Magyar Cserkész, 1997 (49. évfolyam, 1-2. szám)
1997-01-01 / 1-2. szám
16. oldal MAGYAR CSERKÉSZ csapat-, majd csapatközi és végül 1960-ban körzeti versennyé alakult át. A szokásos erőmérés összesen 7 fiú- illetve leánykorcsoportban, a 4x100 méteres csapatváltó futás, rövid- és hosszútávú síkfutás, távolugrás, magasugrás, súlylökés és a fiatalabbaknak kosárlabdadobásból állt. Főszámként a „hárompróba” szerepelt, melynek végigküzdése a sokszor felkészületlen cserkészeket másnapra leküzdhetetlen izomlázzal gyötörte. A lebonyolítást több mint 40 felkért bíró és rendező végezte, sokaknak segítsége már két évtizednél hosszabb múltra nyúlik vissza. Hálás köszönet illeti mindannyiukat, akik között nemcsak cserkészvezetők, de szülők és a cserkészmozgalom támogatói is voltak. Összesen 100 cserkész versenyzett egymással. A fiúcsapatverseny győzelmét ismét a new brunswick-i 5. sz. Bornemisza Gergely cscs. vitte el. S mivel ez immár a harmadik egymásutáni győzelme, a vándordíját végleg megtarthatja. A leánycsapatversenyben a passaic-i 38. sz. Rozgonyi Cicelle lescs. lányai remekeltek, akik szintén háromszor egymásutáni győzelmet arattak. A csapatok már most készülnek a jövő évi jubileumi versenyre (45 éves sportverseny múlt és 30 éve ”ifj. Keresztes Béla Atlétikai Emlékverseny”). Erre minden elérhető csapatot a rendezőség már most meghív! A hárompróba győztesei: Fiúk: IV. korcsoport (17 éven felüliek): Salopek Kristóf, 5. cscs. IH. korcsoport (15-16 évesek): Horváth Mihály, 5. cs.cs. II. korcsoport (13-14 évesek): Papp Endre, 6. cscs. I. korcsoporti 10-12 évesek): Keresztes Dávid, 5. cscs. Leányok: III. korcsoport (16 éven felüliek): Varga Ildikó, 41 lcscs. II. korcsoport (13-15 évesek): Bányai Mikolt, 38. lcscs. I. korcsoport (10-12 évesek): Bányai Bíbor, 38. lcscs. Egy mérföldes síkfutás'. Fiúk: Lendvai-Lintner Géza 6. cscs.: 5:34.9 idővel első Leányok: Somodi Réka, 41 lcscs.: 6:21.5 idővel első. 4x100 méteres csapatváltó. Fiúk: 15 éven felüli korcsoport: 5. cscs. (Salopek Kristóf, Salopek Árpád, Horváth Mihály, Keresztes Ádám): 55 mp-es idővel első. 15 éven aluli korcsoport: 6. cscs. (Papp Endre, Papp Tamás, ifj. Tótha István, Jámbor Tamás): 55.0 mp-es idővel nyertek aranyérmet. Leányok: a 4L lcscs. (Vígh Ildikó, Varga Ildikó, Somodi Réka, Hamza Lídia) 61.8 mp-es idővel első. Az idén az ifj. Keresztes Béla Emlékverseny történetében két új csúcseredmény született: Leányok 1 mérföldes síkfutásában: Somodi Réka 4L lcscs.: 6:21.5 idővel, és Fiúk: 17 éven fölüli korcsoportjában, a távolugrásban: Váradi Nimród 7. cscs. 6.38 méterrel első. Háry János, a garfield-i cserkészek előadásában Mese vagy valóság?... Gyulassyné Hites Györgyi Irodalmi délutánt rendeztek ez év április 26-án a new york-i körzet cserkészei New York-ban, a 82. uccai Református Egyház dísztermében. Az előadás témája és címe „Mese vagy valóság” volt. New York városának polgárai edzettek, nem könnyen ámuldoznak. Kozmopolita városukban, (ahol