 21. oldal vitézével mit sem tehetett. Mikor azonban hadereje 6000 emberre növekedett megkísérelte a lehetetlent, a sokszoros túlerő feltartóztatását. A Dráva és a Karasó közötti mocsárvidéken nap-nap után harcba elegyedett a török csapatokkal. A mocsár terület átjáróit védte, az egyetlen vonalat, ahol kellő felkészültséggel meg lehetett volna akasztani Szulejmán hadának előrenyomulását, n. Lajos azonban Tomoryt innen is visszarendelte Mohácsra. Az érsek 1526 augusztus 26-án ért a királyi táborba, szakadatlanul tusázva a sarkában előretörő törökkel. Mohácsot eredetileg csupán gyülekezőhelyül szemelték ki, s hogy ott zajlott le a nemzet szine virágát elemésztő ütközet, annak a pártvillongás volt az oka. A török hirtelen ott termése roppant fejetlenséget idézett elő. Az amúgy is torzsalkodó fourak három pártra szakadtak. Az óvatosak azt követelték hogy míg nem késő addig vonuljanak vissza Buda felé, a középpárt azt javasolta, téljenek ki Szulejmán elől, húzódjanak le Branyavár közelébe és ott a Karasó lápvidéken vegyék fel a harcot a maguk után csalogatott törökséggel. A leghangosabbak pedig azt erősí tgették, hogy legjobb lesz ott helyben megtámadni a Szultán hadát. A mohácsi csatakezdés mellett kardóskodók voltak a legszámosabbak és kierőszakolták tervük jóváhagyását a királytól. II. Lajos serege mindössze 24-25000 főnyi volt, 53 ágyúnyi tüzérséggel, és ennek a hadnak is kb. 2/3 tevődött össze magyarokból, a többi fegyveres horvát, lengyel, tóth, morva, német sőt olasz és spanyol volt. A sereg fele részét lovasság alkotta, a másik fele részt pedig puskás, ijjas gyalogság, ellentétben a törökkel, ahol a 70000-t is meghaladó, 160 ágyúval felszerelt katonaságból alig 10-12000 volt a gyalogos. A magyar vezérek között míg a csatát megelőző estén sem alakult ki haditerv. A lengyelek parancsnoka azt hangoztatta, hogy a tábort vegyék körül szekérvárral. Azonban erre már nem futotta az időből. Helyette gyatra földsáncot ástak, de ezt a gyenge fedezéket is elhagyták, midőn augusztus 29-én hajnali 5 órákkor a török hadsereg felkerekedett a Karasó bal partján ütött táborából. Megmozdultukra a magyarok, elhagyva sáncaikat, kb. 4 km-t előrenyomultak, és a Borza patak bal partján feltüremlő, a mai Törökhalom gerincén és környékén kettős csatarendbe fejlődtek. Az első harci rendet lovasság, gyalogság meg tüzérség alkotta, a király vezérlete alatti másodikat ellenben csupán lovassággal kevert gyalogság. A tüzérség az első harci rend könnyű lovassága mögött helyezkedett el. Itt a jobbszámyon Batthyány Ferenc horvát bán, a balszámyon pedig Perényi Péter parancsnok volt. A magyar had csonka volt, mert a gyalogság egy része a táborban maradt őrségként. Mire a török sereg felvonult a mohácsi lapájt délről beszegő alacsony fensíkra, kora délután lett. Három vonalon alakultak ki a Mohács-Baranyavári út, és a Majss község között elterülő területén. Leghátul állt a szultán testőrcsapataival meg a lovassággal, középütt Behram pasa az anatóliai hadtesttel és a második harci rendtől kissé balra előre Ibrahim nagyvezér foglalt állást janicsárjaival, és a tüzérséggel támogatott ruméliai hadtesttel. A nap perzselő hőséggel tűzött le a felhőtlen égboltról, gyötörve a farkasszemet néző ellenfeleket. Szulejmán látva csapatai fáradtságát, másnapra halasztotta a csatát. (folytatás a következő számban)
