Magyar Cserkész, 1997 (49. évfolyam, 1-2. szám)
1997-01-01 / 1-2. szám
MAGYAR CSERKESZ 5. oldal „Honfoglalás” Córdobá-ban dél-amerikai jubileumi tábor Argentínában (nemcsak Idaho-ban esik az eső: Córdobá-ban is) Szabó Gergely est. („Táltos”) „Időben és térben kissé eltévedt magyar törzsek tűntek fel Golpe de Agua környékén, Córdobában. Festőién szép folyókanyarban, egy fenyveserdőben verték fel a sátraikat, és úgy rendezkedtek be, mintha véglegesen ott akarnának letelepedni. Tíz napon keresztül éjjelente látni lehetett tábortüzeik fényét a folyóparton, és hallani csatakiáltásaikat és különös, de megkapó énekeiket. Tíz nap elteltével átkeltek a folyón és a zuhogó esőben több csoportra szakadozva eltűntek General Beltrano irányában...” (Egy córdoba-i napilap képzeletbeli cikkéből.) Ezek az ’’eltévedt” magyar törzsek mi voltunk, a KMCSSZ II. Dél-amerikai Kerületének tíz éven felüli cserkészei, akik Argentínából és Brazíliából jöttünk össze 86-an, hogy Jubileumi Táborban emlékezzünk meg a magyar cserkészet 85-ik és a külföldi magyar cserkészet 50-ik évfordulójáról, a honfoglalás 1100 éves ünneplésének keretében. Ezért a tábor keretmeséje a honfoglaláson alapult és a tábori élet forgatókönyve ennek a jegyében zajlott le. Táborparancsnokunk Szilvássy Lőrinc est., az argentínai körzeti parancsnok Árpád vezér szerepét öltötte magára, a vezetői kar pedig, mint annak idején a hét vezér, vérszerződést kötött a tábor elején. A hun-magyar mondák tábortűzi számok formájában rendre sorra kerültek, részben pedig a táltos a tábortüzek alatt elmondott regéiben igyekezett a régi hagyományokat feleleveníteni. A reggeli zászlófelvonáskor a fiú altábor parancsnoka, Szabó Mátyás st. közeledő lódobogást és nyílsüvítést utánzó, vérfagyasztó csatakiáltása, buzdított mindannyiunkat. Az altáborokban kialakult kitűnő hangulat átterjedt az egész táborra. És ez meglátszott a program sikeres végrehajtásán. Napirenden voltak a népdal, néptánc, természetjárás, rajzolás, sakkozás, elsősegély gyakorlatok, számháborúk, fürdés-úszás, tábori építkezés, íjj-nyílkészítés, csoportos versengések „Ki tud többet?” alapon, a tábortüzek és még annyi minden más. A honfoglalást megelőző felderítő portyázásokat egy 30 kilométeres, akadály-versennyel egybekötött egy napos portya idézte fel. A tábor nevelői célja a barátkozás volt — az egymástól elszigetelt brazíliai és argentínai magyar cserkészek együttléte. Ez meg is valósult a lehető legjobb cserkészszellemben. Minden honfoglalónak volt egy T. T.-je (Titkos Testvért), akivel rovásírásos levelezést folytatott. A tábori posta alig győzte a sok levelet kiosztani. Külön meg kell említeni a szabványos tábori étrendet messze felülmúló ételeket, amelyeket nagy szeretettel és gonddal készítettek el naponta a Benkő házaspár, Aranka és Laci, és Egey Judit. De azért nem volt minden fenékig tejfel. Az eső már érkezésünk alatt bemutatkozott és gyakori vendégünk volt a tábor alatt, sőt indulásunkat is alaposan megnehezítette. Az első napokban, míg szervezetünk át nem állt a friss, gyorsfolyású hegyi patakból és egy kis forrásból származó vízre, többen panaszkodtak átmeneti hasmenésről, de ez idővel csökkent. Volt sajnos két, kissé komolyabb orvosi ellátást kívánó egészségügyi problémánk, egy gyomor-és bélfertőzés, és egy lábtörés, de most már látszólag minden rendben van a két gyermekkel, és remélhetőleg nem marad vissza semmi szövődmény. Mindennek ellenére, elmondhatjuk, hogy, hála Istennek, szerencsésen zajlott le táborunk. Indulásunkat is megtréfálta az eső, zászlólevonás alatt elkezdett esni és hamarosan erős zápor kerekedett. Szerencsére fáradhatatlan „révészeinknek” sikerült minden személyi poggyászt, tábori felszerelést és persze minden cserkészt biztonságban átjuttatni a folyón, hogy a túlsó parton várakozó vasszekerekre szállhassunk. Ezek közül az egyik, egy helybeli bérelt teherautó csúszkálások és sárbaragadások árán kijutott a földútról az autóúton ránk várakozó buszokhoz, de a cserkészkamion, amelyikre még a csónakokat is szereltük, már csak napnyugtakor tudott elindulni és úgy beragadt egy sárral teli patakmederben, hogy csak másnap, traktor segítségével sikerült kiszabadítani. Ezért ennek a teherautónak az utasai egy közeli kis tanyai iskolában töltötték az éjszakát, „teán és kenyéren”, és másnap egy előre nem tervezett, húszegynéhány kilométeres portya árán jutottak el a buszokhoz - de eljutottak! Külön köszönet illeti a kis iskola önfeláldozó tanítónőjét, aki a lehető legkedvesebben fogadott minket és igyekezett a szegényes körülmények között a gyerekek számára minden kényelmet biztosítani. (Érdemes lenne használt gyerekruhákat, iskolaszereket és játékokat gyűjteni és azt neki eljuttatni — nagyon hálás lenne érte...) Mint már említettem, a tábor célja emlékezés és a két ország egymástól távol élő cserkészeinek találkozása volt. Lassan már ötven éve, hogy az első tengerentúli cserkészcsapat megalakult 1949-ben, a 13.
