Magyar Cserkész, 1997 (49. évfolyam, 1-2. szám)

1997-01-01 / 1-2. szám

18. oldal MAGYAR CSERKÉSZ CSERKÉSZMOZAIK Magyar Örökség-díj A 8 éve működő ’’Magyarországért Alapítvány” kura­tóriuma és Bíráló Bizottsága döntése alapján a ’’Magyar Örökség”-díjjal tüntette ki a Külföldi Magyar Cserkész­­szövetséget. Ez a kitüntető díj az utolsó félévszázad legjelentősebb magyar teljesítményeit nevezi meg. A kitüntetés oklevelét 1997. szeptember 21-én, vasárnap délután adta át a Bizottság a kitüntetetteknek, közöttük Lendvai-Lintner Imrének, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség elnökének, aki a Szövetséget képviselte. Imre bá’ köszönetében hangsúlyozta, hogy ez a díj kötelez is minket, hogy továbbra is küzdjünk, alkossunk, mint eddig. Ezúttal kapták meg a kitüntetést Karácsony Sándor, Pilinszky János, Ravasz László ref. püspök, Tempfli József r. kát. püspök, Gyurkovics Tibor író, Kosa Ferenc valamint Sára Sándor és Csoóri Sándor közösen a „Tízezer nap” című filmért. A „Magyar Örökség-díj” előzetesen kitüntetettjeinek sorában többek között a következő neveket találjuk: László Gyula régész, Neumann János fizikus. Tőkés László püspök, Papp László olimpiai bajnok, Nemeskürty István író, Makovecz Imre építész, Balczó András olimpiai bajnok, a könyvkiadó Püski házaspár, Márton Áron püspök, Jancsó Adrienne előadóművész, Kodály Zoltán, Sütő András, Buday Ilona énekes, Kós Károly építész, „István a király” rock opera, az Aranycsapat (futball), Duna televízió.... Cserkészpapszentelés Torontóban Ez év április 26-án, szombaton pirosbetűs ünnep volt a torontói Szent Erzsébet templom naptárában. Cabafi Csaba pappá szentelésének ünneplésére gyűltek össze a hívek nemcsak Torontóból, hanem szerte Észak- Amerikából és Európából is. Külön boldog érzés ez nekünk, cserkészeknek is, mivel Csaba atya 1996-ban tett cserkésztiszti fogadalmat. Csaba atya életreszóló fogadalmat tett, hogy minden munkájában híven követi Istent, az ő szavát hirdeti és népét fogja szolgálni. Miklósházy püspök atya felszentelte az új pap kezét és a Szentlélek által hatalmat adott neki a szentségek kiszolgálására. Meghatódva, boldogan fogadtuk az új pap áldását. A jó Isten kegyes ajándékából a torontói magyarság egy lelkes fiatal papot kapott, aki Isten szeretetét sugározza mindenhol, ahová kötelessége vezeti. Ezen kötelességek között van a cserkészek lelki vezetése is. Katolikus cserkészeink egy kicsit árvák voltak, mióta Ádám atya Magyarországra távozott, de most már büszkén mondhatjuk, hogy újra van papunk, aki tovább egyengeti hitéletünk útjait. (KF) „Bodnár Gábor” Cserkészház A garfield-i cserkészház már 27 éve ad otthont a helyi cserkészcsapatoknak. 1997. október 19-én a két csapat és a szülők különleges házszentelésre gyűltek össze. Ez alkalommal nyerte el a ház új nevét mint „Bodnár Gábor” Cserkészház. Bodnár Ági néni és a család apraja-nagyja mind részt vettek ezen a szép ünnepélyen. Mustos István atya, Gábor bá’ jóbarátja és a passaic-i Szent István egyházközség plébánosa, Cabafi Csaba jezsuita atya és cserkészpap valamint Király Marianne passaic-i református lelkésznő és cserkésztiszt imádkoztak és megáldották a házat. Lendvai—Lintner Imre bá’ szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy Gábor bá’ áldozatvállalása és odaadó munkája tette lehetővé, hogy ennyi sok évig gyarapodhatott Nyugaton a magyar cserkészet. Útmutatása példaadó mindannyiunk számára, hogy megálljuk a helyünket mint magyarok és hívők. A cserkészház új elnevezését népimintákkal díszített művészi faragott tábla hirdeti. (LLI) Öt vezető „Három Sastoll” próbája A cleveland-i Görgey Arthur cserkészcsapat az idén Ohio-ban a Hocking Hills State Park-ban táborozott. Szép vadregényes erdőben volt a táborhelyük. A keretmese Lengyel Balázs „Szebeni fiúk” című regénye volt. A park több barlangját, vízesését végigjártuk, többször mentünk úszni. A fiúk részt vettek egy 24 órás, 17 mérföldes portyán is A portya végén az őrsök a Reménység-tavánál (Lake Hope) találkoztak, ahol egy jó úszással lemosták a hosszú út porát. A tábor ideje alatt 5 vezető tette le a Három Sastoll próbát, ami abból áll, hogy 24 órát töltöttek egyedül az erdőben, magukkal vitt 3 szelet kenyérrel, vízzel és bibliával. A záró tábortűznél a Tigris-őrs fogadalmat tett, és így megkapták ők is a zöld nyakkendőt. (TA) XIX. világjamboree Csilében lesz a 19. világjamboree 1998. december 27. és 1998. január 6. között, Picarquí nevű hacienda (földbirtok) területén, az Andok hegység aljában, Santiágo-tól, a fővárostól kb. 38 mérföldre, délre. Ez lesz a cserkészek első világtalálkozója Dél-Amerikában. A táborhely kb. 3000 hektár nagyságú terület, amelyből mintegy 2500 hektárt lomb- és tűlevelű erdő borít. A

Next

/
Thumbnails
Contents